Miféle önbecsülése van annak a nemzetnek, amely elviseli ezeket a selejtes figurákat?

Mikola István 2008-ban a parlamentben (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd) Mikola István 2008-ban a parlamentben (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Nem szeretek feltétlenül (igaz, máshogyan sem) idegen emberek zsebében turkálni, és persze hogy vannak ennél fontosabb dolgaink is, de. Mivel kimaradt nekünk, hogy a fideszes-kádéenpés lelkület és a családcentrikus, keresztényi életvitel értelmében az asszonyt kvázi meglopni hazafias kötelesség, vagy legalábbis magától értetődőség, beszéljünk egy kicsit Mikola István méltatlanul elfeledett polihisztorról, az ő pályafutásáról, elévülhetetlen érdemeiről és szűkebb-tágabb famíliájáról. Nem mindennapi szappanopera, az biztos.

Tudom, hogy feltétlenül (és máshogyan is) elképzelhetetlen, hogy egy nemzeti-polgári-jobboldali-istenhívő hazafi meglopja a feleségét, de valami ehhez igen hasonló történt. Előrebocsátom: nem szigorúan jogi, sokkal inkább erkölcsi értelemben. Nem, nem bulvárcikket írok, hanem mondom a tényállást (itt részletesen is elolvasható).

Mikola István, a pártállam Hazafias Népfrontjának alelnöke, a KDNP-ből a Fideszbe átnyergelt orvos-politikus, az első Orbán-kormány majdnem legellenszenvesebb, legnépszerűtlenebb figurája (igen, 2000 táján még volt különálló egészségügyi tárca), a miniszterelnök-helyettes-jelölt, akitől még saját párttársai némelyikének is felháborodott a gyomra, aki rengeteg megosztó intézkedése és kijelentése dacára nem bukott bele a dicsőségbe, sőt, aki 2011 és 2014 között Magyarország OECD-nagyköveteként működött Párizsban és aki jelenleg Szijjártó minisztériumában a biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkárságot vezeti nagy erőkkel, három feleséget fogyasztott el tartalmas élete során. Amihez természetesen senkinek semmi köze. Feltéve, hogy a család szentségéről áradozó, közpénzt zabáló politikus moralizálásával békén hagyja a népet.

A Fidesz húsz évre hatalomba betonozásának (külhoni magyarok honosítása, szavazati jog) ördögi ötletével előálló Mikola – dacára annak, hogy mostanság igencsak kevés szó esik róla – viszont pontosan azt a fajta erkölcsi-morális fertőt testesíti meg, ami jóval túlmutat az ő pitiáner, kisstilűen visszataszító személyén. Tudom, hogy nincs hírértéke ennek sem, de mégis: felsorolni is nehéz azokat az emberi becsület és tisztesség oldaláról szemlélve teljesen értelmezhetetlen disznóságokat, amelyek ennek a kreatúrának a nevéhez kapcsolódnak. És amelyek – mintegy törvényszerűen – az aranyhal memóriájának szintjén vegetáló kollektív emlékezés jótékony homályába merültek.

Miután miniszterként 2001-ben sikerült saját testvérét a gyógyszerészek országos kongresszusán, a gyógyszerészkamara véleményének megkérdezése nélkül kitüntetnie úgy, hogy még a kongresszus sajtófőnöke is a Mikola családból került ki (azt már mondani sem merem, hogy az unokaöccs feleségének, Mikola sógornőjének is sikerült honorálni az áldozatos munkáját ugyanekkor); miután kiderült, hogy az egyik európai offshore paradicsomban a családi pénzek kezelésére hozott létre egy alapítványt, amit – nagykövetként szerzett bevételeihez hasonlóan – kifelejtett a vagyonbevallásából; miután volt felesége (a legutolsó) lopás miatt tett feljelentést ellene a rendőrségen, most azzal került a gaz balliberális média homlokterébe, hogy úgy tűnik, egészen szépen lenyúlta az asszonyt.

Arról mondjuk nem tehet, hogy az unokaöccse egy degenerált barom, de azért tegyük ide. B. Krisztián orvos és kórházigazgató 2013 márciusában lakásában támadt rá volt szeretőjére, lúggal öntötte le a nő nemi szervét, majd szőnyegbe csavarta a testét, és távozott. Bár a rendőrség vádemelést javasolt a Fővárosi Főügyészségnek, 2014-ben megszüntették az eljárást a férfi ellen, az ügyészség az áldozat panaszára 2016-ban rendelte el újra a nyomozást. Első fokon mindössze 4 év börtönre ítélték. Polt szerint dehogy Mikola állíttatta le az unokaöccse elleni nyomozást. Zárójel bezárva.

Az új információ tehát az, hogy volt felesége, Fülemen Róza – akitől 2015-ben vált el minden családapák, férjek és keresztény férfiak példaképe – azt állítja, 2011 és 2014 közötti párizsi diplomáciai szolgálata alatt nagyköveti fizetése mellett Mikola megtartotta magának a külügyminisztérium által a feleség után kiutalt pótlékot is. Merthogy van ilyen: diplomaták házastársai után jár a pótlék (jelen esetben havi 1600 euróról, mintegy félmillió forintról beszélünk).

Mikola egyébként és tök mellékesen havi 5000 eurót keresett Párizsban, emellett pakolt el ezek szerint további 1600 eurót. A nő, az ex-feleség most nyugdíjba vonulása okán kérte a külügyi tárcának írt levelében, hogy ezt az időszakot ismerjék el neki szolgálati időként. Mert az úgy nem fasza, hogy minden pénzkereső tevékenységét feladta, három éven keresztül saját megtakarításaiból fizette a magyarországi járulékokat, miközben a havi félmillió forint doktor Mikola nyugdíjalapját növelte.

Nem, dehogy szeretném megsajnálni a póruljárt asszonyt, és kivételesen arról sem szívesen nyitnék vitát, hogy milyen mértékben indokolt ez a pótlék, hogy mekkora összeg az, ami arányban áll a házastárs által hozott áldozatokkal, és így tovább. Azt gondolnám, a magam primitív agyával, hogy azért jár ez a pótlék, hogy a házastárs ne legyen kiszolgáltatva hites urának/nejének midőn követi őt a külföldi száműzetésben.

Sőt, azt is gondolom, hogy valami nem kerek ebben a történetben, hogy valójában semmi olyasmiről nincs szó, mint amit a nő állít, a pótlék egyáltalán nem őt illeti meg (ha ezt a pótlékot hivatalosan a feleség kapta volna, akkor az értelemszerűen nem növelhetné Mikola nyugdíjalapját), ergo csupán valami kicsinyes bosszú forgatókönyvének része, hogy jár neki a szolgálati idő akkor is, ha esetleg pont nem jár.

Az viszont egyenesen sokatmondó, hogy az immár újra szingli Mikola elvtárs (aki a 2006-os választási kampányban – minő perverzitás – a szinglikből összeálló hordákkal riogatott, akik miatt a hatalomnak korlátoznia kell a szabadságjogokat!) röviden elintézte az ügyet: a volt feleségével kapcsolatban semmilyen üggyel nem kíván foglalkozni, és semmilyen állításra nem kíván reagálni. Végül is csak közpénzről van szó, kit érdekel. Egy karakán, tisztázó nyilatkozat nem fér bele, mert az olyan ciki, semmi keresztényi nincs benne.

A pénzekkel és vagyoni kérdésekkel kapcsolatos gyomorforgató magánéleti sztorikkal, a saját feleségtől lenyúlt tízmilliós antik bútorokkal, a családi vagyon offshore-paradicsomokba katapultálásával, komplett társadalmi csoportok köpködésével, több zátonyra futott házassággal a hátuk mögött mégis kik ezek az álkeresztény mocskok, akiket még mindig nem köpött ki a magyar társadalom? Hogy lehet az, hogy az ilyen Mikola-kaliberű figurák állnak még mindig a tápláléklánc csúcsán, és ha még mindig ott állhatnak, mit mond el ez azokról, akiknek köszönhetően évtizedek óta taposnak a nemzet nyakán?

Mikor áll bele valaki és tapétázza tele az országot azzal, hogy ezek az emberek nem keresztények, semmi közük a család primátusáról vallott elvekhez? Mikor lesz az, hogy nem tűri már el a magyar társadalom, hogy az ilyen háromszor elvált okleveles gazemberek prédikáljanak a család szentségéről, hivatkozzanak az istenhitre és oktassanak tisztességre, becsületre? Kik ezek a szarháziak, akik a keresztény kultúrájukat védik a népbutítás szintjén orrba és szájba, közben szilánkosra törik az asszony arcát, lenyúlják a közös bútort, 30 évvel fiatalabb nőcskékért dobják az öregecskedő feleséget, de közpénzzel táplálják a szerelem tüzét, ősmagyar keresztényekként 14 éves kislányokat rontogatnak meg, de közben a női princípiumot hirdetik, makulátlan erkölcscsőszöknek adják ki magukat, miközben alig akad egy is közöttük, aki nem korrupt, nincs tele mocskosabbnál mocskosabb ügyletekkel?

Ezerszer fel fogom tenni a kérdést, ha kell: miféle önbecsülése van annak a keresztény embernek/nemzetnek, aki/amelyik becsületesen éli az életét, de eltűri, hogy házasságszédelgő, vagy egyik zűrös házasságból a másikba tántorgó, megélhetésileg korrupt, emberileg silány figurák oktassák arról, hogy milyen a jó keresztény/hazafi/magyar? Ők, a tisztes családapák és anyák, az erkölcsös hazafiak, akik valami elképesztő morális fölénytől duzzadó kebellel köpködnek kétpofára mindenfelé. A lesújtó helyzet az, aki hogy aki ezt a morális deficitet természetesnek véli, az semmiben nem különbözik Mikola Istvántól és társaitól. Erkölcsi hulladékból márpedig nem lesz fejlődő gazdaság, sem virágzó nemzet. Csak sötétség, rothadás, pusztulás.

adomany-1