És akkor Balog Zoltánt leváltják a robotok

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Elon Musk szerint egyre kevesebb emberi munkára lesz szükség a világban.

Musk igazi megosztó személyiség: a Tesla, a SpaceX és a PayPal milliárdos alapítóját sokan istenítik, de azok sincsenek kevesen, akik szerint csupán egy feltűnési viszketegségben szenvedő kókler. Utóbbiak, én még elég élénken emlékszem, rendesen ekézték akkor is, amikor a Tesla indulásakor azt mondta, a teljesen elektromos üzemű autók tömeggyártása nem holmi fantazmagória többé, sőt, a Tesla épp azt bizonyítja majd, hogy nagyon is lehetséges egy több mint sportos, elképesztő formavilágú járművet alkotni, ami ráadásul a világ szerencsésebb felén élők számára akár elérhető áron is beszerezhető.

Így is lett: a nagyjából százezer eurós árú Tesla 2015-ben a legnagyobb példányszámban eladott új autó lett – oké, egyelőre még nem nálunk, de Norvégiában. Azóta kijött egy viszonylag szerényebb, jóval olcsóbb változat is – és persze a Tesla elszántsága és sikere az összes nagy autógyártót „megihlette”: azóta szinte mindegyik márka piacra dobta a maga elektromosát. Nos, Musk a napokban egy konferencián azt jósolta, hogy a robotok lassan lényegében bármilyen emberi munkát képesek elvégezni – természetesen hiba nélkül, gyorsabban, precízebben, költséghatékonyabban, mint ha mi csinálnánk. Erről kár is lenne vitát nyitni, azt hiszem.

A robotmunka általános elterjedése egyébként egy csomó pozitív hatással is járhat: bőségesen lesz minden szükséges termékből, a szolgáltatásokat is egyszerűen és olcsón igénybe vehetjük majd – oké, nem bánom, legyen csak úgy, ámen. Musk azt is mondta, ez a változás sokkal hamarabb bekövetkezik majd, mint azt bárki is gondolná – ha pedig az emberiség jelentékeny része értelmes tevékenység nélkül marad, elkerülhetetlen lesz az általános alapjövedelem bevezetése. Hm. Oké. Végre rájöttem, mi zavar ebben az egész csodálatos gondolatmenetben. Az, hogy ismét csak a világ fentebb már említett, szerencsésebbik feléről szól. Az amerikaiakról, ausztrálokról, az észak-, meg a nyugat-európaiakról – vagy van itt valaki, aki nálam élénkebb fantáziával van megáldva, és el tudja képzelni, hogy nálunk egyszer valóban valami szabad szemmel látható alapjövedelmet fizet az állam?

Mármint… tudom én, hogy is ne tudnám, amikor naponta látom, hogy az állam különböző formában már most is elég szép alapjövedelmeket fizet ki egyes polgártársainknak, különféle csalafinta módokon – de én valami olyasmire gondolnék, amit mindenki megkaphatna, na, értitek… De hogy azokat a munkákat, amiket ma mifelénk valódi rabszolgasorban tartott biorobotokkal végeztetnek el, olyan nevetséges/sírnivaló költségekért, amikből az igazi robotok időszaki karbantartása, a forgó-mozgó ízületeik olajozása se jönne ki, belátható időn belül tényleg valódi robotokkal csináltatnának meg? No ne… Hát mi lenne például akkor az Emberi Erőforrások Minisztériumával, a folyton mosolygós, az emberek lelkiségét, őszinte, tiszta hitét is a magáéhoz hasonlóan oly fontosnak tartó miniszterével, kitűnő államtitkáraival; mit csinálna a továbbiakban, kiknek az érdekeiért dolgozna fáradhatatlanul a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár – hogy csak pár példát említsek hirtelen.

De ne ragadjunk le magunknál, hadd gondoljak most picit távolabbra is: ugyan mi, vagy mi lehetne a helyzet e tekintetben mondjuk Afrikával, Ázsia egy jelentős részével, a Közel-Kelettel, és így tovább? Ott ugyanis, jelentős részben szó nincs, s mai állás szerint, ha minden így marad, nem is lesz olyasfajta termelésről, amilyet a Musk-féle modellben átvehetnének a még oly fejlett meg szuperintelligens robotok is. Vagyis már megint valami olyasmiről beszélgetünk, amiből a világ egy igencsak jelentékeny szeletét szép csendben kizárjuk. Vagyis azt mondjuk, nekünk, szerencsés nyugatiaknak (és most, ebben az összefüggésben/koordinátarendszerben igenis bátran vegyük magunkat is a botrányosan jómódúak közé) sajnos már megint az a fő gondunk, hogy nemigen tudjuk, hogyan tobzódjunk a jólétben; hogyan pazaroljuk két kézzel mindazt, ami fölött diszponálni szerencsénk van; hogy hogyan dobáljuk a szemétbe a megvásárolt/felhalmozott élelmiszereink egyötödét, miközben eleve jó tíz százalékkal többet is fogyasztunk, mint amire szükségünk lenne…

Nekünk alapjövedelemre lesz szükségünk, és mi már most sajnáljuk magunkat, hogy depressziósok leszünk, mert nem fogjuk tudni mivel elverni a ránk szakadó szabadidőt… miközben a világ árnyékosabb részein élőknek, amennyire én tudom legalább,  meglehetősen másfajta gondokkal kell szembenézniük nap mint nap, mint hogy vajon a robotok tényleg átvehetik-e az uralmat felettünk, ha egyszer rájönnek, hogy nélkülünk is jól meglehetnek. Ők mondjuk csak inni szeretnének naponta pár bögre vizet, vagy néhány falatot enni viszonylag rendszeresen, hogy életben maradhassanak… Elképesztő szemtelenség, ugye? Értetlenül állunk ilyen túlzó vágyak láttán, és teljes lelki nyugalommal, igazunk biztos tudatában értékelünk, döntünk, állapítunk meg különbségeket élet és élet között…

Jelzem, már akkor is a felsőházba, azaz a gazdagabb ötven százalékhoz számítasz, ha az összvagyonod  (autóval, házzal vagy lakással, nyaralóval stb.) eléri a 3650 dollárt. És csak úgy jut eszembe, a világ lakosságának leggazdagabb egy százaléka birtokolja a világ vagyonának nagyjából a felét – a maradékon meg osztozik a maradék. A legszegényebbek, úgy 3.5 milliárd ember annyival rendelkezik, mint a leggazdagabb 62 ember – én tényleg csak azt nem értem, van-e, aki komolyan elhiszi, ez az állapot az örökkévalóságig fenntartható, és/vagy bármilyen kerítések megépítésével, busó határőrökkel megszüntethető…

Szerző: Boda András

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/hetlovet