NEHAZUGGY

Vagy ha nem, hát Felcsút

Forgács Erzsébet | 2017. Február 18, Szombat | 16:57

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,642,337 forint, még hiányzik 357,663 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

És még mindig olimpia, csak most máshonnan. Csárdi Antal, az LMP fővárosi közgyűlési képviselője olyat mondott, hogy a fülem is kettéállt tőle hirtelen.

„A politikus a Fővárosi Választási Bizottságnak pénteken leadott 266 ezer, az olimpiarendezést ellenző aláírást úgy értékelte: Budapest megmutatta, hogy nem lehet a várost, az országot a fővárosiak feje felett kormányozni. Egyértelművé vált, hogy a budapestiek nem olimpiát, hanem egy működő várost akarnak: megtisztított járdákat, európai színvonalú kórházakat – mondta.
Miközben az ország GDP-jének 40 százalékát Budapest termeli, a főváros gazdálkodási önállósága teljesen megszűnt: minden felújítás, beruházás csak a kormány hivatalos vagy nem hivatalos jóváhagyásával lehetséges – jelentette ki. A főváros költségvetését 30 százalékos deficittel tervezték, emellett adósságállománya 2020-ra az olimpiától teljesen függetlenül eléri a 167 milliárd forintot – mondta, hozzátéve, hogy ezért az olimpiarendezésre szánt háromezer milliárd forint nagy részének a fővárosi költségvetésben van a helye”.

Néha nem tudom pontosan eldönteni, hogy egyik-másik politikus azért beszél butaságokat, mert valami célja van vele, vagy azért, mert ennyi esze van. Tartok tőle, hogy éppen az az egyik oka az ország lepusztulásának, hogy a politikusok képtelenek országos távlatban gondolkodni. Pedig nem ártana.

Az talán nem kétséges, hogy az olimpia megrendezése nem a főváros költségvetéséből, hanem az államkasszából lenne finanszírozható. Mindenki pénzéből. Talán azzal sem mondok újdonságot, hogy az ország döntő többsége nem Budapest, az ország lakosságának 80 százaléka pedig nem budapesti.

Én nem kétlem, hogy a budapestiek megtisztított járdákat és európai színvonalú kórházakat akarnak, csakhogy Bugacon, Halmajugrán, Bagon és Magyarnándorban is ezt szeretnék az emberek. Élhető települést. Miközben elfogadom, hogy a főváros – méreteihez képest – jóval nagyobb arányban járul hozzá a GDP-hez, mint teszem azt Szécsénke, azért ne feledkezzünk meg arról a tényről sem, hogy oka van annak, hogy nem Szécsénkébe, hanem Budapestre települnek a cégek. Ez az ok pedig nem a főváros szépsége, hanem az az infrastrukturális fölény, ami behozhatatlannak látszik.

Ahol nincsenek járható utak, csak a templomtoronyban van térerő, az internet vetekszik egy éticsiga tempójával, oda nem fog egyetlen cég sem települni, mert a többségük nem elégszik meg a füstjelekkel való kommunikációval. Ahonnan irgalmatlan útviszonyok között, minimum 2 órányi zötykölődéssel lehet csak felhajtani egy autópályára, viszont legalább 50 kilométert kell autózni ahhoz, hogy vegyen az ember egy tintapatront a nyomtatóba és a szűkös kínálatú kis üzlet is bezár délben, oda senki nem fog menni.

A vidék (vidéknek hívják a budapestiek az ország azon részét, ami kívül esik a fővároson) drámaian, brutálisan leszakadt. És a helyzet egyre romlik. Valamiért a politikusok mégis csak Budapestben tudnak gondolkodni. Emlékszem, amikor a Megyeri híd még csak terv volt, hosszan és komolyan azon ment a vita, hogy inkább Budapestre kellene építeni. Miközben alig van Duna-híd és számtalan esetben kénytelen bemenni a fővárosba az is, aki egyébként nem akart, sőt, ez kimondottan plusz 100-150 kilométer autózást jelent. Egyszerűen azért, mert csak ott tud átmenni a Duna túlsó felére.

Értem én, hogy mindenki azokat a problémákat látja leginkább, amelyek körülveszik. A fővárosiak is látják a hajléktalanokat, a szegényeket, akár a nyomorban élőket is. De ameddig Budapesten többé-kevésbé megoldott a rászorulók étkeztetése – számos ételosztás van naponta – addig ez vidéken nincs így. Ha a nyomornak lehetnek egyáltalán fokozatai, akkor a budapesti hajléktalan, munkanélküli, valamilyen fogyatékkal élő még Krőzusnak számít a szabolcsi, nógrádi társaihoz képest.

Sok faluban nincs orvos. Nem európai szintű orvosi ellátás nincs, hanem semmilyen. Márpedig a vidéki kisgyerek, felnőtt és idős ember is megbetegedhet, de mire bejutnak vele a legközelebbi kórházba, addigra meg is halhat. Mert 50 kilométeren belül nincs orvos, sem kórház, sem gyógyszertár. A falvakban jellemzően sokkal drágább az élelmiszer (és minden más is), miután ott nincs szupermarket, csak az aprócska bolt. Lehet választani, hogy megveszi-e az ember dupla áron a mosószert, cukrot, tejet, vagy bevergődik valahogy a legközelebbi városba és máris elköltötte útiköltségre azt a pénzt, amit megspórolt az árkülönbözeten.

A vidéki emberek sem nem lustábbak, sem nem butábbak, mint a fővárosiak. De nem mindegy az, hogy van-e lehetőség színvonalas iskolába íratni a gyereket, eljutnak-e néha moziba, színházba, múzeumba, van-e lehetőségük könyvtárba járni. És sokszor nem, nem jutnak el és nincs lehetőségük. Nem érdektelenségből, hanem mert a buszjegy helyből elvinné a megélhetésük egy részét, mert messze van a főváros és – az ország egy része számára biztosan – egyre távolabb van Európa.

Ezért üdvös lenne, ha az LMP politikusa – és minden más párt politikusai – is felfedeznék maguknak Magyarországnak azt a több, mint kétharmadát, ami nem Budapest. Miközben egyértelműen szükséges fejleszteni a fővárost, nem lenne baj életben tartani a vidéket sem, mert hamarosan az országhatárra ki lehet tenni a Budapest táblát. Vagy ha nem, hát Felcsút. Még annyit üzennék Csárdi Antalnak, hogy nem, ez a pénz nem Budapesté, ez Magyarországé. Lenne, ha a Korrupció nevű ember el nem lopta volna már régen. adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!