December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A végén még az is kiderülhetne, hogy évtizedek óta összejátszanak az éppen kormányon lévők az éppen ellenzéki pártokkal

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Meg sem érdemlünk ennyi jót, komolyan mondom. Megenyhült az idő, tökig gázolunk a latyakban. Apropó közterületesek, vagy akiknek ez a dolga lenne! Nem vagyok szakember, de helyből elárulok valamit. Az a hó, amit nem takarítottatok el a közterületekről, járdákról (ami egy időben jég volt és számos csonttörést eredményezett), most nagyjából olvadozik. Tehát hömpölyög a járdán, útszélen, mindenhol a latyaklé. Gyalogos bele bokáig, térdig, átázott cuccban hazacuppog, megfázás, láz, rohadjonismeg mindenki.

Most jön a nagy titok. Amit leleplezek. Csak itt, csak most, csakazértis. Jön a lehülés. Mondták a meteorológusok. És mi történik a vízzel nulla fok alatt? Azaz. Jég lesz. Mindenhol. A járdákon, utakon megint vastagon fog állni a jég, mert most, amikor el lehetne takarítani, biztosítani lehetne az olvadó hólé elfolyását, nem csinál senki semmit. Ez így, ebben a formában fagy majd oda hamarosan, akkor meg az lesz a mantra, hogy a hidegben nem használ a só és amúgy is, ki a fene gondolta, hogy mínuszban jéggé fagy a víz. Normális országban fejek hullanának ilyenkor, de nálunk szerencsére nem. Mi így szeretjük.

Megy úgy szeretjük, hogy a kormány nagy keservesen, több hetes morfondír után nyilvánossá tette az OLAF-jelentést. Azt az egyet, a 4-es metróról szólót. Nagyon helyesen. Remélem, valaki hozzáértő leellenőrzi, hogy valóban a teljes és érintetlen jelentésről van-e szó és a szakértők nekiesnek az értelmezésnek. Ami nem lesz annyira egyszerű, mert nem tudni, hogy a szerződésekből mennyi hozzáférhető és mennyi van titkosítva 1500 évre. De legalább már elindult valami. Aki korrupt volt, meglopta a közösséget, az nyerje el méltó jutalmát és tök mindegy, hogy melyik kormány, melyik párt tagja, vagy volt tagja.

Ha már kiderült, hogy ezek a jelentések nyilvánosságra hozhatóak, lehetne is folytatni a sort. Az előző kormányok idejében születetettekkel éppen úgy, mint az elmúlt hét évben készült jelentésekkel. Kivétel nélkül mindent nyilvánosságra kellene hozni, még akkor is, ha esetleg Orbán Viktor vejének neve is felbukkan itt-ott. Hajrá, ne álljunk meg itt! Pocsék érzés lenne azzal szembesülni, hogy csak azért került ki a nyilvánosság elé ez az egyetlen jelentés, mert a kormány agytrösztje azt sütötte ki, hogy ez jó lesz a Fidesznek. Nehogy az történjen, ami szokott. Hogy választás előtt erről szóljon minden, hogy minden hírcsatornán és propagandaoldalon vezetőszáron hurcolászott MSZP-s, SZDSZ-es politikusokat lássunk, aztán szép csöndben elülnek a botrányok és marad minden a régiben.

Vagy kiderül, hogy nem is úgy volt, nem is az volt és néma csendben sorra születnek a felmentések, csak arról az amnéziás kormánypropaganda elfelejt beszámolni. Legyen annyi vér a kormány pucájában, hogy kivétel nélkül az összes jelentést betolja a közösbe és kivétel nélkül minden korrupt gazember ellen eljárás indul. Akár ellenzéki, akár kormánypárti, akár aktív politikus, akár valamelyik politikus pereputtya, árnyékban megbújó strómanja is az illető.

Bőven itt lenne az ideje a rendrakásnak ebben az országban, mert így csak az az érzés marad meg az emberben, hogy megint sumákolnak, megint csak annyit engednek nyilvánosságra, amennyi kizárólag az ellenzéknek árt, a jelenlegi kormánypárt megint nem hajlandó vállalni a felelősséget semmiért.

A végén még az is kiderülhetne – persze csak feltételes módban, mert én ilyen gazdag fantáziával megáldott betűfaragó vagyok -, hogy évtizedek óta összejátszanak az éppen kormányon lévők az éppen ellenzéki pártokkal, aztán kockafordultával a másik viszonozza a szívességet. Pocsék érzés lenne rájönni arra, hogy évtizedek óta közös erővel fosztják ki a politikusok az országot, mindenki tudott mindig is mindenről és titokban jókat röhögtek a markukba a szerencsétlen, hiszékeny, hülye polgárokon. Na, az gáz lenne. Mégpedig nem olyan gáz, amilyen a gáztárolókból hiányzik, bár ez a gáz is robbanna. Nem is kicsit. Viszont nagyot.adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.