Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Majd lehet vinnyogni, siránkozni és toporzékolni, hogy megint bántják a magyart

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ma nincs olyan, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne Soros György pénze állna, és ennek a támogatásnak köszönhető az, hogy a magyarországi civil szféra befolyása olyan jelentős a társadalomban – így kezdődött, vagy inkább így folytatódott és hágott a tetőfokára tavaly május végén a Gyurcsányt jobbról előző patás ördög kormánypropgrammá avanzsált démonizálása kies szép Magyarországon.

A kijelentés Lázár Jánost dícséri, aki a szokásos sunnyogó üzemmódban utalt arra is – aztán időről időre megismételte a kormányinfó néven elhíresült egyszemélyes színházi előadásai keretében -, hogy Soros és az ő álciviljei tönkreteszik a hazát. Sőt, és természetesen – arrogánskodott a mindenhez is értő – vannak olyan titkosszolgálati jelentések, amelyek alapján ez az állítás direktben is bizonyítható, de ezek értelemszerűen nem publikusak.

Azóta az össze lehetséges tányér-, segg- és talpnyaló (kösz, Edgar) száján kikönyökölt már valamilyen formában, hogy a senki által meg nem választott gyíkok, férgek és egyéb rágcsálók beleszólnak a demokratikusan megválasztott magyar kormány döntéseibe (soha még egyszer sem sikerült megmagyarázni, hogy ezt mégis hogyan teszik), és hogy következésképpen el kell takarítani őket (rezsiszilárdul szólva). De ha nem is, átláthatóvá kell tenni, hogy ki és mennyivel pénzeli őket külföldről. A magyarellenes, hazaáruló tevékenységüket, tudniillik.

Igaz, hogy ezeknek a szervezeteknek transzparens és elérhető a finanszírozásuk, igaz, hogy a kormány már minden kétséget kizáróan megállapította, hogy Soros György áll a háttérben, ettől még a magyar embereknek joguk van tudni kezdetű néphergelő nóta dallamára háborúznak. Sorosra hivatkozva, saját polgáraik jogos igénye mögé bújva. A közhatalmat nem gyakorló, közpénzekkel semmilyen kapcsolatot nem ápoló, a hatalmasok korrupt, antidemokratikus ügyködéseit monitorizáló civilek momentán a haza legnagyobb ellenségei. Már a migránsokat is leszorították a dobogóról. Nem volt nehéz: a leghülyébb egysejtű is látja, hogy leginkább nem létező démonokkal hadakozik hőn szeretett kormánya.

Amelynek megbarnult nyelvű szócsövei közben szorgalmasan gyártották/gyártják az ideológiát alátámasztó, agymosó, riogató cikkeket, Soros szelleme mindenhol ott kísért és felzabálja a nemzeti identitástudat illatos szövetét. Ő pénzeli a migránsokat, az embercsempészeket és az őket segítő civileket, hogy tönkretegye Európát.

Ebben a sokoldalú igyekezetben az sem volt kínos számukra, hogy Lázárral az élen, kórusban mutogassanak Románia felé. Hogy bezzeg ott is munkálkodik a Soros-ármány, és milyen jó, hogy a román szociáldemokrata kormány kilátásba helyezte a közhasznúnak nyilvánított civil szervezetek ellenőrzését. A koherens érvelést az sem zavarta össze, hogy a demokratikusan megválasztott, ám velejéig korrupt román kormány gyalázatos ügyködései ellen százezrek és félmilliók vonultak utcára az elmúlt hetekben. (Na, ők azok, akiket Soros pénzel.) Mindenki példakép, aki a civilek orosz modell szerinti üldözését kormányzati szintre fejleszti.

Ez a hosszú bevezető egyetlen okból érdekes: Lázár János és a miniszterelnökség egy olyan rejtélyes, Libertate nevű szlovákiai civil szervezetet dobott meg tavaly 220 millió magyar adófizetői forinttal, amelyről kiderült, hogy csak 2016. június 30-án jegyezték be, és amellett, hogy például nincs se honlapja, se e-mail címe, és eddigi tevékenységének sem lehet a nyomára bukkanni, szerepel a szlovákiai polgári társulások nyilvántartásában.

A tegnapi kormányinfón újságírói kérdésre Lázár önelégülten lobogtatta a szervezet szlovák belügyminisztérium általi bejegyzéséről szóló határozatot, hogy nem kell pattogni, minden frankó. Sőt, a hatás kedvéért papírjából felolvasta a süket szöveget is a felvidéki magyarság identitásának erősítéséről, kisebbségkutató tanulmányokról, és csupa hangzatos tevékenységekről. Igen, jó helyre ment a pénz, zajlanak a programok, minden fasza. Ennek én módfelett örülök, főleg hogy a szlovák belügyminisztérium szerint a társulásnak csupán egyetlen tagja van (egy PT bejegyeztetéséhez minimum három személyre van szükség), aki egyben a Libertate elnöke is – ennek a személynek a kiléte azonban a belügyminisztérium számára is ismeretlen.

Tehát egy frissen bejegyzett, érdemi tevékenységet nem végző, egyetlen, de legalább ismeretlen személyhez köthető szlovákiai civil szervezet kisebbségkutatásra és egyéb nagy horderejű tevékenységekre 220 millió forintot kapott a miniszterelnökségtől, miközben például a Csemadok, a szlovákiai magyarság legnagyobb taglétszámú kulturális szervezete, nemzeti jelentőségű intézményként (!) tavaly 143 millió forintot kapott. Lázár(ék)nak nem ez az első ilyen húzásuk:

Tavaly januárban a Főnix PT kapott 200 millió forintot a magyar államtól, hasonló módon, mint a Libertate. A Főnix tevékenységéről azonban azóta sem sikerült kiderítenünk semmit, holott a pénzt egy identitáserősítő rendezvénysorozatra kapták. Forrásaink szerint azonban a pénz egy része a Magyar Közösség Pártjának kampánybüdzséjében bukkant fel – írta az ujszo.com február elsején.

 

Rendezvények, melyekre senki sem emlékszik, óriásplakátok, melyeket nem sokan láthattak és mágnesek, melyekből sok szlovákiai magyar háztartás hűtőjére juthatott volna, de nincs nyomuk. Így költötte el a Főnix PT a magyar kormánytól kapott több mint 600 ezer eurótírja az ujszo.com február 3-án.

Ha jól látom, akkor ez megint pontosan az, aminek látszik. És ebben nem utolsó szempont, hogy nekem például hihetetlenül kínos lenne mostanság Lázár Jánosnak lenni. E nemzeti maszlagba csavart, határon inneni és túli magyarokat egyaránt kihasználó, meglopó és átverő kormánynak a szekerét tolni egybként is arcpirító lenne, nyilván. Nem csak mostanság, hanem az év minden egyes napján.

Itt az újabb klasszikus Fidesz-tempó lelepleződése: pénzelj határon túli álcivil szervezeteket, miközben indíts háborút az általad álcivilnek kikiáltott civil szervezetek ellen határon belül. Hivatkozz az adófizetőkre úgy, hogy átláthatatlan pénzszivattyúkon keresztül választási kampányokat finanszírozol a pénzükből Szlovákiában, Romániában, Szerbiában. Feltétlenül keverd bele a hülyének nézett határon túli magyarságot és annak identitását, és ezzel próbáld álcázni, hogy valójában befolyásolod a szlovák közéletet, amikor a baráti párt kasszájába csorgatod a pénzt.

Más szavakkal: adott egy szlovákiai álcivil szervezet, amely még semmit nem mozdított A-ból B-be. Ezt a szervezetet senki nem választotta meg, ellenben bizonyíthatóan külföldi támogatásban részesül. Mivel azonban semmit nem lehet tudni róla (se honlap, se semmi), valójában azt sem tudni (Szlovákiából nézve), hogy ki pénzeli. Ergo az ilyen civil szervezetet Szlovákia joggal takaríthatná ki az országból? Esetleg vagyonnyilatkozattételre kellene kényszeríteni a tök ismeretlen vezetőket, mert külföldi befolyás alatt állnak? Vagy ez rendben van így, Lázár elvtárs?

Nem elég, hogy megint az ellen harcolnak, amit valójában ők maguk követnek el,  de ehhez paravánként használnak fel komplett határon túli közösségeket, amelyekhez egyetlen fillér nem jut el a kitalicskázott százmilliókból. Nem azok kapják, akik hosszú évek óta küzdenek a szlovákiai magyarság megmaradásáért, hanem ismeretlen, sötét hátterű senkik. Miközben Szlovákiában a magyar oktatás helyzete olyan, amilyen (iskolákat zárnak be egyebek mellett) Főnix és Libertate nevű fantomcivilek révén a választásokon sorozatosan elbukott baráti MKP zsebeiben landolnak a magyar adófizetői pénzek. Amiből nem lesz se identitásmegőrzés, se önrendelkezés, se gazdasági fellendülés, se kulturális gyarapodás.

Mert minden idők legnemzetibb magyar kormánya a nemzetegyesítés elkoptatott szlogenje mögé bújva hazudik, lop, sikkaszt. Aztán ha esetleg a szlovák, vagy a román kormány úgy dönt, hogy tömegesen megszívatja a tényleg értékes társadalmi munkát végző magyar civileket, majd lehet siránkozni és toporzékolni, hogy megint bántják a magyart. És külön a csíki sört. Vagy arról is Soros tehet majd, ugye, Lázár?

adomany