Akkor is szétveri Európát és Magyarországot beleállítja Putyin végbelébe

Fotó: Máthé Zoltán / MTI Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Értem én, hogy nincs annyi pálinkával nyakon önthető kolbász és pacalpörkölt, ami enyhítené tudná a sebzett alfahím elmúlt napokban elszenvedett nyilvánvaló olimpiás vereségének keservét (dehogy szeretném feltépdesni a sebeket, végre erről már nem lesz szó), ezért és ennek ellenére is idézni vagyok kénytelen kedves kollégám tömény szavait: mennek neki elfele otthonról ezerrel, mi meg megyünk szépen Putyin seggébe (kösz, Edgar).

Ha esetleg véletlenül nem ez van, akkor meg az van, hogy a fényességes telihold tök ugyanazt a cuccot tolja, mint a Matolcsy Gyugyó nevű hallucinátor, midőn megtámadtatásunk és megpuccsoltatásunk sötét fellegeit vetítette ő nem borsó gyanánt az országgyűlés falaira. Nem kevésbé, de legalább hasonlóan súlyos ez is. Mármint az, amit tegnap az Orbán nevű a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapján beszéd formájában lenyomott.

Azt még valahogy felfogja az agyam, hogy valakinek – aki hosszú évek óta egyszemélyben akarja legyőzni a Nyugatot, aki folyamatos háborúban áll Európa ama bizonyos felével – Móricka gyanánt mindenről az jut eszébe (az ellenség tudniillik). De az, hogy ez a bizonyos emberformájú konkrétan azt állítsa, hogy a kommunista bűnökért kvázi Nyugat-Európát terheli a felelősség, súlyosabb és penetránsabb gazemberség a sokévi, átlagon felüli ordenáré gyűlöletbeszédeinél is. Hogy félelmetes perspektívákat nyitogat, az nem kifejezés.

Attól tartok tehát, hogy mégsem volna értelmes dolog a szalonnára (nem erre, a másikra) legurított pálinkára, a pálinka után leküldött marhapörköltre és a torkos mindennap megkoronázásaként, öblögetésként elfogyasztott palack borokra fogni a szellem ilyetén látszólagos hanyatlását. A kockák ugyanis pontosan illeszkednek a Moszkva alá befekvés ördögi forgatókönyvébe. Tessék:

A kommunzimus, akár csak a nemzetiszocializmus a Nyugat szellemi termékeként látta meg a napvilágot, ám a tőrőlmetszett nyugati gondolat végül nekünk, közép-európaiaknak lett kényszerű osztályrészünkNem Moszkvában, nem Kambodzsában és nem is Havannában találták ki (…) tőlünk nyugatra, Európából burjánzott szét a fél világra. Mindeközben a Nyugatnak a kommunizmus megmaradt színtiszta elméletnek, kéretlen világboldogítók bizsergető szellemi izgalmának (…) Mi, akik a vasfüggöny túlsó oldalán megéltük a kommunizmust, még ma is értetlenül állunk az előtt, hogy a magukat haladó gondolkodóknak tartó nyugati értelmiségiek, művészek, írók, politikusok hogyan dicsérhették lelkesedve a népirtó kommunista diktatúrákat. Nehéz elképzelni ezt az abszolút történelmi vakságot.

Persze, b*szki, én voltam a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára. Az én apám volt az MSZMP párttitkára.

Én voltam az, aki az ’56-os emlékév fénypontjaként kitüntetett egy III/III-as ügynököt.

Az én seggemet nyalják a rossz emlékű MSZMP udvari tollforgatói és válogatott elismerésekben részesített tagjai, akik úgy forgatták világ életükben a köpönyeget, ahogy nem szégyellték. A dicstelen múlt eme nyakunkon maradt dinoszauruszai most álnemzeti köntösbe bújva tagadják, hogy közük volt bármihez is az egykori KISZ-titkár legnagyobb elégedettségére.

Én feküdtem keresztbe mindenféle mondvacsinált (ind)okokra hivatkozva az ügynökakták nyilvánosságra hozása előtt.

Sőt, én vagyok a világ legsötétebb autoriter rezsimjeinek – Azerbajdzsántól Törökországig, Kazahsztántól Oroszországig – elsőszámú csodálója, aki ezeknek a példaértékű államberendezkedéseknek a tökéletességét megirigyelve szántom be és hintem be sóval a szabad sajtó emlékhelyeit, korlátozom a szabadságjokat és rugdosom pofán a civil társadalmat minden lehetséges eszközzel. Én hirdettem meg ezekre kacsintgatva az illiberális magyar csodát is.

Ha nem volna végtelenül szomorú, hogy a fentihez hasonló égbekiáltó Nyugat-Európa-ellenes mantrák ma is termékeny táptalajra hullanak a magyar ugaron, akkor is szembetűnő és vérforraló az összemosási kísérlet, amivel a fényességes személyiségzavar Moszkvát mentegeti. Az, hogy valaki, mármint ez a humanoid Marx és Engels – valóban Nyugatról származó – elméleteit (akik a kommunizmust alapvetően a kapitalizmust felváltó társadalmi rendként képzelték el, a magántulajdon helyett a közösségi tulajdon létjogosultságát hirdették) a Gulággal, egyáltalán a sztálini Szovjetunió tömeggyilkosságaival egy mondatban emlegeti, a nettó gazemberség iskolapéldája. És ebben talán az sem utolsó szempont, hogy e kárhoztatott nyugati gondolkodók által leírt klasszikus, ideáltipikus kommunizmus egyébként sehol a világon nem valósult meg.

Ergo a 19. század második felének számos ponton naív, és már a maga idején is vitatott politikai-társadalomelméleti-gazdasági írásait (Kommunista kiáltvány, A tőke) közös nevezőre hozni a múlt század elnyomó diktatúráival és azoknak embertelen pusztításaiért a Nyugatot jelölni meg egyértelmű felelősként olyan szintű aljas csúsztatás, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Hogy mindezek tetejébe már megint ott kísért az oly jól ismert sértett, vádaskodó, picsogó felelősség-elhárítási manőver (mi nem tehetünk róla, ránk kényszerítették, ott sem voltunk, ártatlanokként áldozatul estünk, mi szívtuk meg, hogy bezzeg mások), az külön gyönyörű.

Ez a hajánál fogva előrángatott, elkeseredett vergődés egyértelműen arra irányul, hogy – bármilyen keservesen hazug is a logikai ív – megmagyarázza, semmi rossz nincs abban, hogy most Putyin nemiszervét szopkodjuk. Hogy ez a Moszkva nem is az a Moszkva, de valójában az a Moszkva sem tehetne semmiről, ha nem lettek volna ezek a kéretlen nyugati világboldogítók, akik gondolkodtak ahelyett, hogy szotyolát köpködtek volna naphosszat. Innen már csak egy lépés azt is kimondani, hogy egyedül Putyin táváristól remélhetjük, hogy megment minket a nyugati kommunizmustól.

Tehát bárhogyan is hörög a vezér, nem a nyugati kommunista eszme nyomorított meg és semmisített meg hatalmas embertömegeket, nem a nyugati gondolkodók hurcolták el rabszolga munkára azokat, akiket osztályellenségnek tartottak, és borzasztó, hogy 2017-ben a magyar miniszterelnök a kelet-európai gyilkos rendszereket nem azoktól eredezteti, akik az elméletet kiforgatva, meghamisítva saját elmebeteg pusztításukat véghez vitték, hanem azt a nyugat-európai kommunista elitet ostorozza, amely köszönőviszonyban nem állt soha ezekkel, amely soha nem vállalt közösséget a Lenintől Brezsnyevig terjedő keleti ideológiával.

Ez az alig burkolt, és kötelezően visszatérő Európa elleni uszítás, ez a teli szájjal kommunistázás különösen undorító egy olyan embernek a szájából, aki – lássuk be – valóban nem kommunista, de jellemvonásait tekintve leginkább fasisztoid rendszert épít, és meggyőződése, hogy a kommunista démon vissza-visszatérő keresztre feszítése legitimálja ebbéli törekvéseit. Orbán valóban nem kommunista, hiszen a kommunizmus alapvetése a közösségi, vagyis az állami tulajdon primátusában gyökerezik, miközben ő a nemzeti oligarcháit hízlalja. Mint ahogy nem mellesleg pontosan ugyanez történik az Orbán által szeretve tisztelt diktatórikus országok háza táján is.

A legnagyobb baj az, hogy egyre elborultabb beszédeiből is világosan látszik az akarat: a menthetetlen, sértődött, küldetéstudat valóban eldöntötte, hogy szétveri Európát és felsorakoztatja Magyarországot Putyin végbele mögé két centivel. Hát nem tudom, végül is elengedhetjük ezt is a fülünk mellett, de nagyobb tragédia már nemigen történhet ezzel az országgal. A kommunista és fasiszta kígyótojásokat mindig kellő időben össze kell törnünk – magyarázta a fényességes. Úgy tűnik, ezzel kicsit elkéstünk.

adomany-1