Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Gyáva, megalkuvó, köpönyegforgató visszavonulás helyett állj bele, Tarlós!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egyesek demagóg módon megideologizálják a népszavazást, azt állítva, ez a demokrácia. „Nem mondhatják komolyan, hogy a magyar lakosság túlnyomó többségének megfelelő és elegendő tudása van az olimpiai rendezés körülményeiről, ami alapján ügydöntő népszavazást lehetne tartani. Amikor Sárisápfelsőn a 90 éves Mária nénit megkérdezik, hogy lépjünk-e be a NATO-ba, akkor nem tudom, sírjak-e vagy nevessek.” (Tarlós István, 2015. december 2. – a budapesti olimpiáról való népszavazást a fővárosi közgyűlésben elutasította a fideszes többség )

Azoknak, akik az Agenda 2020 döntés után támogatták az olimpia rendezését, másfél évig eszükbe sem jutott aláírásokat gyűjteni. A pályázatot másfél évvel ezelőtt beadták, már akkor lehetett volna aláírásokat gyűjteni, ennek semmi akadálya nem volt.

Azok az ellenzéki politikusok, akik hirtelen meggondolták magukat a 2024-es budapesti olimpiai pályázattal kapcsolatban, nem túl jellemesen viselkedtek, felmondták a másfél évvel ezelőtti nemzeti egységet, elárulták az ügyet, egy nemzeti ügyből pártpolitikai ügyet csináltak.

Az ügy egyik legszomorúbb eleme, hogy nem arról szól a „történet, mint amiről szólnia kellene”, demagóg és erőltetett hasonlatokkal heccelik a közvéleményt.

Az olimpia támogatói valószínűleg még most fognak aktivizálódni. Az aláírás-mennyiség, amelyet a Momentum Mozgalom összegyűjtött, nagyon soknak tűnik, de egy csaknem kétmilliós városban csak a szavazóképes lakosságnak körülbelül a húsz százaléka lesz. „Tehát attól nagyon messze vagyunk”, hogy ezt többségnek lehessen nevezni.

A következő hetekben sok minden eldől, hogyan foglal állást a kormány, a Magyar Olimpiai Bizottság és Fővárosi Közgyűlés, és az sem zárható ki, az is egy elméleti lehetőség, hogy a népszavazás előtt születik „egy negatív döntés”, és akkor nem lesz miről népszavazást tartani.

A magyar emberek régi álma, hogy olimpiát lehessen rendezni, egy olyat, amelynek nemcsak a konkrét sportértéke jelentős, hanem sok mindenre neveli az embereket: alázatra, a másik tiszteletére, a sportszerűségre és a fair magatartásra. Ezek nemcsak a sportpályákon fontosak, hanem az életben is azok lennének. Ezekről az értékekről szó sem esik a vitában.

„Megjelennek emberek, akik végül is bevallják az utolsó pillanatban, hogy nem is annyira az olimpia ellen tiltakoztak, mint inkább szeretnének pártot, szeretnének hatalomba kerülni. Ez nem bűn, de lássuk be, hogy ez nem a sportról, nem a sport értékeiről, nem az olimpiáról szól”. (Tarlós István, 2017. február 19. – Kossuth rádió, Vasárnapi Újság című műsor)

Hát Pistám, ezt odatetted! Nálad kártékonyabb barmot termett az anyaföld rengeteget, de még Kósa Lajossal is egyre ritkábban fordul elő, hogy földig tátott szájjal, ekkora lendülettel futkározzon a péniszerdőben. Tudom, neked az ökölvívás jobban bejön, mint a szaladgálás, ezért is szóra érdemes, hogy önként dalolva semmisíted és alázod magad porrá a nemzet színe előtt. Lesújtó hallgatni, ahogy egyetlen önálló gondolat nem pattan ki a kútfejedből, ahogy kínosan vigyázol, nehogy ellentmondj a küldetéstudatnak.

Az, hogy a Momentum és a mögötte álló magyarok belefostak a soha nem volt nemzeti ügyetek ventillátorába, röpke két nap alatt már volt terítéken. A legborzasztóbb az, hogy egyetlen mondatod nincs, Tarlós, ami ne volna égbekiáltó hazugság, álnok, kétszínű görénység. Kezdjük a közepéről, hátha még te is megérted.

Azt mondod, egy 2 milliós városban 266 151 aláírás egyáltalán nem elsöprő többség, ez csupán a lakosság mintegy 20%-a, tehát szóra sem érdemes. Ehhez képest Tarlós István 2014-ben 290 675 szavazattal, azaz a szavazóképes lakosság elsöprő – újfideszül 2/3-os jogi, 98%-os politikai – többségével lett polgármester. Ennyi ember akaratából kapott felhatalmazást arra, hogy hülyének, ostobának és tudatlannak minősítse nem csupán Budapest és Sárisápfelső, de egész Magyarország lakosságát.

Azt mondod, Pista, ez nem a sportról, nem a sport értékeiről és nem az olimpiáról szól. Nekem mondod, taplókám? Pontosan ez a baj vele, pontosan ebből van elege egyre több embernek. Hogy a sport értékeire hivatkozva már most tűnnek el a milliárdok a feneketlen zsebeitekben, a teljes pályáztatásra tervezett költség legalább duplájánál járunk, ha jóindulatú akarok lenni. Hogy még hol a vége, azt hagyjuk is.

Azt mondod, az ellenzék, amelyik megvilágosodott, amelyik pártpolitikai ügyet csinált a nemzeti ügyből. Pista, nincs nemzeti ügy, nincs ellenzék, nincs egység. Nem az van, hogy Budapest ügye az olimpia, te nagyon okos? Az elmúlt 48 órában nem ez volt a mantra, te szerencsétlen? Kire gondolsz, Pityu? Hogy a ti magánügyetekből, a hülyének nézett emberek feje fölött hozott döntésből közügy lett? Milyen ellenzék? Egy fiatalokból álló nempárt gyűjtött össze majdnem annyi aláírást, mint amennyi szavazattal te főpolgármester lettél, mire fel siránkozol, nyávogsz és mutogatsz?

Pista, gyakorolj önkritikát, legyen benned minimális tartás és mondd azt, hogy egy f@sz voltál két éve, amikor lenézted az embereket, hibáztál, mert meg kellett volna kérdezni őket, mielőtt milliárdos költséget akasztasz a nyakunkba. Te beszélsz alázatról, tiszteletről, sportszerűségről? Nem szégyelled magad? Ki a képmutató? Az, aki a nemzeti ügyet folyatja a csapból is, majd a körvonalazódó vereség láttán most már arról beszél, hogy nem lesz miről népszavazni és visszavonjuk a pályázatot? Csak addig vagytok bátrak, ameddig nem kérdés, hogy szétlophatjátok annak a pályázatnak a költségvetését, amit Los Angeles vagy Párizs javára valószínűleg mindenképp elbuktok?

Van pofád előállni azzal, hogy miért nem másfél éve kezdtek aláírásokat gyűjteni, miután te feküdtél keresztbe a népszavazásnak, ahelyett, hogy te magad kezdeményezted volna? Ki az, aki elkaszál ebben az országban minden alulról jövő népszavazási kezdeményezést? Ha nem kopasz verőemberekkel, akkor kézivezérelt pártkatonák által, mindenféle beteg nyelvészeti-művészeti indokokra hivatkozva. Te beszélsz ezek után sportszerűségről? Azzal miért nincs bajod, hogy felhatalmazás nélkül, feleslegesen szórjátok a milliárdokat?

Ne gyere a rablómesével, hogy a következő hetekben sok minden eldől. Itt nincs min agyalni, remélem, hogy meg sem fordul az agyatokban, hogy arcul köpjétek az olimpia szervezői és támogatóit, a saját magyarjaitokat azzal, hogy népszavazáson nem nyilváníthatják ki, mit szeretnének. Remélem, nem süllyedtek odáig a mocsokba, hogy kivárjátok az eredményhirdetést, hogy ráverhessétek az ellenzékre és a Momentumra, miattuk nem jött össze a magyar álom, és ráadásul addig is ellopjátok még az ellopnivalót.

Tarlós! Szerintem ne ronts tovább a helyzeteden, bár neked már nagyjából tökmindegy.  Állj bele, mert ez az egyetlen esélyed, hogy ne teljesen megszégyenülve és porig alázva legyél kénytelen életed alkonyán visszavonulni és eltűnni a süllyesztőben. Én a helyedben kevesebbet beszélnék, nem hisztiznék és nem mutogatnék másokra. Itt és most már nem a ti úri kényetek és kedvetek diktál. Nem az ellenzék világosodott meg, hanem az emberek, beleértve a 90 éves Mária néniket, akiket te penetráns módon megaláztál. Látják, hogy rohad az ország, füstöl a metró, amortizálódnak a stadionok, ti meg harácsoltok, mintha nem lenne holnap. Gyáva, megalkuvó, köpönyegforgató visszavonulás helyett állj bele, Tarlós!

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.