November 15,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


És te mit fogsz mondani a gyerekednek, ha megkérdezi?

Olykor előfordul, hogy méltatlanul átsiklunk közepesen érdekes hírek fölött, pedig. Január 20-án például világháborús emlékművet avattak Esztergomban. Revideálok: január 20-án, pénteken, szűk két héttel Vlagyimir Putyin budapesti látogatása előtt a Vörös Hadsereg előtt tisztelgő szobrot avattak Esztergomban, ahol a magyar kormány is képviseltette magát. Meg az orosz nagykövet. Meg az azerbajdzsáni, a fehérorosz és a kazah nagykövetség is.

Első felindulásomban, meg a másodikban és a sokadikban sem tudtam rávenni magam a köpés-nyelésre. Hogy milyen előkelően illusztris társaságba került Magyarország kormánya 2017-re és milyen hősök előtt borul térdre, hogy miként lett az elnyomókból felszabadító, az egyszerűen felfoghatatlan, de jóval több, mint elkeserítő.

Nos, eredetileg erről akartam kifejteni néhány gondolatot azért, hogy feltegyem a rendszerint bőszen kommunistázó, magukat nemzeti érzelműnek és egyidejűleg felsőbbrendűnek is tartó honfitársaimnak a kérdést: miként értékelik ezt a nagyszerű gesztust? Azt, hogy Magyarország feltétlenül szükségesnek érzi emléket állítani az első világháborúban – a monarchia hadifoglyaiként – a közelben sínylődő orosz katonáknak, illetve a második világháborúban errefelé elesett vörös katonáknak? Szerintük merre tart ez az ország, ahol 40 évnyi orosz megszállás után azok előtt tiszteleg a kormány, akik az úgynevezett barna pestis helyett ránk szabadították a vörös pestist, akik sztálini kegyetlenséggel, szabad rablással, tömeges nemi erőszakkal írták bele magukat abba a magyar történelembe, amit minden idők legnemzetibb kormánya a legordenárébb manőverekkel hamisít a széljárásnak megfelelően?

De az örökzöld, sehova nem vezető kommunistázás helyett, és főleg ahelyett, hogy megpróbáljam e tekintetben gondolkodásra bírni azokat, akiknek ez eddig sem volt erősségük, inkább szentelnék néhány szót egy igazi, egyáltalán nem hétköznapi hősre. Aki nem a Vörös Hadsereg, nem Donald Trump, nem egy távoli diktatúra vezetőjének felesége, nem Erdogan, Putyin vagy tetszőleges, egyenesen beszélő illiberális gyilkosa az emberhez méltó életnek, hanem egy magyar állampolgár.

Akinek elege lett abból, hogy a tisztességgel befizetett adójából stadionok és kisvasutak épüljenek, Matolcsy-félék pereputtya gazdagodjon, külföldi kéjutazásokra járjanak arra érdemtelen senkiháziak. Levelet írt a NAV-nak, amelyben kifejti, hogy ő egészségügyre és oktatásra fizeti az adót, nem azért, hogy az a pénz magánvagyonná konvertálódjon, hogy közfeladatok ellátása helyett azt hűbéreseknek és strómanoknak utalják ki.

Egyáltalán nem meglepő módon az éhes Tállai András vezette intézmény – hogy lásd, tisztelt állampolgár, hol élsz – 408 ezer forintos adóbírságot szabott ki rá „jogosulatlan igénylésre” hivatkozva. Úgy, hogy adója maradéktalanul be van fizetve. A NAV ennyit tudott ehhez hozzátenni. Meg azt, hogy a levél válaszra méltatása nélkül közölték vele: vizsgálat indul egy korábbi bevallása miatt. Ami miatt egyáltalán nem indult volna vizsgálat, ha mondjuk nem jut eszébe ilyen módon engedetlenkedni. Pedig.

Drága barátaink és ellenségeink, akik nagyon sokszor azt vágjátok bele az arcunkba, hogy minek hűtjük a belünket, ha nem tudjuk a megoldást! Akik abba rúgtok – akinek nem inge, ne akarja mindenáron magára venni – kéjes gyönyörűséggel, aki minden egyes nap megpróbálja szájbarágni az évek óta zajló pusztítás rendkívül káros hatásait, aki azt próbálja elmagyarázni, hogy a tények tagadásával, a közönnyel, belefáradással, lemondással, szándékos önbecsapással csak egyre mélyebbre süllyedünk valami visszafordíthatatlanba, hát tessék! Valakinek el kell kezdenie. Mindenkinek a saját életében, a lehetőségeihez mérten.

Szentesi Kálmán elkezdte. Ő nem akarja azt mondani majd a gyerekének, hogy tudtam, mi folyik, láttam, mit művelnek, tisztában voltam vele, hogy az enyémet viszik, de nem érdekelt, mert kényelmesebb volt a fotel. Mert féltem, mert Gyurcsány, mert hideg volt, mert úgysincs semmi értelme. Valakinek el kell kezdenie. Nem félni. És vállalni annak minden következményét, hogy egy olyan országban ahol a hatalmi túlkapásoknak soha nincs semmilyen következményük, az egyszerű kisembert is eltaposhatják. Ha egyedül van, akkor igen. De a civil társadalmat nem taposhatják el.

Ezért óbégat dagadó erekkel a nyakán a hatalom, ezért nem kell a TASZ, a Transparency, a Momentum. Mert egyenként felszalámizható, elhallgattatható, sarokba szorítható, meghátrálásra kényszeríthető mindenki. Az egyéni tehetetlenséget és kétségbeesést pillanatok alatt le lehet fejezni. A tömeges ellenállással viszont nem tudnak mit kezdeni. Csak akkor, ha a Szentesi Kálmánok mellé nem áll oda a második, a harmadik, a sokadik. Ha a NOlimpia kezdeményezést nem írom alá, mert aláírják mások. Ha nem megyek el szavazni, mert úgysincs kire és mert úgyis elmennek helyettem mások. Ha nem megyek el tiltakozni, mert múltkor is mesélte a sarki boltos, hogy csak tizenheten voltak. Ha pontosan tudom, hogy hónap végén már sakkoznom kell a csekkekkel, és cipő is kellene a gyereknek, de bemagyarázom magamnak, hogy mások sokkal rosszabb helyzetben vannak. Ha minden alkalommal szimbolikusan szájbarúgok valakit, aki beletolja az arcomba, hogy felelőtlen vagyok és nekem is el kell számolnom majd a lelkiismeretemmel.

Az állami hatóság nyilván példát statuál Szentesi Kálmán bátorságának megtorlásával: így jár az, aki pattog, kinyitja a száját, nehezményez és számonkér. Számonkéri azt, amit minden egyes állampolgárnak joga van számonkérni. Sőt, kötelessége lenne. Ezután majd mindenkinek a nyakába varrnak egy abszurd, erőfitogtató bírságot, aki elégedetlenkedni merészel? Igen, megteszik, mindaddig, amíg megtehetik, mert tudják, hogy semmi következménye nincs.

Még mielőtt valaki kitalálná, hogy törvénytelenség elkövetésére buzdítok bárkit is, legyen nagyon világos: akárcsak valószínűleg Szentesi Kálmán, én is tisztában vagyok azzal, hogy adót fizetni nem opcionális lehetőség, hanem törvényi kötelezettség. Minden állampolgárnak. Nyilvánvaló, hogy hiába állna bíróság elé, elveszítené az ügyet. De ettől függetlenül az elv az, ami egy elvtelen, nepotizmusra épülő kleptokráciában hatványozottan figyelemre méltó.

Nem azért, mert a saját törvényeit naponta lehányó hatalommal szemben a törvényt tisztelő polgárnak jogi értelemben igaza van, hanem mert egy olyan ügyet szolgál, amely a társadalom egésze számára jó. Ezért volna mindenkinek állampolgári kötelessége az ilyen ügyek mellé odaállni. Ökölbe szorult kezű kommunistázás, libsizés, ideológiai analfabetizmusból fakadó, parttalanul fröcsögő gyűlölködés helyett felismerni, hogy ez nem pártügy, nem szimpátiák és antipátiák, nem politikai csörték és magyarsági vetélkedők megnyerésének kérdése. Hanem ez az egyetlen módja annak, hogy a valóságtól elszakadt, harácsolási étvágyát tekintve elszabadult hatalom ráébedjen arra, hogy már régen átlépett minden határt. Ehhez fel kell állni a fotelből, és oda kell állni a jó ügyek mellé.

Ameddig a magyar kormány sötét korok soha nem volt hősei előtt tiszteleg, számomra Szentesi Kálmán a hős. Neki már nem kell azon gondolkodnia, hogy mit mond a gyerekének, ha megkérdezi… És te, hamis nemzettudattól megrészegült barátom és ellenségem, te tudod már mit fogsz mondani a gyerekednek?

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.