November 14,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Olvasói levél: Így gyógyulnak papíron a gyógyíthatatlan betegek

Kedves Szalonna!

Az itt leírt eset egy nem régi és nem is mindennapi orvosi szakvélemény arcátlan, valótlan állapotok dokumentálásának történetéről szól, vagyis arról, hogy a vizsgálaton hogyan javítják papíron a rokkantak állapotát. Történt, hogy az 1994-ben oxigénhiányosan született, majd 2014 tavaszán az önmagát ellátni nem képes gyerekem részére a nyíregyházi „Komplex minősítést végző I. szakértői bizottságtól” – ami egy orvosból és egy asszisztensből állt – rokkantsági ellátásba való felvételhez vizsgálatot kértünk, ahol a gyerek állapotáról mi, a szülők (mint ahogy itt le van írva) mindent részletesen elmondtunk.

Többek közt azt, hogy a gyerek segítség nélkül csupán 2-3 lépést tud megtenni – a testsúlya miatt, amit a kifordított bokái és térdei nem bírnak el, ezért azonnal le kell ülnie, mert elfárad, arról nem beszélve, hogy a térdében a lábszárcsontjai mellé könnyen lecsúszhatnak a combcsontok, illetve a hatalmas súlya miatt csípője is szét csúszhat -, az előző kezelőorvosa tanácsára nem is erőltetjük a járást, még otthon sem, vagyis az, hogy ő bármilyen támasz, vagy segítség nélkül utasításra egy lépést is tegyen, életveszélyes számára! Az agysérülése miatt pedig egyensúlyzavarban is szenved, vagyis ha tudna is járni, a gyalogláshoz az úttest teljes szélességére szüksége lenne.

Kihangsúlyoztuk, hogy sem bottal, sem járókerettel, sem tolószékkel, sem más segédeszközzel egyedül egyáltalán nem tud közlekedni. Megjegyzem, az idegrendszere sérülése nem csak a lábára, de a kezeire is nagyban kihatással van, emiatt önállóan tolószékbe beleülni, vagy abból kiszállni nem tud, nemhogy azzal közlekedni, emiatt a korábbi kezelőorvosa javaslatára már évekkel korábban egy négy kerekű elektromos mopedet kapott, amibe szintén mi szülők rakjuk bele, majd vesszük is ki, amivel az udvaron nagy örömmel ugyan, de csak  össze-vissza, maximum körbe-körbe jár.

Azt is elmondtuk, hogy a gyerek 8 éves korában a korábbi önkormányzat és iskolai vezetők megkerestek bennünket, hogy a gyerek állapotától függetlenül, a közösségi, társasági élet érdekében írassuk be az iskolába, ahol figyelemmel lesznek az igényeire. Azt is elmondtuk „a vizsgálaton”, hogy az iskola a szomszéd településen – 12-km re volt -, ahová, a semmilyen tömegközlekedési eszközzel nem szállítható gyereket mi szülők szállítottuk autóval, amelyből a mi segítségünk nélkül sem ki-, sem beszállni nem is tudott volna. Azt is elmondtuk, hogy az étkezés is nehézkes, mert a nyelése nem tökéletes, többször fuldoklik (javasoltam a vizsgálatot végző doktornőnek, hogy adjon neki egy pohár vizet és győződjön meg a nehéz nyeléséről, de csak a falnak beszéltem.)

Kezei gyengék ezért késsel villával sem tud étkezni, sőt a darabos ételt is inkább kézzel csipegeti ki a tányérból, mint kanállal. Beszéd közben többször erősen hunyorog. A vécéhasználathoz is segítségre van szüksége, továbbá naponta többször fürdetni is kell. Sem öltözni, sem vetkőzni nem tud egyedül. Az idegrendszer sérülése miatt „labilis,” kiszámíthatatlan, meggondolatlan, nincs felelősség- és kötelességtudata. Gyerekkora óta gyógyszeres kezelés alatt áll.

Majd folytattuk a sorolást, végtagjait több ponton többször műtötték, ami nem javított az állapotán. Napjai azon részét amikor éppen nem a mindennapos konduktív tornán vesz részt, akkor fekve, mesenézéssel tölti és nem mellesleg mindennapos, több órás tornásztatást, emellett rendszeres ápolást és felügyeletet igényel. Egy régebbi rehabilitációs gyermek-szakorvos már 10 éves korában véglegesítette a gyógyíthatatlan állapotát. Ezeket mind elmondtuk a doktornőnek, aki megnézte a gyerek lábán lévő korábbi műtéti hegeket, feltett néhány kérdést, mint például: mi szeretne lenni, vagy fáj-e valamije. Ezzel a vizsgálatot be is fejezte, majd tájékoztatott, hogy levélben értesít a vizsgálat eredményeiről.

Amit még tudni kell: az édesanyja határozott időre szóló kiemelt ápolási díjat kapott, amit egy lakcímváltozáskor az önkormányzat megvont, majd egy új vizsgálatot kértek, mondván, minden lakcímváltáskor újból fel kell mérni az egészségi állapotot. Ezt követően már csak egy csökkentett összeget folyósítanak, holott a gyermek állapota a rendszeres kezelések mellett is folyamatosan romlik. Nem beszélve arról, hogy a rendszeres rehabilitációra, kezelésekre szállítása, mozgatása nem csak több időt, de már több embert vesz igénybe.

A fent leírt „vizsgálatot” követően jött a feketeleves! A vizsgálatról érkező határozatban megállapították, hogy megkapta a 60% rokkantságot a gyerek, de sajnos ezzel még semmilyen rokkantsági ellátásba nem vehető fel, ezért semmilyen pénzbeli ellátást nem kaphat. Természetesen a szakvélemény ellen fellebbeztünk, amire a debreceni felülvizsgálaton az egy orvosból és egy asszisztensből álló „szakértői bizottságnak” ismét elmondtuk a korábban elhangzottakat, de ők jóvá hagyták az elsőfokú szakvéleményt, vagyis marad a 60% rokkantsága.

Ezt követően, csak most, évekkel később boncolgattuk részletesebben a kezünkbe akadt – hosszasan taglalt, többször ismétlődő – elutasítások okait, melyek között akkor fedeztük csak fel, hogy az általunk elmondottakat nem rögzítették, de az első, majd másodfokú szakvélemény indoklásába is szándékosan egy korábbi, 2013-as orvosi véleményből másoltak át több, már akkor is valótlan feljegyzést, de még azt is hiányosan. Illetve ennél még korábbi orvosi véleményekből is másoltak ki olyan „valótlan”, de pozitívnak hangzó részleteket, melyek segítségével szándékosan ellehetetlenítették, kizárták a rokkantat a támogatásból.

Vagyis papíron javították az állapotát, hogy ne lépje túl a 60%- rokkantságot, ami fölött már ellátást kellene kapnia. Az indoklásban azt írták, hogy „rövid távon segédeszköz nélkül jár, hosszabb távon aktív kerekesszékkel és triciklivel közlekedik” sőt, azt is megállapították, hogy botok segítségével járt iskolába is, illetve értelmes és kommunikál, gyógyszert nem szed.

Ami még lényeges, hogy az elsőfokú „vizsgálatot” végző doktornő, azt javasolta, hogy amíg zajlik az elbírálás, regisztráltassuk be a gyereket a munkanélküli központba, hogy az egészségügyi biztosítása érvényes maradjon. Ezt meg is tettük, ahol értetlenül néztek ránk, na meg egymásra, hogy pont hozzájuk tolunk be egy rokkantat. Közölték, hogy ugyan felveszik a regisztráltak közzé, de látva az állapotát, számára sajnos semmilyen munkát nem tudnak biztosítani. Ennek ellenére néhány hónap alatt már többször ki is közvetítették azt, akinek mozgatása, oda-vissza szállítása, étkeztetése, napi többszöri vécéhasználata, tisztálkodása, esetleg még lépcsőzése minimum még egy embert igényel, amit persze egyik munkáltató sem vállalt be. Nem beszélve arról, hogy egy idegrendszerileg is sérült, különböző kezelések alatt álló és azokra rendszeresen járó fiatalemberre felelősségteljesen rábízni semmit nem is lehetne.

Itt megjegyzem, hogy a rokkant 10 évesen – akkor volt 40 kg – egy háromkerekű triciklin is csak segítséggel ülhetett, azt pedálozni nem tudta, nagy örömére mi tologattuk. Majd 15 évesen – ekkor volt 60 kg – kapott egy aktív kerekesszéket, amibe beültettük, majd megdobta magát és gurult 1-2 métert. Ebből megállapították, hogy kiválóan tud kerekesszékkel közlekedni. Most 22 éves, 100 kg és a leghatározottabban kijelentem, hogy soha nem tudott önállóan sem kerekesszékkel, sem triciklivel, sem semmilyen botokkal, segédeszközzel közlekedni! Mindezt tudja a gyerek jelenlegi kezelőorvosa, a rendszeres kezeléseken jelenlévők konduktív és különböző tornászok, egyéb szakápolók, még a portás is látja, tudja, hogy mi szülők toljuk be mindenhová és mi is vesszük ki, vagy ültetjük vissza a kerekesszékbe a gyereket!

De legfőképp tudja ezt a szakvélemény készítője, mert a „vizsgálaton” ő maga kért meg bennünket, szülőket, hogy a vizsgálathoz vetkőztessük le, majd emeljük a vizsgálóasztalra a gyereket. Tehát ő maga is látta, hogy segítség nélkül sem öltözködni, sem ki-, sem beszállni  nem tud a kerekesszékbe. Mindezek után már csak annyi kérdésem lenne, minek kellene történnie, hogy az édesanya visszakapja a kiemelt ápolásit? Hiszen a nap 24 órájából 25-öt a gyerekkel tölt, önmagára sincs ideje, nemhogy bármilyen alkalmai munkával ki tudná egészíteni a jövedelmét?

Ha az olvasók közül bárki tud tanácsot adni, a 30-236-5542 telefonszámon vagyok elérhető és nagyon köszönök minden segítséget. Amennyiben a nyilvánosság bevonása nem hoz pozitív változást a gyerek rokkantságának igazságos elbírálásában, úgy a doktornőt a jelenlegi, valós állapot szakszerűtlen és az igazságnak nem megfelelő felmérése miatt feljelentem, valamint megkeresem és tájékoztatom az orvosi kamarát is.

Üdvözlettel: B. István

Utóirat: A történetet igazoló minden orvosi papírral rendelkezem.

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.