Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Olvasói levél: Itt, ebben a megveszekedett, istenverte, becsukott szemű országban

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem érdekel, hogy a világon hol sokkal rosszabb!

Az emberi butaság végtelen. Ez közhellyé aljasult igazság, ami jól tükrözi a becsukott szemű társadalom aggasztó tétlenségét.

Játszom a tűzzel, amikor egy-egy pár perc alatt összedobott nevelő célzatú cikkhez hozzászólok, hogy rámutassak annak visszásságaira, burkolt üzenetére, miszerint tűrj és kussolj. Mindegy, mi a téma, rendszeresen tapasztalom, hogy ezen rávilágításokra a hozzászólók hogyan reagálnak.

Észérvek híján, amikkel megvédhetnék a cikk tartalmának igazát, elsősorban a személyemet minősítik, sokfelkiáltójelesúristenezések közepette meghatározzák, mit is érzek, hogyan is élek, milyen tulajdonságokkal bírok, biztos engem senki sem szeret, majd elém vetítik az utat is: tessék a napos oldalt nézni, mert hogy képzelem én, hogy mindenben csak a rosszat látom, és mennyire keserű és csalódott vagyok már.

Igen, az vagyok, valahányszor ezzel szembesülök. Csalódottságot és keserűséget érzek, amikor azt tapasztalom, hogy csukott szemmel olvasunk, mert tudom, hogy csukott szemmel is járunk.

Felszólítanak, hogy tessék azonnal megelégedni azzal, amim van, hogy tessék azonnal a napos oldalt nézni, és hálásnak lenni mindenért, amim van, főleg, hogy nézzem meg, hogy bezzeg a bantuknál, meg a Senkisemhallottrólaszigeteken élőknél még ennél is sokkal rosszabb!

Nem, nem elégszem meg, nem érdekelnek a bantuk és más népek problémái, oldják meg ők.

Én itt élek, ebben a megnyomorodott országban, én itt nem tudom befizetni a béremből a csekkjeimet, én itt leszek hajléktalan, ha a férjem súlyos beteg lesz, az én gyerekem itt fog felnőni, itt nem tudom sportolni vagy zenélni küldeni, mert itt nem tudom megfizetni, az én édesanyám itt fagy meg a saját otthonában, ha nem szerzünk neki fát, itt, itt, itt, ebben a megveszekedett, istenverte, becsukott szemű országban, ahol mindenki izzadtságszagúan erőlködik a napos oldalon, hogy pozitív legyen és azok fölé képzelje magát, akik a kihűlt kályhán kívül mást nem látnak. Itt, ebben az országban, ahol mantrázzák az igét maguknak a tükörbe: hálát adok, boldog vagyok, napos oldal, napos oldal, napos oldal, elhitetve magukkal, hogy ők jobb emberek, mint azok, akik a valóság mocsarában fuldokolva próbálnak a felszínen még levegőt venni, és elhitetve ezekkel az emberekkel, hogy csakis ők maguk tehetnek sorsukról, mert olyan bénák, hogy még mantrázni sem képesek tisztességesen.

Amíg ti becsukjátok a szemeteket, és mantrázzátok, milyen csodás az élet, addig ezrek, milliók süllyednek veletek együtt a képviselői demokrácia (?) mélységes mocsarába, megfagyva, kisemmizve, földönfutóvá téve, és mindenki, aki próbál valamit tenni, köddé lesz, vagy meg akar halni csalódottságában, mert hiába ér már nektek is a szátokig a mocsok, elvakultan bámuljátok az eget, és süllyedve mantrázzátok: napos oldal, napos oldal, napos oldal…

Baracka

adomany-1