Állapota aggasztó és félelmetes

Korábbi felvétel: Orbán és Vona háta az azonnali szemfényvesztések órájában (Fotó: MTI/Kovács Attila) Korábbi felvétel: Orbán és Vona háta az azonnali szemfényvesztések órájában (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Ahogy látom, Szijjártó Péter még nem mondott le a futsalkülügyminiszteri székről, pedig Tarsoly Quaestor Csaba pajtás szorongatja erőteljesen az ő tökeit a moszkvai vízumgyár ügyében. Addig is, ameddig lemond, mert akkora nagy blama ez és nemzetbiztonsági izé is, szóljak én egy pár szót a röjtökmuzsaji falu kocsmárosa mai darabos hányásának legcsinosabb eleméről:

„Nem szoktam én, illetve nem én szoktam más férfiak szoknyája mögé bújni”

– ennyire futotta a meglehetősen begyógyszerezettnek tűnő, pszichésen lelassult, artikulálni csak foltokban és nyomokban képes, már-már összefüggéstelenül zagyváló Orbán nevű miniszterelnöknek ma a parlamentben, miután Vona Gábor a szemére hányta, hogy az olimpiai pályázat ügyében sunnyog, és gyakorlatilag a főpolgármester „szoknyája mögé bújik”. Értsd: Tarlóssal akarja elvitetni a balhét, ami a Momentum népszavazási kezdeményezése nyomán erőteljesen körvonalazódik. A semmire való felkészülésre önkényesen elkülönített pénzek eddigi magabiztos eltüntetésével egyidejűleg.

Sok minden volt már, amire azt mondtam, hogy ép ésszel lehetetlen akárcsak elképzelni is azt a mélységet, ahova a magyar politika és közélet süllyedni volt képes a narancstálib maffiaszervezet hatalomra kerülése óta, de az mégiscsak a gyűlölettel teleokádott nemzeti magyar pöcegödör véres legalja, amikor az ország első számú embere az ország házának falai között egy ellenzéki párt vezetőjének kérdésére azt röfögi fel a vasárnapi pörkölt emlékével egyidőben, hogy te meg buzi vagy, komám.

Bár ehhez semmi köze Orbánnak, a grazi klinikán valószínűleg hosszú hétvégét tartottak a szakemberek, az eredmény pedig ímhol látható. A kiművelt államférfiú, a tisztesség és egyenes gerinc mindenkori megtestesítője, a nemzeti szabadságharc zászlóshajója az ország lakosságát pillanatnyilag leginkább foglalkoztató közügyre vonatkozó, közérdeklődésre számot tartó, emberi hangon feltett (nem mellesleg jogosan számonkérő) kérdésre politikai ellenfele (jelen esetben a polgárok ugyanilyen irányú kérdését megfogalmazó képviselő) vélt, illetve valósnak vélt szexuális orientációjával vág vissza.

A szándékosan fogalmatlanok kedvéért: a szoknya mögé bújás kifejezést Vona Gábor a felelősség elhárítása értelmében vette a szájára, erre érkezett válaszul a más férfiak szoknyáját idéző öblös buzizás. Orbán Terry Black szoknyája és tévedhetetlen emlékei mögé bújva, a Habony-Vajna-féle revolvermédia magma alatti szintjéről hárította el az egész országot jogosan érdeklő kérdést. És itt nem kizárólag a látványosan szétcsúszott kocsmai hősről van szó, hanem a mellette és a háta mögött tele pofával, önfeledten és őszintén heherésző, vinnyogó, az élő isten hátára imádattal tekintő sisereahadról.

Istenemre, megérne egy pszichiátriai pszichológiai esettanulmányt mind közül a legjobban szórakozó külön Semjén Zsolt KDNP-elnök is. KDNP úgy, mint az a piócapárt, amelynek soraiban egy fiatal lány megrontásának gyanúja miatt hírbe hozott, azóta lemondott alpolgármester is hosszú évekig garázdálkodhatott, és akitől a kereszténydemokrata álszent horda mai napig nem határolódott el. Ennek a pártnak az elnöke gurgulázva röhög a főnök minden egyes poénnak szánt görcsös jópofizásán és kínosan vigyáz arra, hogy megkülönböztethetően az ő nyihogása legyen a legmeggyőzőbb, nehogy megsértődjön és elboruljon a személyiségzavar. Annyira kínos ez az egész, hogy már rendesen fáj.

Megértük azt a napot – ennél vadabb már sose lesz, pedig de -, amikor Vona Gábor, a korábban szintén teli tüdőből buzizó, zsidózó, cigányozó Jobbik-elnök kultúrembernek tűnik a fényességes tudatrepedés mellett.

Én nem buzizok vissza, mert az tényleg kocsmaszint

– ezt válaszolta Vona a 24.hu ama felvetésére, hogy nem fordult meg esetleg a fejében a viszonbuzizás. Ami már csak azért sem lehetett aktuális, mert Kövér László, a fénylő csillag önjelölt testőrsége és védelmi hivatala megtagadta a viszonválasz lehetőségét is a Jobbik elnökétől. Ezért aztán a saját maga bátorságát egy ilyen övön aluli trágya személyeskedéssel illusztráló és elintéző nagyon kisember eliszkolhatott, mert tudta: harcostársa az elvtelenségben és görénységben megtagadta a szót Vonától.

Ha jobban belegondolunk, nincs annál szánalmasabb kép, mint amikor a patkányként menekülő, a válaszait papírfecnikről felolvasó, magát államférfiúnak képzelő bomlottelméjű senki elsunnyogás közben hörgi, hogy mennyire nagyon bátor ő. Elgondolkodtató, hogy nem ez az első alkalom, amikor Orbán bunkóságban, cinizmusban, faszariságban túltesz a méltán bírált Jobbik tetszőleges képviselőjének legaljasabb kijelentésén.

Bármennyire nem bírom – és soha nem fogom bírni – megemészteni ezt a pártot (cukisodás ide vagy oda), bármennyire is beütött a többség szemfényvesztő lázadásának és a politikai korrektség felkoncolásának éve, azért az, hogy egy miniszterelnök ilyen okádék módon nyilvánuljon meg, és egy több millió embert (egy egész országot!) érintő ügyben előrángassa ellenfele senkire nem tartozó szexuális beállítottságát azért, hogy megfutamodhasson a válasz elől, és a végén még önelégülten el is röhöghesse magát, több mint gusztustalan. Az Országgyűlésben ez a színvonal nem csak azokra nézve méltatlan, akik nem szavaztak és soha nem szavaznának a Fideszre, hanem azokra nézve is, akik védik tökön és babon át a védhetetlent.

És ez az a pillanat, amikor ide kell citálnom azt az írásunkat, amelyben világossá tettük: soha nem fogjuk eltűrni itt, ezen a felületen, hogy bárki Orbán vélt vagy valós cigány származása miatt beleszálljon és keresztre feszítse. Ha melléteszem ezt az egész országra nézve félelmetes mutatványt, ezt a minden kritikán aluli megnyilvánulást, rájövök, hogy őszintén undorodom ettől a beteg embertől (nem orvosi, hanem morális diagnózis ez). Undorodom ettől a tizenakárhány év óta menekülő, mesterséges burokból kormányzó, nyílt, őszinte vitában részt venni gyáva, újságírókat megvető, férfiatlan szájhőstől, aki képtelen elismerni, hogy alulmaradt, de minél inkább vesztésre áll, annál pofátlanabbul vicsorog, annál hisztérikusabban és sértődöttebben hörög.

Ez maradt a brilliáns elméből, a szavak nagymesteréből, az intelligens demokratából. Egy roncs. Fizikai és lelki roncs. Aki szotyolát köpköd az üres stadionjában és papírból olvasva buzizik a parlamentben. Érthetetlenül motyogva pakolássza a kis fecnijeit, saját bátorságára hivatkozva sértő módon megbélyegzi ellenfelét, majd gyáván és sunyin megfutamodik. Az emberektől rettegő, kordonok mögé bújó, újságírók elől menekülő Orbán Viktor állapota aggasztó, ő maga egy gyógyíthatatlan betegség a nemzet testén. Vállalhatatlan. Retteg, és kapálózik. Amit csinál, arra nincs mentség és bocsánat. Egyetlen érdemi felvetésre nem válaszol, sérteget, rágalmaz, visszatámad és reméli, hogy az idő neki dolgozik, hogy az emberek hülyék, felejtenek, és minden magától jóra fordul.

Nem fog.

adomany-1