Nem tudok másra gondolni, minthogy Orbán Viktor hiányzik már csak a nagy fellendülésemhez

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kedves druszám!

Azért bátorkodom írni neked, mert engem is Mészárosnak hívnak és a szüleim valami ismeretlen okból szintén a Lőrinc nevet adták nekem is. Én sajnos nem Felcsúton láttam meg a napvilágot azon a sötét éjszakán, amikor a világra jöttem. Gondatlan szüleim később sem költöztek a stadionok, kalandparkok és kisvasutak városába (remélem, Felcsút már megkapta a városi – netán fővárosi, mert az járna neki – rangot), megpecsételve ezzel az én sorsomat is.

Nyámnyilarettenetesen születtem, itt élek ma is. Jó hely ez annak, aki szereti a történelmet. Azon belül is a középkort. Igaz ugyan, hogy mostanában ide is betörtek a modern idők szelei, mert a szomszéd már nem lóval szánt – nem is az asszony áll be az eke elé -, hanem szerzett valahol kéz alól egy Wartburgot, az húzza az ekét. Szóval nem középkor mégsem. Nem is panaszkodom, hanem tanulni szeretnék. Tőled, kedves druszám. Magam is vállalkozó vagyok már húsz éve. Először gázszerelőnek tanultam, de mivel még most sem vezették be a falunkba a gázt, rájöttem, hogy nem terem nekem babér ebben a nemes szakmában, ezért átképeztem magam először vízvezeték-szerelőnek, de azzal is melléfogtam. Mert a vezetékes víz sincs bevezetve. Végül villanyszerelőnek tanultam, mert áram már van nálunk is. Nem minden házban, de azért van. Ahol nincs, ott is van, csak kikapcsolta a szolgáltató, mert a lakók nem tudták fizetni a számlát. De ez csak a falu felét érinti, a maradék nyolc házban van világítás. Szóval van dolgom, csak nem túl sok.

Nem mondom, megélünk az asszonnyal. Örököltünk egy vályogházat a szüleimtől, abban éldegélünk kettecskén. Télen a négy tyúk, meg a kecske is itt lakik, hogy meg ne fagyjanak a hideg ólban. Nem tudnánk újakat venni, ezekre is nyolc évig spóroltunk. Tejre meg tojásra pedig csak szükség van, hát nem? A többi megterem a kertben. Az asszony nagyon ügyeskezű, bármit meg tud foltozni, úgyhogy ruhára sincs gondunk. De te tudod, druszám, milyen az ember! Mohó, telhetetlen. Főleg az asszonyember. Az én feleségem sem hagy nekem békét. Mióta hallott róla, hogy milyen ügyes vállalkozó lettél hirtelen, azóta rágja a fülemet, hogy kérdezzelek meg, hogyan csináltad.

Nem akarok én olyan nagyvállalkozó lenni, mint te. Tudom, hogy az a sok pénz csak bajjal jár, nincs az embernek egy perc nyugta se, mert aggódik a vagyonkáért. Szállodákat sem szeretnék venni, mert mit is kezdhetnék én azzal? Inkább csak az érdekelne, hogyan lehet annyi támogatást megszerezni. Vagyis annyit nem, nekem elég lenne sokkal kevesebb is, de ahhoz sem jutok hozzá. Nem tudom, kit kell keresni és mennyit kell visszaadni belőle. Falusi vagyok ugyan, de azért én is tudom, hogy mennek ezek a dolgok. Akartam én pályázni munkára. Egyszer volt a faluban egy nagy beruházás. Járdát építettek a főutca mellé. Na, akkor megpezsdült a falu, mert ekkora fejlesztést még soha nem láttak. Akkor is csak azért, mert felújították a templomtornyot valami állami pénzből és jött egy államtitkár, hogy felavassa. A tornyot. De akkora sár volt, hogy még a tehenekre is gumicsizmát kellett húzni, egy olyan nagy ember meg mégsem cuppoghat térdig a latyakban. Ezért gyorsan kellett egy járda.

Na, azt én megpályáztam, mert ha már tudok villanyt, vizet, meg gázt is szerelni, csak meg tudok építeni egy járdát is. Hát nem? Aztán nem kaptam meg a munkát, mert te kaptad meg azt is. Én meg örültem, mint majom a farkának, amikor láttam a győztes nevét,  de aztán kiderült, hogy nem én-Mészáros Lőrinc, hanem te-Mészáros Lőrinc a nyertes. Pedig de jól jött volna az nekem, el se tudom mondani! Állítólag ötmilliárd volt szánva rá, én meg félmillióból kihoztam volna azt a darabka járdát és még csak nem is végeztem volna olyan gané munkát (már zokon ne vedd), mint amilyen végül lett. Egy éve készült el és már porlik, mint a szikla.

De én valamit csak rosszul csinálok, te meg jól csinálsz. Nem a járdát, mert azt szarul csináltad meg, de hogy te nyerted el a munkát, nem én, annak kell legyen valami oka. Nem vagyok én olyan tesze-tosza, próbálkoztam máshol is. Amikor a szomszéd faluban meghirdették, hogy bevezetik a közvilágítást, arra is pályáztam. Ki is számoltam, hogy mennyiből jönne ki az a tizenkét lámpa, ami kell a húsz házhoz (ennyi van a faluban), rátettem a magam kis hasznát és pályáztam. De megint nem én nyertem, hanem a szomszédod veje. Ötvenszer annyiért vállalta a közvilágítást, jól is sikerült. Azóta sötétebb van a szomszéd faluban, mint nálunk, pedig itt nincs is világítás.

Próbálkoztam messzebb is, de hol a Simicska Lajos vitte az orrom elől a munkát, hol a Tiborcz, hol meg te, drága druszám! Ebben akarom a segítségedet kérni, hogy mit kell nekem ahhoz csinálni, hogy néha én is munkához jussak? Nevet már nem változtatnék – mondjuk Tiborczra – mert megszoktam ezt. Jó kis név a Mészáros Lőrinc, mert mindenhová elsőre bejutok vele, a múltkor, amikor a városban volt intéznivalóm, személyesen a polgármester úr jött elém. De amikor meglátta a fejemet, nagyon dühös lett, hogy becsaptam. Pedig nem. Nem is értem.

Olvastam a múltkoriban, hogy elárultad a sikered receptjét. A jóisten, a szerencse és Orbán Viktor segítsége kell hozzá. Templomba mi járunk az asszonnyal, szerencsésnek is mondhatom magamat, mert egy tyúkom se döglött meg a télen, pedig hideg is volt és hosszú is. Nem tudok másra gondolni, minthogy Orbán Viktor hiányzik már csak a nagy fellendülésemhez. Nem intéznéd el, hogy találkozhassak vele? Csak egy percre. Elég lenne, ha a fejemre tenné a kezét egy pillanatra, akkor talán rám is szállna valami abból a végtelen tehetségből, ami neked kijutott.

Nagyon várom a válaszodat, addig is maradok nincstelen.

A másik Lőrinc.adomany-1