Vendég: Olyan országban szeretnék élni, ahol a törvény nem csak a kólát védi

Nézem ezt a videót, és arra gondolok, hogy talán sosem szembesültem még ilyen mellbevágóan azzal, hogy a fogyatékkal élő embertársaim is pont olyan emberek, pont annyit érnek, mint a többiek. Miért nincsen több, ehhez hasonló videó, miért nem támogatja a magyar állam az ilyen videók elkészítését és sugárzását a tévécsatornákon? Ugye, ti is csak felvonjátok a szemöldökötöket, vagy (keserűen) kacagtok ennek a kérdésnek a hallatán?

Pedig én azt mondom: lesz még Magyarországnak olyan kormánya, amely ilyen reklámokat támogat majd közpénzből. Mert mi, magyarok – a mostani látszat ellenére – odaállunk a gyengébbek mellé és kezünket nyújtjuk azoknak, akiknek a segítségünkre van szükségük. Az információk visszatartásával és egyoldalú tálalásával, torzításával mindig fel lehet hergelni a közvélemény egy részét az olyanok ellen, akik egyébként is kiszolgáltatott helyzetben vannak, de ez nem jelenti azt, hogy mi, magyarok kirekesztőek, előítéletesek és gyűlölködők lennénk. Fehérek közt nagyon is sok még itt az európai.

Nem az a nagy és erős nemzet és államférfi, amelyik nagy hangon hősködve, mellét verve fitogtatja a nem létező erejét, amelyik képes a gyengére rátaposni és a kiszolgáltatottabbat még kiszolgáltatottabbá tenni. Az ilyen valójában a leggyengébb az összes közül. Nem úgy, mint az, amelyik képes a saját gyengeségével szembenézni és a hibáit elismerve belenézni a tükörbe. Az ilyennek nincsen szüksége bűnbakokra, amiket ócsárolva nagynak és erősnek érezheti magát, és amelyek hibáztatásával megtévesztheti, felhergelheti és kihasználhatja a saját maga által dezinformált tömegeket, a saját önző céljai érdekében, semmibe véve a közjót. Mindezt nemzeti érdeknek hazudva, és elárulva a nemzet valódi érdekeit, és végső soron magát a hazát.

A Fidesz egyik, 1989-es vagy 1990-es kongresszusán ott virított a pulpituson ülő pártvezetés háta mögött az emblematikus mondat:

„Olyan országban szeretnék élni, ahol a törvény nem csak a kólát védi!”.

Én pedig olyan országban szeretnék élni, ahol a törvény nem elsősorban az Orbán Viktorokat, Rogán Antalokat, Mészáros Lőrinceket és Habony Árpádokat védi, hanem a minimálbéren élőket, a közmunkásokat, a munkanélkülieket, a hajléktalanokat, a romákat, a fogyatékkal élőket, és minden olyan embert, aki ugyanúgy magyar állampolgár, mint a hatalmasok, de nincs meg hozzá a pénze, a tudása, a képessége, nincsenek meg hozzá a körülményei, hogy megvédje a saját érdekeit, hogy kiálljon értük.

Tombol a gőgös kivagyiság, az elvakult, önhitt ámokfutás, amelynek során kifosztják, elsíbolják a közvagyont, az országot, mindent, ami a miénk. Módszeresen fejlesztik vissza és bontják le a demokráciát szavatoló intézményeket, tiporják lábbal a függetlenséget, az autonómiát és a szabad gondolkodást, pártolják az elvtelen és gerinctelen szervilizmust, kivéreztetik és lezüllesztik a kultúrát és a nép jólétéért felelős intézményeket, elképesztő nagyságrendű összegeket szivattyúznak ki az adóinkból és az EU-ból érkező, eredetileg a mi javunkat szolgáló pénztengerből. Közben teljesen hülyének néznek, átvágnak és megaláznak minket, nap mint nap a szemünkbe hazudnak élő, egyenes adásban, és ha egy hazugság lelepleződik, egy tízszer akkorát mondanak helyette. És mi úgy tűrjük mindezt, olyan bénultsággal, ahogy a kígyó tekintete által megdelejezett mongúzok várják a halálos harapást.

Nem tudom, mikor ébredünk már fel ebből a bénult kábulatból, mikor jövünk már rá, hogy a többség mi vagyunk, nálunk az igazság, és csak meg kéne ráznunk magunkat, és az asztalra csapni, vagy egyszerűen összefogni, kiállni egymásért, megszervezni magunkat, és nagyon határozottan azt mondani: eddig, és ne tovább!.

Csak azt tudom, hogy nagyon itt lenne már az ideje.

Szerző: Pokorny Szilárd

adomany