Miután már az égvilágon mindenki elsiratta a budapesti olimpiát – miközben basszus a demokráciát kellene üvöltve gyászolni, amikor egy falábú, félig kész, de már kivénült ügyvéd egyszemélyben hoz döntést a pályázat visszavonásáról, mert annyira nem érdekli a polgárok véleménye – akkor végre megszólalt a nemzet saját lába, apuci kicsi lánya, a mi Rasink is. Angolul szólalt meg ő, így már teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy angolul éppen annyira félművelt, fogalomzavaros szereptévesztés ő, mint magyarul.
yeah. unfortunately. some young guys used to protest against the Olympic for make their name in politic and found a new party. they did not feel our nation strong and brave enough to make big think.
Ez alapvetően nem meglepő, sok ilyen van, aki valahogy átbukdácsolt a gimnáziumon, még diplomát is sikerült szerezni – ez bizonyos esetekben csupán magolás és pénz kérdése – és onnantól kezdve úgy hiszi, most aztán különb mindenkinél és a véleménye legalábbis közérdeklődésre tarthat számot. Csakhogy a mi Rasink különleges. Azért a mi Rasink ő, mert lényegében közösen gondoskodtunk róla. Sok közösségben előfordul, hogy az elárvult dedet közösen nevelik fel, együtt gondoskodnak róla. Ez pingvineknél éppen úgy létező dolog, mint embereknél.
Ez esetben az a kurvanagy különbség, hogy Rasi nemhogy nem árvult el, hanem még a nagyfatert is mi istápoltuk, ameddig a saját lábunkra nem állt, az apucit és anyucit is és a férjet is. Sőt, megszületett az örökös és kétségem sincs, hogy neki is van legalább két lába, amit majd kevésnek érez. De most maradjunk anyucinál, mert jelenleg ő az, aki sokadszorra törli bele a lábát az alattvalókba és nekem például legalább ötödször van teli a tököm őnagyságával.
Az a gyanúm, hogy pénzkidobás volt minden fillér, amit Orbán Ráhel taníttatására költött ez az ország, marhára nem önként és dalolva. A drága svájci iskola ellenére egy lánctalpas modorban nyomuló megélhetési celeb, de abból is olyan, aki időről időre kikéri magának a nyilvánosság kritikáját. Az ízléstelen, kihízott ruhában pózoló, külföldi diplomatákkal a kormány nevében (de biztosan nem az ország érdekében) tárgyaló, majd lebukása után mindent tagadó hercegnőcske most az olimpia kapcsán villantotta meg azt a végtelen űrt, ami a családi örökség révén neki jutott.
Nem, nem az irigység beszél belőlem, ugyanis nincs olyan atomja Orbán Ráhelnek, az ő életének, múltjának, vagy jövőjének, amit magaménak szeretnék tudni. Azt azonban nem árt észben tartani, hogy miféle neveltetést kaphatott a miniszterelnök lánya – nem a drága iskolákról beszélek, hanem azokról az értékekről, amit a szülő ad a gyermekének és marhára nem a kapcsolati tőkéről, az érinthetetlenség illúziójáról, a bármit megtehetek téveszméjéről, vagy a fillérekért megszerezhető ingatlanokról, a neki fenntartott üzleti szegmensekről van szó -, ha ennyire nincs tisztában azzal, hogy kiemelt figyelemmel kell számolnia és éppen ezért meg kell fontolnia minden szavát. És ebben a legkevésbé súlyos tragédia az, hogy a nyelvtudása komoly hiányosságait megvillantja, miközben angol nyelven oktat a Corvinuson. Ahová friss diplomával, ilyen nyelvtudással – a szakmai hozzáértését nem tisztem minősíteni – a büdös életben nem juthatott volna be oktatóként, ha történetesen nem Orbán a lánykori neve. Ennél jobban semmi nem példázhatná ezt az Orbánoktól, Mészárosoktól és Habonyoktól körülvett, félig megfulladt, negyedrészben éhendöglött, lebutított, kiherélt országot.
Orbán Ráhel nagy ívben szarik a prolikra (nyugi, apuci hívei is ebbe a csoportba tartoznak) és még nagyobb ívben szarik a demokrácia alapjaira. Ha nem ezt tenné, akkor soha a büdös életben nem jutott volna eszébe vádként felemlegetni – mármint ha a Vida Ildikó nyelvtanfolyamon összeszedett angolságát jól dekódoljuk – hogy egy fiatalokból álló mozgalom párttá kíván válni.
Rasi, drága lelkem! Normális országban az új pártokat üdvözölni szokták, hiszen azt jelenti a létrejöttük, hogy a polgárok egy csoportja bele kíván szólni közös dolgainkba. Én készséggel elhiszem, hogy otthon apuci azt mesélte, hogy helytelen, egészségtelen, bűnös, törvénytelen (ez apu állapotromlásának függvényében változhatott) pártot létrehozni, politizálni, önálló gondolatokat megfogalmazni, máshogyan gondolkodni, mint apuci. Pedig ez normális és természetes, üdvözlendő dolog. Az a helyzet, hogy apucit nem az égiek jelölték ki egy ország vezetésére, nem leválthatatlan és főleg nem öröklődik a trón.
Olyannyira nem, hogy sajnos nem csak neki és a nagyfaternak kell majd elszámolnia a megfelelő időben, hanem a kedves mamának, a férjednek és neked is. Mert felnőtt ember vagy – ha félművelt és ostobácska, akkor is felnőtt – és felelős vagy a döntéseidért. Ahogyan felelős vagy a szavaidért is. Ha egy hangyányival intelligensebb lennél, akkor nyilvánosan bocsánatot kérnél és üdvözölnéd azokat a fiatalokat, középkorúakat és időseket, akik legalább egyetlen morzsáját képesek őrizgetni az apuci által elrabolt, megtaposott és felzabált demokráciának.
Kár, hogy ezt soha nem fogod megérteni, mert éppen az a hangyányi hiányzik. Pont az.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.