Ha nem jönnek a migránsok, akiket közelről is gyűlölni lehet, lefejeljük egymást simán

MTI Fotó MTI Fotó

Lehet, hogy nem is kell ezzel az egésszel foglalkozni, csak kivárni és keszülni arra, mikor ezek már mind nem élnek. Addig persze mi is félig beledöglünk. Maximum 20 év. Mondjuk, amúgy sem történik semmi. És akkor sem, ha már például nem lesz mit enni és a kórházakban sem lesz orvos. Előbb esünk az utcán egymásnak, mint a vezetőknek – ez egy ma délőtti beszélgetés-foszlány, amelynek egyik főszereplője alulírott, a másik pedig, e sorok írója, alulírott jóbarátja, aki néhány évnyi kalandvágyból külföldön töltött év után jelenleg aktívan szembesül azzal, mivé lett a haza.

Azért citáltam ide ezt a rezignált gondolatsort, mert bár még van mit enni, még akad orvos a kórházakban és a nemzeti mennyezet sem omlott ránk, azért az egymásnak esés már alakul. Válogatott trolloknak előrerágom a falatot: meg lehet nyugodni, nem fogok orbánozni. Nem nagyon, és mint máskor is, főleg nem öncélúan.

Mindössze szeretném elmesélni hogy ma megvilágosodtam, ama hír olvastán, hogy egy felbőszült polgár lefejelt egy, az olimpia megrendezéséről dönteni hivatott népszavazás kiírásáért aláírást gyűjtő LMP-s önkormányzati képviselőt. Mivel ez azonban nem fejezte ki kellőképpen a minden bizonnyal igaz hazafi kérdéssel kapcsolatos álláspontját, ugyanazzal a lendülettel meg-ha-rap-ta a helyszínre kiérkező rendőrök egyikét.

A megvilágosodásom arra vonatkozik, hogy végre értelmet nyert számomra a foggal-körömmel harcolni szóösszetétel. A lázadás évéről ne is beszéljünk. Úgy látom, az is kitört, nem csak beszélnek róla. Egyelőre egyik megbízhatóan barnanyelvű propagandacsatorna sem erősítette meg, hogy az első körben artikulálatlan hörgéseket produkáló, úgy értem üvöltöző elmeroggyant (feljogosítva érzem magam arra, hogy orvosi szakvélemény hiányában is ilyen típusú diagnózist kiállíthassak az agresszív, bántalmazó emberszerűek vonatkozásában) migráns lett volna, aki azért jött ide, hogy elvegye a munkánkat és a kultúránkat, illetőleg megerőszakolja hajadonjainkat, asszonyainkat.

Az alternatív információk megjelenéséig állapítsuk meg örömködve: olyan volt már, hogy kognitívan disszonált polgártársak felrúgtak aláírásgyűjtő standokat. Olyan is volt már, hogy rendőrök azért igazoltattak aktivistákat, mert szerintük azoknak nem volt engedélyük aláírást gyűjteni. Igaz, hogy nem is kell engedély, de ki nem szarja le. Ha már semmiképpen nem lehet normális országban élni, ez talán még mindig jobb, mint szippantóskocsival, fogalmatlan biztonsági őrökkel, vagy maroknyi rendőrrel szemben állva megpróbálni állampolgári jogokat gyakorolni.

Majd amikor az a sok Európából kiábrándult svéd, holland és német állampolgár idecsődül – ahogyan arról tegnap volt szerencsénk értesülni a félistentől -, remélem az első az lesz, hogy bemutatjuk nekik ezt a hamisítatlan magyar virtust. De a hülyeséget félretéve: anélkül, hogy különösebben orbánoznom kellene, az nem szorul magyarázatra, hogy a háborús pszichózis évek óta tartó sulykolása minden elképzelhető felületen, nem maradhatott következmények nélkül: csapataink harcban állnak, a hadállásokat elfoglaltuk, hadat viselünk és csaták jönnek számolatlanul, amiket meg kell nyernünk. Mindenki azért támad minket, mert sikeresek, különlegesek, és irigylésre méltóak vagyunk. Lófaszt.

Ellenben. A magát polgárinak, fiatalnak és demokratának nevező oldal évtizedes munkát fektetett a fentihez hasonló akcióknak megágyazó fanatizálásba és gyűlöletkeltésbe. A korrupción kívül ez a legfőbb politikájuk. A keresztény árokásó kormányzás lényege az, hogy amit korábban kicsiben toltak ellenzékben, azt most egy egész országgal művelik: megosztani, lebutítani, csatasorba állítani. Folyamatosan, minden nap, lankadatlanul mosni az agyakat. Ennek a dühöngő kreténnek a megnyilvánulása nem egy elszigetelt eset, egy bocsánatos és kivételes érzelmi kirohanás. Ha nincsenek migránsok, akiket közelről is utálni lehet, lefejeljük egymást.

Ezért tartjuk a Bayereket, Bencsikeket és válogatott seggarcokat. Akik sokat tettek azért, hogy beérjenek a nemzeti hazaárulózás kesernyés-fanyar gyümölcsei. Nem ügyek vannak, amelyek mentén érveket sorakoztatunk az érvek ellen, hanem lerúgjuk egymás veséjét. Alanyi jogon. Különlegességünk tudatával és megcáfolhatatlannak vélt igazunkkal felvértezve. A civilizált érvelés helyét átveszi a hörgés, üvöltés, gyomorszájon rúgás, lefejelés. A folyamatos kollektív ellenségek lebegtetése, a hergelés a morális züllés olyan szintjét hozta el, hogy meglepődni sem lehet azon, hogy a legsötétebb droidok jönnek elő az emberek egyes csoportjaiból.

Nem ma kezdődött és nem is ma lesz vége, ha egyáltalán valaha is. Mert ahogy Bayer artikulálatlan hörgésével szemben nincsenek érvek, úgy milyen érveket lehetne felsorakoztatni olimpia mellett, vagy ellen egy olyan humanoiddal szemben, aki képes lefejelni és megharapni bárkit, aki aláírást gyűjt? Ha ingyenes herevasalót osztogattak volna, vajon akkor is letámadja a pult mögött álló ismeretlent? Vannak sejtéseim, de maradjunk abban, hogy az erőszak benne van a levegőben, és lehet viccelődni ezzel, de félő, hogy nem lesz jó vége. Mert már most is folyik a szar mindenhonnan. A hatalom retteg, de nincs más választása, mint folyamatosan működtetni az uszítás úthengerét.

Üvöltözök, lefejellek, hasba rúglak, tehát nekem van igazam. Ha megfigyeljük, de meg sem kell figyelnünk, az internetes fórumokon is ez megy. Érvek nélküli, primitív és agresszív mocsok hömpölyög az éterben, a parttalan gyűlölködés, a felületes tudások és könnyen memorizálható címkék nevében mennek ölre virtuálisan az emberek. Ma még az interneten, holnap az utcán törik be a másik orrát. Mert csak.

A naponta munícióval ellátott, kamuhíreken szocializálódó csőcselék aktivizálja magát. Lehetőleg és általában a keresztény értékek nevében. A gyűlölet viszont rövid és hosszú távon egyaránt elvakít. Olyan, mint a szesz. Korlátlan mennyiségben öl, butít és nyomorba dönt. A kulturált, konstruktív, tényszerű viták helyett emberek feljogosítva érzik magukat arra, hogy átrendezzék a másként gondolkodó orcáját. Mert minden ellenvélemény és amonnan jövő gondolat a bálványt fenyegeti, a bálványt pedig foggal és körömmel meg kell védeni. A saját létében fenyegetett, nélkülöző nyomorult ezért nem a saját jól felfogott érdekeit (hát hiszen neki az az érdeke, ami az általa istenítettek a szájába rágtak) tartja szem előtt, hanem megvédi az uralkodókat.

Rongyosra cincált közhely, hogy az erőszak erőszakot szül. Pedig ez van. És minél szarabbul él a frusztrált hívő, annál erősebb lesz a késztetés benne, hogy védje a védhetetlent. Az utolsó csepp véréig. A frusztráció pedig örjőngésbe csap át, ami számtalan módon törhet a felszínre. Most éppen így. Holnap majd másként. Nem győzzük hangsúlyozni: ha van bűn, ami soha nem évül el, akkor ennek a beteg és nyomasztó háborús pszichózisnak a megalapozása az. Annak, aki ezt a pusztító tüzet naponta táplálja, annak nincs bocsánat.

adomany