Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Életveszélyes belemenni Orbán zsákutcájába

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ez már csak így működik. A közvéleménykutatók közvéleménykutatnak (jó esetben, nem olyan jó esetben legyártják a végeredményt a megrendelő igényei szerint), az elemzők elemeznek, az újságírók megírják, én meg elolvasom és naná, hogy van róla véleményem. Most az Index cikke nyomán szaladt ráncokba a szürkeállományom.

A kérdés, amit körbejárnak és amit a tesztalanyoknak feltettek: „Ki lehetne a jobboldal vezetője Orbán Viktor visszavonulása után?”

Én pedig azt gondolom, hogy veszélyes, de legfőképpen rendkívül káros ez az irány. A nagyon kevés nem pártproganda lapnak – ha nem is feltétlenül feladata, mert mindenki eldönti, hogy mivel foglalkozik és hogyan ír -, de talán felelőssége lenne nem legitimálni Orbán rendszerét. Például azzal, hogy elfogadja: a Fidesz, pontosabban az Orbán-kormány maga a jobboldal, ennek vezetője pedig Orbán Viktor.

Mitől lenne azonos a kormány a jobboldallal? Sőt! Miért lenne jobboldali a kormány? Mert ők ezt állítják? Én is állíthatom magamról, hogy egy 198 centi magas, szőke, kékszemű, milliárdos álompasi vagyok, attól ez még nem igaz. Az rendben van, hogy a rajongók úgy tudják, ők a jobboldalt erősítik, de az újságíróknak inkább az lehetne a dolguk, hogy elmagyarázzák a tényeket.

Az Orbán-kormány nem jobboldali, gazdaságpolitikai értelemben még annyira sem, mint bármely más értelemben. Semmihez képest sem az, még az MSZP-hez képest sem. Ahogy nem jobboldali a Cosa Nostra, a Triádok, vagy a Jakuza sem. Bár, ha jobban belegondolok, talán jobboldalibbak, mint a magyar kormány.

Közvetít ugyan jobboldali – legfőképpen szélsőjobboldali – üzeneteket a hívei felé, de kizárólag azért, mert a hatalom megtartása és a személyes érdekek szempontjából ez hasznos számára. Ha baloldali, szélsőbalos, vagy éppen liberális üzenetekre lenne szüksége, akkor azokat puffogtatná. Volt már Orbán Viktor liberális is – éppen annyira őszintén, mint amennyire őszintén most konzervatív, vallásos és jobboldali -, de valószínűleg rájött, hogy a liberális gondolkodású embereket nem igazán lehet nyájba tömöríteni és fanatizálni, ezért inkább a szélek felé fordult.

Nem arról beszélek, hogy bárkinek ne lenne joga liberálisból jobboldalivá válni, mert de és ezzel semmi baj nincsen. Én arról beszélek, hogy meggyőződésem szerint Orbánt soha az életben nem az elvei, hanem kizárólag a személyes ambíciói és érdekei motiválták. Hogy ezt az ország lakói – tisztelet annak, akit megillet – ezt nem látják, vagy nem emlékeznek már azokra a sarokpontokra, melyekkel össze lehetne és kellene is vetni a mostani sarokpontokkal, abban van felelőssége a sajtónak.

Van, amit nem lehet megmagyarázni. Például ezt:

És még számtalan mást, aminek dokumentált nyomai vannak, nem lehet letagadni. És mégis lehet, mert a kollektív memória nem működik. Sőt, olyannyira torzult, hogy a mai napig elő lehet rántani a Bokros-csomagot, mint egy kőbunkót. És éppen a kormány hívei fognak a leghangosabban hörögni, pedig az egy jobboldali intézkedés volt, már amennyi megvalósult belőle.

Nem tartom egészséges dolognak elfogadni és továbbgondolni azt a hazugságot, hogy az Orbán-kormány jobboldali és mint ilyen, szemben áll a baloldali gondolkodású polgárok akaratával. Az Orbán-kormány nem politikai eszmék mentén működő párt, hanem egyszerűen egy jól felépített bűnszervezet. Ezért nincs értelme azt boncolgatni, hogy ki vehetné át Orbán után/helyett a jobboldal vezetését, mert nincs jobboldal a parlamentben. Bárcsak lenne, égető szüksége lenne rá az országnak. De nincs. Ahogy működő baloldali párt sincs. Csak létező van.

Azt gondolom, hogy életveszélyes belemenni Orbán zsákutcájába és elfogadni azt, amit neki elemi érdeke elfogadtatni. Ahhoz, hogy valaki vezethesse a jobboldalt, először szükség lenne jobboldali pártokra. Ha lesznek ilyenek, akkor majd el lehet azon gondolkodni, hogy ki lenne alkalmas vezető. Azt is gondolom, hogy baloldali és liberális pártokra is égető szükség lenne, mert csak így teremthető meg egy olyan egészséges egyensúly, amitől egy ország jól tud működni és mindenki megtalálja a helyét, miközben nem akarja lemészárolni a másikat.

Orbán Viktort és szervezetét pedig helyén kellene kezelni és az a hely biztosan nem az ország élén van.

Szerintem.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.