Ez biztosan nem azt jelenti, hogy bugázz apunak közpénzből egy bányát

Fotó: Marjai János/MTI Fotó: Marjai János/MTI

Egy percre nem figyelek oda és kitalál valami új hülyeséget ártunk és ormányunk. De legalább egyre kétségbeesettebben kapálóznak, ez pedig igen szórakoztató. Ők valószínűleg nem mulatnak olyan jól, mint én, de ez legyen az ő bajuk, nekem is megvan a magamé.

A legújabb agyhalál a keresztényüldözéses-biznisz. Ha már nem jönnek olyan ütemben a migráncsok, hogy arra fel lehetne építeni az ország irányítását helyettesítő propagandát, akkor találni kell valami mást, ami összerántja a híveket, miközben eltereli a figyelmüket a valóságról.

Magyarország a keresztényüldözés ellen fellépő szervezetek központjává és támogatójává akar válni – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Az összefogás új lehetőségei az üldözött és diszkriminált keresztény közösségek érdekében című nemzetközi konferencián.

(kormany.hu)

Rétvári Bence, minden keresztények védőszentje mondta ezt a szájával. Annak a pártocskának a színeiben, amely a kormánypárttal karöltve keresztény gyökerűnek vallja magát, de ebből lényegében csak a gyökér igaz, amennyiben feltételezzük, hogy egy önmagát kereszténynek valló ember – akár pártban, akár azon kívül – betartja legalább a tízparancsolatot. Vagy annak egy részét. Vagy valamit.

Távol áll tőlem, hogy hitoktatásba kezdjek. Egyrészt, mert magam nem vagyok hívő, másrészt, mert úgy hiszem, hogy mindenkinek szíve joga abban hinni, amiben csak akar, ameddig ezzel nem gázol át embertársain. Ettől függetlenül most szeretném ide idézni a kereszténység egyik sarokkövét, mert érdemes felidézni ezeket a gondolatokat. Hátha a melldöngető-, illetve a megélhetési keresztények egy része most fog először szembesülni ezekkel a tanításokkal.

1. Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!

2. Isten nevét hiába ne vedd!

3. Az Úr napját szenteld meg!

4. Atyádat és anyádat tiszteld!

5. Ne ölj!

6. Ne paráználkodj

7. Ne lopj!

8. Ne hazudj, és mások becsületébe kárt ne tégy!

9. Felebarátod házastársát ne kívánd!

10. Mások tulajdonát ne kívánd!

No, drága elvtársak! Az első parancsolattal nem sok mindent tudok kezdeni, arra azonban felhívnám a kevéssé tisztelt politikusok – köztük Rétvári Bence – figyelmét, hogy az első pontban egészen biztosan nem Orbán Viktorra kell gondolni.

A második és harmadik parancsolattal úgy vagyok, hogy rendben, legyen úgy. Bármit jelent is.

A negyedik parancsolatot garantáltan félreérti a kormány, azon belül az Orbán nevű. Ez biztosan nem azt jelenti, hogy bugázz apunak közpénzből egy bányát és aztán gondoskodj arról, hogy jó sok állami megbízáshoz jusson az öreg.

Az ötödik parancsolatot – annak szó szerint vett értelmezését legalábbis – betartja a kormány. Ha azonban nem a tényszerű, közvetlen, fizikai értelmét nézzük, hanem a következményeket, ez már távolról sem igaz. A rokkantaktól megvont támogatás emberek életébe kerül. Az elhanyagolt és rommá szaggatott szociális háló miatt emberek halnak meg. Az idősgondozás működésképtelenné tétele halálos politika. A kórházak, az egészségügy romló állapotáért életekkel fizetünk.

A hatodik parancsolattal a magam részéről helyből nem értek egyet, mert miért ne? Nem futja mindenkinek nyaralásra, fitneszre, welnessre, ne akarják már azt a kis jót is elvenni. Másrészről viszont, aki folyamatosan és nagy hangon hirdeti a keresztényi erkölcseit, az tényleg ne. Szeva, Matolcsy Rómeó!

A hetedik parancsolat már csak azért is vicces (marhára nem vicces amúgy), mert a kormánypolitikát tiltaná be. Erre épül a rendszer. A lopásra. Ebből épül a támogatói bázis, ebből szerveződik a média, a híveket ebből lehet manipulálni, buszokkal hurcibálni szükség esetén és főleg a húsosfazék körül sündörgők pereputtya ebből gazdagodik. Gyakorlatilag erről szól minden. Ha ezt a parancsolatot komolyan venné akár csak egyetlen politikus is, máról holnapra megszűnnének a pártok, élükön a jelenlegi kormánnyal.

A nyolcadik parancsolat pedig némaságra kárhoztatná a politikusokat, szóvivőket, elemzőket, politológusokat, sajtómelósokat. Olyan csend lenne ebben az országban, hogy húha. Már csak azért is, mert ha a felsoroltak megszólalnak, akkor máris hazudnak. Kezdődik ez ott, hogy köszönnek.

A kilencedik parancsolat számomra a hatodikkal egyenértékű. Miért ne? A kívánás még nem bűn.

A tizedik parancsolat is sok ponton egyezik a hetedikkel, nem szükséges tovább boncolgatni.

Lényegében én nem is várnám el, hogy a keresztény gyökerekből szárba szökkent kormány betartsa mind a tíz parancsolatot. Megelégszem kettővel is. Ez pedig ne lopj és a ne hazudj. Igaz ugyan, hogy ennek a két parancsnak a betartása esetén itt állnánk kormány nélkül, de ez kevéssé aggaszt. Megoldjuk mi azt és állítom, hogy sikerülne olyan embereket találni, akik nem csak akkor keresztények, amikor az érdekeik ezt diktálják. Sőt, még csak kereszténynek sem kell lenni ezeknek a parancsoknak a betartásához, csak becsületesnek. Ez meg nem fog menni a jelenlegi garnitúrának. Nem baj, majd lecseréljük őket. Remélhetőleg még az én életemben.adomany