NEHAZUGGY

Nem várható el, hogy egy puhatestű gerince megroppanjon

Tamás Róbert | 2017. Február 14, Kedd | 9:56

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Időnként eltöprengek azon, hogy milyen érzés lehet felvenni a havi biztos fizetést abban a tudatban, hogy bármikor vége lehet a jó világnak. Most nem az értéket teremtő munkáról beszélek, nem egy ápolónő, gyógyszerész, targoncakezelő, pedagógus munkájáról, hanem azokéról, akik szorosan a politikához szögelve építgetik az egzisztenciájukat.

Nem is feltétlenül az anyagi egzisztenciáról beszélek, hiszen számos (vagy inkább számtalan), a propagandamédiában ténykedő illetőnek vannak olyan vállalkozásai – ezekben keresztül-kasul tulajdonosok egymás cégeiben is – amelyeken keresztül komoly állami megbízásokhoz és támogatásokhoz jutnak. Feltételezhetően tartalékolnak némi pénzmagot a szűkebb időkre, amikor már nem fog olyan bőven csordogálni a pénzforás. Bizonyára nem fognak éhezni egy kormányváltás – úgy értem, hogy egy valódi kormányváltás – után sem.

Engem az anyagi megtakarításaiknál jobban érdekel az erkölcsi tőkéjük. Ez minden esetben érdekes kérdés, amikor egy újságíró, politológus, történész, elemző, vagy bárki olyan, akinek illene megőriznie a függetlenségét, befekszik az aktuális kurzusnak és nem a meggyőződése szerinti valóságot mondja el, írja le, hanem azt, amire utasítást kap, vagy amiről feltételezi, hogy ezt várja tőle a megbízója.

Mi lesz akkor ezekkel az emberekkel, amikor megborul az Orbán-rendszer és nem a megszokott váltógazdaság szabályai szerint (amikor két párt úgy váltja egymást a hatalomban, hogy az aktuális győztes a függönyök mögött óvja az aktuális ellenzéket, mert maga is ezt várja el, ha fordul a kocka) történik a változás? Mi van (mi lesz) akkor, ha a következő kormány elszánja magát és elkezdi ellapátolni a felgyűlt trágyát? Ők túlélnek megint?

Azt be kell látni, hogy túlságosan nagy bátorságra nincs szükség ahhoz, hogy az éppen hatalmon lévő kormány hátsóját polírozza valaki, legtöbb esetben megtérül a nyelvmunka. Az is valószínűsíthető, hogy amennyiben mi itt egységesen eldöntenénk, hogy a biztos megélhetést választjuk és mostantól Orbánt szolgáljuk, nem kellene minden hónapban aggódva figyelni a befutó támogatásokat, nem kellene számolgatni a néhányszáz és néhányezer forintonként összecsorgó bevételt és kiszámolni, hogy most kinek a döglődő laptopját tudjuk lecserélni úgy, hogy még marad az egyéb költségekre és meg is tudunk élni. Távolról sem panaszként mondom, tudtuk, mit vállalunk és tudtuk, hogy pengeélen fogunk táncolni.

De tegyük fel, hogy a biztosat (és valószínűleg sokkal többet) választjuk, lemondunk a mostani olvasókról (mert egy perc alatt fordítanának hátat nekünk abban a pillanatban, amikor mi hátat fordítunk önmagunknak) és havonta megvigasztalódunk a szépen hízó bankszámla látványától. Még mindig marad a kérdés, hogy a tükörbenézés hogyan működne? Önmagunkkal hogyan számolnánk el?

Ne foglalkozzunk most azzal a meggyőződéssel – amit magunkénak vallunk mi is -, hogy a sajtó mindenkori feladata nem az aktuális hatalom tömjénezése, hanem annak kritizálása. Ahogy egy újságírónak sem a sajtótájékoztatón van a helye, mert például nem azt kell(ene) megírnia, amit ott el akarnak mondani a politikusok, hanem azt, amit el akarnak hallgatni. Nekünk annyival könnyebb a helyzetünk, hogy nem vagyunk sajtó, hanem véleményportál és ennyivel nehezebb is a helyzetünk, hiszen nem jutunk hozzá olyan információkhóz, amelyekhez egy újságíró még a jelenlegi helyzetben is hozzájuthat és nincs szponzorunk, nem áll rendelkezésre sem elég pénz, sem elég munkatárs egy ügy felgöngyölítéséhez.

Ettől persze még vidáman beállhatnánk az aktuális ülephez vezető hosszú sorba és talán nekünk is hullana némi morzsa az urak asztaláról. De a kérdés megválaszolatlan marad. Mi van akkor, ha változik az ülep? Egyszerűen átállnak oda azok, akik most Orbán kegyét keresik? Az újságíró szakma, az olvasók, a társadalom pedig tudomásul veszi, hogy Nagynevű Újságíró tegnap még azt nyalta, amit ma átkoz és ma azt nyalja, amit tegnap ócsárolt? Nem pocsék érzés ez annak, aki évek során bemesélte magának, hogy a nyelv színe normálisan barna?

Akik most naponta Orbánban ünneplik Európa új urát, hogyan számolnak el a lelkiismeretükkel akkor, ha borul a bili és nem lehet tovább titkolni a disznóságokat? Nem a saját bizonyítványukat magyarázzák akkor, amikor a nem kormánypárti sajtót, civil szervezeteket és mindenkit megvádolnak azzal, hogy idegen pénzért idegen érdekeket szolgálnak?

Tudom, én vagyok a naiv, amikor erkölcsi tartást feltételezek ott, ahol sem erkölcs, sem tartás nincs. Nagy túlélők vannak, örök megúszók. Nem is várható el, hogy egy puhatestű – jobb esetben elő-gerinchúros – gerince megroppanjon, mert ami nincs, az nem roppan. Azt hiszem, onnan fogjuk felismerni az igazi változást, amikor ezek a figurák nem bukkannak fel az aktuális hatalom körül, nem kapnak újabb lehetőséget és zsíros koncot, hanem eltűnnek végre a pöcegödörben, ahová valók. Ez lesz a valódi rendszerváltás és csak remélni tudom, hogy én is megérem. adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!