NEHAZUGGY

Nem az olimpia fogja megoldani a fogyatékkal élők gondjait

Tamás Róbert | 2017. Február 19, Vasárnap | 17:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,521,278 forint, még hiányzik 478,722 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

És még mindig olimpia, más nézőpontból. Mégpedig a parasportolók, pontosabban a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének véleményét járom körül. Az MPB elnöke Szabó László, aki Gömöri Zsolt dicstelen távozását követően került a bizottság élére. Szabó László is megírta a maga közleményét népszavazás, aláírásgyűjtés, Momentum mozgalom és 266 150 aláírás ügyében. Nézzük az ő szempontjait:

„A jelen és jövő magyar paralimpikonjai megérdemlik, hogy hazai pályán, magyar közönség előtt, a lehető legnagyobb tisztelettel övezve küzdhessenek a paralimpiai bajnoki címért!
800 ezer fogyatékos ember él Magyarországon. Hisszük, hogy a többség, mind a kilencmillió-kétszázezer ép magyar számára fontos, hogy kisebbségben élő honfitársaik számára biztosított legyen az akadálymentes, kényelmes közlekedés, a hozzáférhető közösségi terek, az akadálymentesített üzletek.
A budapesti paralimpia megrendezésének lehetősége túlmutat a sportversenyen. A paralimpia lenne a magyar társadalom valódi szellemi akadálymentesítése. Egy olyan esemény, ami után mi, magyarok, magunkra sem ismernénk, annyira megváltozna a gondolkodásunk és érzéseink fogyatékkal élő honfitársaink iránt.
Tiszteletben tartom a pályázatot ellenzők véleményét, de nem értek velük egyet! A Magyar Paralimpiai Bizottság elkötelezett a hazai fogyatékos sport és a sportolók képviselete, valamit minden magyar érzékenyítése iránt: paralimpiát (és olimpiát) szeretnénk Budapesten!” (MTI-OS)

A teljes gondolatsor is olvasható a Magyar Paralimpiai Bizottság közösségi oldalán.

Én most az idézett résznél maradnék. Miközben magánemberként tökéletesen megértem a sportolók, jelenlegi és reménybeli olimpikonok érzéseit és vágyait, azt nehezen tudom megérteni, hogy ez sok esetben véletlenül sem működik visszafelé. Tolerálom Szabó László véleményét és álmait, de nem lenne túlzottan nagy baj, ha azok, akik közvetve, vagy közvetlenül érintettek az olimpia megrendezésében, megpróbálnák megérteni azokat, akik népszavazáson kívánják kinyilvánítani a véleményüket.

Egészen elképesztőnek tartom a 800 ezer fogyatékkal élő ember tökéletesen jogos igényét – akadálymentesített, emberhez méltó élet iránti elvárásukat – összemosni az olimpia megrendezésének álmával. Ha Szabó László egy pillanatra el tudna szakadni attól a nézőponttól, ahonnan csodaszép minden és el tudná felejteni azt a megelőlegezett élményt, hogy mennyire jó dolog egy sportolónak hazai közönség előtt versenyezni, akkor rájönne, hogy nem arról szól ez a történet, aminek ő esetleg látja. Szó sincs arról, hogy azok az emberek, akik nem akarnak most olimpiát, azok az olimpikonokat támadnák.

Arról van szó, hogy bármennyire szép és felemelő is egy sportoló – és néző – számára egy ilyen rangos esemény, ez rengeteg pénzbe kerül. Iszonyatosan sok pénzbe. Azt a pénzt nem az olimpikonok termelik meg, hanem az egész társadalom. Ezért a társadalom elemi joga, hogy eldöntse, akarja-e most erre költeni a pénzt, vagy más prioritások mentén gondolkodik.

Naiv gondolatnak tartom, hogy egy egy hónapos sportesemény fogja megoldani az évtizedek óta megoldatlan – ráadásul uniós jogszabályban előírt – akadálymentesítést. A 800 ezer fogyatékkal élő ember többsége nem Budapesten él. Ha Budapesten probléma egy mozgásában korlátozott, vagy vak embernek a mindennapi közlekedés, ügyintézés, akkor érdemes lenne arra gondolni, hogy mekkora gond ez a vidéki társaik számára, ahol sok esetben sem járda nincs, sem a tömegközlekedés nem elérhető. Miközben kötelezően akadálymentesíteni kellene (már régen kellett volna) a közintézményeket és az uniós források erre biztosítanak is keretet, az a pénz elfolyik, másra költik az egymást követő kormányok. Ezen nem az olimpia, hanem a közös társadalmi fellépés tud csak változtatni.

A társadalom érzékenyítését sem az olimpiától kell várni, hanem az óvodákban kell megkezdeni. A fogyatékkal élő emberek nagy százaléka ellátatlanul vegetál, éppen az Orbán-kormány rántotta ki alóluk a talajt akkor, amikor megvonta, vagy csökkentette a járadékukat. Számtalan munkaképtelen ember néz szembe a nyomorral. Azt gondolom, a társadalom, benne a fogyatékkal élők és a parasportolók erejére és kiállására is szükség van ahhoz, hogy rá lehessen kényszeríteni a mindenkori kormányt a humánus jogalkotásra. Mégpedig addig kell ezt megtenni, ameddig nem követel több áldozatot a jelenlegi, embertelen rendszer.

Az olimpia megrendezése az ország egésze szempontjából marginális fontossággal bír, nagyságrendekkel súlyosabb és sürgetőbb kérdéseket kell megoldani. Az egész társadalom, az ép és sérült emberek érdekében. Ha valahol és valamiért, itt és ezért kellene felemelnie a szavát mindenkinek, aki hallatni tudja a hangját. Azt gondolom, Szabó László bátran kiállhatna mind a 800 ezer fogyatékkal élő emberért, nem csak a néhány parasportolóért. Mert – akár lesz most olimpia Magyarországon, akár nem – a problémák itt maradnak velünk és senki nem fogja helyettünk megoldani.

adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!