Ameddig még van ember, aki itt akar élni és dolgozni

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

Biztosan én emlékszem rosszul, de egészen idáig úgy tudtam, hogy ez az év a lázadás éve lesz. Nem én találtam ki, Orbán Viktor mondta az ő szájával. Még csak februárt írunk – legalábbis nálunk, vidéken ez a helyzet – és mit kell látnom?

Indul a külhoni magyar családi vállalkozások éve

Igaz ugyan, hogy ezt nem az Orbán nevű ember mondta, hanem Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. Én éppen annyira tágranyílt szemekkel tudok csodálkozni ilyenkor is, mintha maga a vezér ajka nyílt volna szóra. Sőt, én már azon is tokától bokáig meg tudnék lepődni, ha Orbán Viktor egyszer például nem olvasná az aktuális szónoklatát, hanem fejből mondana valamit. Teszem azt. Vagy esetleg kiállna nyilvános vitára más politikusokkal. Netalán igazi interjút adna egy igazi újságírónak, nem pedig egy mikrofonállványnak prédikálna, szintén papírból felolvasva.

De kanyarodjak vissza Potápi Árpád János ki-, vagy bejelentéséhez, miszerint most a külhoni magyar családi vállalkozások éve lesz. Ennek én nagyon tudok örülni, mert nincs is annál szebb, mint amikor összefogunk a szomszédos országokkal és támogatjuk őket. Mármint a szomszédos országokat. Ugyanis – már amennyiben feltételezzük, hogy a kormány szakít az eddigi gazdaságpolitikájával és nem üzleti érdekből dobja szét a pénzt az érintettek között, hanem valóban eljut a külhoni magyar vállalkozókhoz – akkor is az van, hogy azok a vállalkozók abban az országban termelnek bevételt – miután ott adóznak, fizetik a járulékokat – ahol élnek és a vállalkozásukat működtetik. Ennek következtében pedig az van, hogy a magyar állam a magyar adófizetők pénzén más ország gazdaságát erősíti. Ami rendkívül nagyvonalú és szép dolog. Ha úgy vesszük.

A nemzetpolitikai államtitkár kitért arra is: 2010-ben az egész magyar politikai rendszer jelentősen átalakult, több volt mint egy kormányváltás, annál sokkal jelentősebben újult meg minden Magyarországon.

Kifejtette: olyan nemzetpolitikai intézkedéseket hoztak, amelyek gyökeresen megváltoztatták az addigi nemzetpolitikát. 2014 után a gazdaság felé mozdultak el, annak jegyében, hogy segítsék a szülőföldön való boldogulást. Rámutatott: ezt gazdaságpolitikai eszközökkel tudják erősíteni. A támogatáspolitikának nemcsak az oktatás, az egészségügy és a szociális terület felé kell irányulnia, hanem a gazdaságpolitikában is részt kell vállalnia a magyar kormánynak – érvelt.

Az a cél, hogy a magyar vállalkozások és az intézményrendszer megerősödjön a Kárpát-medencében és minél több magyar gyermek szülessen – összegzett Potápi Árpád János, aki szerint ha nem a magyar fiatalokra építenek, nem lehet nemzetpolitikáról és magyar jövőről beszélni.

Beszámolt arról is, hogy tavaly 28 milliárdot terveztek a költségvetésben a területre, amely év végére 73 milliárdra nőtt.

(kormany.hu)

Szerencsére az Orbán-kormány tudott alkalmazkodni a megnövekedett igényekhez és a tervezett 28 milliárd forintos keretet meg tudta emelni 73 milliárdra. Pont úgy, mint a Puskás stadion esetében, aminek a költsége 2013-ban 70-90 milliárd forintról indult, amit még megfejeltek időnként, most 142 milliárd fölött jár az összeg. Ehhez képest nem is olyan sok az a 72 milliárd, amit a szomszédos országok gazdaságfejlesztésére szántunk éppen.

Szó sincs arról, hogy sajnálnám a külhoni magyaroktól a pénzt, vagy ne tartanám helyesnek a magyarok támogatását, bárhol élnek is a világban. A kérdésem csak az, hogy azokat a magyar vállalkozókat mikor fedezi fel a kormány, akik történetesen itthon élnek és itt szeretnének boldogulni? Mert az sem egyszerű dolog, ha tekintetbe vesszük az szerteágazó bürokratikus rendszert, a büntetésre berendezkedett hatóságokat, a csillagos egekben járó korrupciót és főleg a Mészáros-Garancsi-Vajna vonalakon leosztott támogatásokat és megbízásokat.

Nem olyan egyszerű nálunk sem vállalkozni, ha a magyar vállalkozók csak a fenti urak (és még lehetne sorolni, de a lista véges és meglehetősen behatárolt) alvállalkozóinak alvállalkozójaként jutnak munkához annyi pénzért, amennyiből vagy meg tudnak maradni a piacon, vagy nem. De fejlődni nem nagyon tudnak, az biztos. És akkor még nem is beszéltünk a trafikmutyi-ügyben tönkretett soktízezer vállalkozóról, a kaszinó-és játékgépüzemeltetési jogtól megfosztott további vállalkozásokról, vagy a föld nélkül maradt, ezért tönkrement egyéb vállalkozásokról. Csak a Mészáros-Vajna álompár gazdasági sikereinek oltárán elvérzett annyi vállalkozás és egyéni vállalkozó, amennyi egy egész megyét elláthatna munkával és bevétellel. Vagy több megyét. Az kevés vigaszt jelent, hogy viszont milyen szépen gyarapszik a két (meg a többi) becsületes magyar vállalkozó, a nyereségükből vígan tudnak nyaralókat vásárolni Horvátországban, vagy éppen focicsapatot, ugyancsak külföldön.

Tehát csak annyit szerettem volna megjegyezni – miközben nagyon örülök a magyar kormány nagyvonalúságának – hogy érdemes lenne a honi problémákat is kezelni, ameddig még van ember, aki itt akar élni és dolgozni. adomany-1