December 15,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy a szerelembe zuhant, frusztrált csörgősipka ezt tényleg előadta

Igen, tudom, Magyarország visszalép az olimpiai pályázattól, a bölcs vezér meghozta a döntést, de most nem erről lesz szó, hanem. Hatalmasan kirobbanó érdeklődés fogadta ezen a gyönyörű napon az országnak tágas házában Matolcsy Unortodox Rómeó változatlanul jegybankelnököt, akinek szellemi állapota szorosan és legalább aggasztóan idomul a szabadságharcos nemzeti bálvány mentálhigiénés jellemvonásaihoz.

2017 február 22-én Matolcsy elvtárs, Orbán jobbkeze (tűzbe tennénk – by Bődöcs Tibor), a Magyar Nemzeti Bank 2015-ös teljesítményéről számolt be a négy falnak és az extrában jelen lévő hat darab képviselőnek. Ehhez mérten pedig igen nehéz értelmezni az MNB üzleti jelentésének és beszámolójának általános vitáját.

Érteni vélem a szerelembe esett unortodox zseni iránti közérdeklődés jellegének megváltozását ama produkciói után, amelyeket jegybankelnökként összehozott a tisztelt országgyűlés színe előtt, a blöff, blöff, blöff és megintcsak blöff típusú intellektuális érvrendszertől jóérzésű embernek okádhatnékja támad.

Közpénzből finanszírozott szerelmi életének, válogatott agybajainak, a csillagos eget rugdosó, dölyfös arroganciájának és általában vett csillapíhatatlan harácsolási étvágyának ismeretében nem meglepő, hogy mindent rendben talált maga körül: a jegybank körüli magyar féritél hasít, mint állat. Ebben semmi meglepő nincs, abban viszont igen, amit Matolcsy mindenféle magyarázat és konkrétum nélkül, véres összeesküvéselméletbe csomagolva előadott az unortodox gazdasági csodának minősülő Magyarország kormányának megbuktatási kísérletével kapcsolatban.

A Matolcsy által vázolt helyzet – egyben a bizonyíték arra, hogy félnótás futóbolondok ülnek mindenhol vezető pozícióban – emígy fest: egy NATO-szövetséges ország budapesti követségének segítségével meg akarták buktatni a kormányt. „Valakik” a Magyar Nemzeti Bankot akarták felhasználni, hogy bankpánikot keltsenek az országban 2015 áprilisában. A jegybank- és kormánybuktatási akció 2014 őszén indult el. (Tudtommal a kitiltási botrányon kívül semmi más nem indult el akkoriban.)

Vagyis az van – magyarázta Rómeó -, hogy a rendkívüli módon sikeres 2015-es esztendőre a brókerbotrányok árnyéka vetült. Nem, dehogy azért, mert dörzsölt gazemberek és korrupt gecik eltapsolták az emberek pénzét, hanem mert (verjen el a jegeseső, ha ez az ember tudatánál van) az MNB „brókercsalásokat leleplező tevékenysége egy sorozatba illeszkedik, egy forgatókönyvbe illeszkedik”

Az MNB természetesen megtalálta volna a csalárd brókercégeket, mert már ott voltak a cégeknél, ott lihegtek a nyakukban, de nem mindegy, mikor. Nem mindegy, hogy január-márciusban találták meg vagy májusban. Azért találták meg 2015 elején, mert „valakik a Magyar Nemzeti Bankot szerették volna felhasználni arra, hogy bankpánikot keltsenek Magyarországon 2015 áprilisára”. Nem augusztusra, vagy októberre, hanem pontfix áprilisra akarták beparáztatni a magyar ugart. De sikerült? Bizony. Négy városban, négy órát tartott. (Jaja, Gyugyó, emlékszünk, milyen volt, amikor bedőlt a Quaestor és úgy is maradt.) Sokkszerű volt az – szárnyalt tovább a gazdasági zsenialitásnak álcázott komplett elmebaj -, hogy

egy titkosszolgálati és katonai forgatókönyv alapján a Magyar Nemzeti Bankot egyesek, szövetségeseink és barátaink, fel akarták használni arra, hogy megbuktassa a jegybank a kormányt.

A jegybank azonban úgy működött, hogy ez ne következhessen be és 15 hónappal az MNB és a pénzügyi felügyelet integrációja után leleplezték a csalásokat – veregette meg saját vállát, és bár azt egyáltalán nem tudom megerősíteni, hogy kívánt-e kellemes húsvéti ünnepeket és kötözött sonkát az egybegyűlt összesen hat képviselőnek, de ez, amit összehordott, vérfagyasztó. És attól sem lesz megnyugtatóbb a helyzet, hogy Mesterházy és az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi.

Mi a f@sz volt ez és hogy jött ide pont most? Milyen tudományos, fantasztikus, ezoterikus, a 8-as számtól való rettegésben piacvezető magazinnak a főszerkesztője ez a nyomorult? Mert ha tényleg ez az MNB elnöke, akkor mindenki fusson, amerre lát. Egyszerűen nem vagyok képes elhinni, hogy a szerelembe zuhant, frusztrált csörgősipka tényleg előadta ezt, amit fent látunk. Ha jól értem, amit az unortodox kleptokrácia atyja összehordott, akkor közel kettő darab évig titkolt valamit, amivel kötelezően elő kellett volna állnia a maga idején. Neki és a bűnbandának. Bár ez a valakik jól összefogtak és megtámadták a jegybankon keresztül a magyar kormányt, című, bármelyik blöffkurzust megszégyenítő agymenés leginkább egy közveszélyes futóbolond kormánypropaganda-ízű vergődése.

Ha nem tévedek, Tarsoly Csaba, bukott bróker éppen két nappal ezelőtt csacsorászott a moszkvai vízumgyár Szijjártó Petikére és a magyar külügyre nézve egyáltalán nem hízelgő aspektusairól. Csak nincs összefüggés eközött és Matolcsy papa elterelő hadművelete között? Á, biztosan nincs.

Vagyis nem az a kínkeserve ennek a félkegyelműnek, hogy a Quaestor, Buda Cash, Hungária (a kormány tudtával és beleegyezésével) válogatott módszerekkel eltapsolta a befektetők pénzét (a külügy az utolsó utáni pillanatban szerencsére kimentett 20 milliárdot), hanem hogy az akkoriban még ellenségesen baráti Egyesült Államok ezt nyilvánosságra akarta hozni (értsd: meg akarta buktatni a magyar kormányt). Hogy mi van? Akkor most Tarsoly amerikai beépített ügynök, csak szerencsére Gyurci időben észbe kapott és megmentette a hazát? És hogy közben ugyanez a Tarsoly Moszkvában vízumbizniszelt, az nem ellentmondás? Vagy éppen ez volt a probléma?

Szerintem az van, hogy Matolcsy kvázi beismerte, hogy az amerikaiak jobban képben vannak a magyar pénzintézetek körüli gazemberségekkel, mint ő. Igaz, hogy egy 30 évvel fiatalabb nő mellett f@sznak van kedve és energiája ilyen hülyeségekkel foglalkozni, és a románc 2015-ben már javában lángolt, nemdebár?

Gyugyó! Ez az értelmetlen, ködös, konkrétumokat nélkülöző halandzsa további félelmetes kérdéseket, gondolatokat vet fel (ne aggódj, közben figyelünk arra is, amiről éppen terelni próbálsz), amelyek közül csak az egyik az, hogy te egyszemélyben nagyjából nemzetbiztonsági kockázatot jelentesz. Ha jól látom, a gigantikus méretű korrupciós ügyeidet próbálod megúszni, amennyiben konkrétan érintett vagy ezekben a brókerbotrányokban.

Emellett – mint a fenti ábra is mutatja – te, mint a bankrendszer meg az ország pénzügyi stabilitásáért felelős izé nagyjából beszámíthatatlan vagy. Inkompetens, kapzsi és cinikus. Ugye nem azt akarod mondani, hogy az amerikaiak tartottak törvénytelenül kormányzati pénzket a Quaestornál? Nem ide tartozik, de ugye nem az amerikai ellenséges barátok talicskázzák az MNB alapítványainak pénzét, amely elveszítette jellegét? Ugye nem az amerikaiak döntötték be ezeket a pénzintézeteket, amelyeknek a felügyeletét az MNB látja el és nem az amerikaiak? Nem felelőtlenség bizonyítékok hiányában ilyen orbitális faszságokat beszélni?

Aggasztó az állapotod, jóember, ráadásul már nagyon unalmas is vagy az állandó üldözési mániáddal és ellenségkereső baromságaiddal. Ne vergődj, ne rontsd a helyzetedet, mert rajtad már nem segít. De mielőtt megpróbálod majd az elmezavarodra hivatkozva megúszni a pusztítást, amit magad körül véghez vittél, válaszolnod kell erre a sok csinos kérdésre. Öröm lesz nézni.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.