VENDÉG

Olvasói levél: Nagyon szeretem a feleségemet. Nem akarom elveszíteni. Kérem, segítsenek

A honi nyomorúság, kilátástalanság, reménytelenség 22-es csapdájának egy megrázó szeletét, egy igazán mellbevágó történetet adunk közre az alábbi olvasói levélben. A legnagyobb szegénységben és betegségben is egymáshoz mindenek felett ragaszkodó emberek kálváriája ez. Amelyből jelen állás szerint nincs kiút. Hogy ez nem egy elszigetelt, egyedülálló eset, abban biztosak lehetünk. Mi nem mondunk véleményt, de amennyiben jogász/ügyvéd olvasóink között lennének olyanok, aki ránéznének erre az ügyre és valamilyen tanáccsal el tudnák látni az érintetteket, azért hálásak lennénk. Minden más típusú ötletért, támogatásért nem kevésbé. A levelet szándékosan teljes terjedelmében közöljük. Nem rövid és nem könnyű olvasmány, íme:

Segítségkéréssel szeretnék fordulni önökhöz. A feleségemet gondnokság alá helyezték. Én voltam a gondnoka, most a gondokságot elvették tőlem. Nem kívánom a saját hibáimat kisebbíteni, elkendőzni, de elsősorban a súlyos beteg feleségemre vagyok tekintettel, az ő érdekeit nézem. A feleségem 44, én 50 éves vagyok.

Egy munkahelyen dolgoztunk – a helyi önkormányzatnál közhasznúként – ott ismerkedtünk meg. Onnan kerültünk mindketten megbetegedésünk miatt leszázalékolásra. Miután összeköltöztünk, a feleségem – akinek enyhe pszichés problémái voltak – szeretett volna rendbe jönni, ennek érdekében mindent megpróbált(unk).

Bement a Dél-Pesti kórházba, ahonnan viszont rosszabb állapotba jött haza, mint előtte. Ezután hosszabb időket töltött a kórházban, egyre rosszabbodó állapotban. Az egyik ilyen bent tartózkodása alkalmával gondnokság alá helyezési eljárást kezdeményeztek ellene. Szerencsére mire bíróság elé került az ügy, az igazságügyi orvos szakértő úgy nyilatkozott: nem tartja indokoltnak a feleségem gondnokság alá helyezését.

Közben az állapota rosszabbodott. Mozgássérült lett, fél oldalra dől. Mivel epilepsziás és cukorbeteg is, ez és a stressz is hozzájárulhat a zavartsághoz (néha azt sem tudja, ki vagyok.)  Szerencsére ez nem állandó nála, és komoly javulás állt volna be az állapotában, de a felfokozott stressz visszavetette a javulást.

Az egyik kórházi tartózkodása alkalmával, a családsegítő képviselője azt mondta, hogy a kórház ismételten gondnokság alá helyezési eljárást kezdeményezett a feleségem ellen. Már ezt megelőzően, és ezután is igyekeztek meggyőzni arról, hogy a felségemet otthonban kellene elhelyezni.

Mint kiderült, ez nem felelt meg a valóságnak. Az eljárást ugyanis nem a kórház, hanem a családsegítő részéről a kapcsolattartó hölgy kezdeményezte. Később kijött hozzánk környezettanulmányra és elbeszélgetett a feleségemmel, aki akkor éppen olyan állapotban volt, hogy azt se igazán tudta, mit beszél.

A pszichiáter szakorvos hölgy – akihez a feleségem tartozik – egy látogatás alkalmával azt mondta, hogy emberileg nem tartja szükségesnek a feleségem gondnokság alá helyezését (akkor a feleségem állapota javuló tendenciát mutatott), ám szakorvosként ezt nem írhatja le, csak annyit, hogy a kizáró gondnokságot nem javasolja, viszont engem javasol a feleségem számára megfelelő gondnoknak. Az otthonban való elhelyezést nem látta (és azóta sem látja) indokoltnak.

Aztán kijöttek a papírok a gondnokság alá helyezési eljárásról, ekkor vált nyilvánvalóvá számomra, hogy a családsegítős hölgy valótlanságot állított, amikor azt mondta, hogy a kórház kezdeményezte a feleségem gondnokság alá helyezését. Valójában ő maga volt az: valótlanságokkal és féligazságokkal írta tele azt a papírt, amivel a gondnokság alá helyezést kezdeményezte.

Például szerinte nem tudunk mosni, ezért nem mosunk. A valóság az, hogy elromlott a mosógépünk, és nincs pénzünk újat venni, vagy a meglevőt megcsináltatni, ezért kézzel mosunk. A feleségem is szokott mosni és én is. Szerinte a feleségemre nem tudok hatni, hogy eljárjon orvoshoz, nem jár el. Ezzel szemben tény, hogy a feleségem többször is volt a háziorvosnál, és szakorvosnál is. Ilyen és hasonló hivatkozások alapján jelezte a bíróságnak, hogy hivatásos gondnok kirendelését, illetve intézeti elhelyezést tart szükségesnek.

Az igazságügyi orvos-szakértő a kiérkezésekor zavart állapotban találta a feleségemet. Ha egy kicsivel előbb érkezett volna, amikor a feleségem jobb állapotban volt, valószínűleg ismét elkerülhettük volna az eljárást.

A családsegítőnél közölték velem, hogy ne aggódjak amiatt, hogy a feleségemet a gondnokságom alá helyezik, az elszámoláskor elegendő a havi jövedelméről a szelvényeket összegyűjteni és évente egyszer bemutatni, valamint aláírni, hogy az összeg megfelelően került felhasználásra. A bíróság korlátozó gondnokságot állapított meg a feleségem részére, és engem jelöltek ki gondnoknak. A gyámhatóság tájékoztatása szerint ekkor már nem volt elegendő a szelvények bemutatása, és az évenkénti aláírás, hanem huszonnyolcezer forintig elszámolási kötelezettségem keletkezett, amit számlákkal kell(ene) igazolnom.

Mindeközben az alacsony jövedelmünk, és a feleségem betegsége miatti kiadások okán, a rezsifizetéssel és az étkezésre fordítható összeggel is gondjaink akadtak. Utóbbit minden alkalommal sikerült valamilyen segítséggel megoldanom. A lakás felújítására, javítására is kellett volna költeni, de nem volt miből.

Az udvaron én szoktam nyírni a füvet elektromos fűnyíróval, de nincs hozzá kábelünk, így a szemben lakó szomszédunk szokott segíteni, kölcsönadni a kábelt. Időközben átmenetileg megbetegedtem, így az udvar elgazosodott. Volt egy közepes testméretű idős szobakutyánk. Az egyik szomszédunk, feljelentett minket a gyámhatóságnál, a családsegítőnél, az önkormányzatnál, de még az ÁNTSZ-nél is, hogy rendezetlen az udvar és a lakás. Pedig a lakásban nem is járt, így annak az állapotáról nem is tudhatott semmit.

Amikor a családsegítős hölgy kint volt, a lakást nagyjából rendben találta, ám kiküldték az önkormányzattól a munkásokat a füvet lenyírni, a közhasznúakat takarítani. Amikor a feleségem ezt megtudta, teljesen kikészült, másrészt én se akartam, hogy mindenféle vadidegenek turkáljanak a holmiijaink között, mindenféléket kidobálva, olyasmit is, ami fontos irat, stb.

Berángattak az önkormányzathoz. Amit még meg kellett volna csináltatni, de nem volt rá pénzünk, (vízvezeték-szerelés, eltört WC-csésze, festés-meszelés, stb.) amiatt belém kötöttek. Ha pedig nincs rá pénz, miért nem mentem el dolgozni. Úgy nekem estek, mintha nem is szeretném a feleségemet, és nem is törődnék vele. Hiába próbáltam velük egyezkedni, fújták a magukét, és úgy nekem estek, mintha egy semmittevő utolsó gazember lennék. A kutyusunkat én is, a feleségem is nagyon szerettük, mégis mindenáron el akarták venni, mert nem volt pénzünk állatorvosra. Hiába mondtam, hogy mások is vannak, ahol szegények az emberek, és mégis van két-három kutya is, és senki se veszi el tőlük, szó szerint ordítottak velem, hogy ne hivatkozzak másokra.

Abba is belekötöttek, hogy miért vagyok ápolásin, ahelyett hogy dolgoznék. Azt nem veszik figyelembe, hogy egyrészt van, hogy még egy órát se tudok egyhuzamban végigdolgozni (nem arról van szó, hogy nem akarok, egyszerűen nem tudok), másrészt a súlyos beteg feleségemet se hagyhatom hosszabb ideig magára. Azon az alapon kötöttek bele az ápolásiba, hogy szerintük az, hogy nem volt pénzem javításokra (pl. eltört vécécsésze) azt jelenti, hogy nem ápolom megfelelően a feleségemet. Akkor pedig mire veszem fel az ápolásit, miért nem megyek el inkább dolgozni.

Az egyik ismerősöm segített, keresett állatorvost, a kutyánkat beoltatni, így a kutyust nem vitték el, csak közölték, hogy nem tartózkodhat bent a lakásban. Kijöttek megnézni a lakást és a kutya oltási könyvét. Azt mondták, hogy a kutya miatt, valamint dugulás miatt volt rossz szag. Úgy bántak velünk, mintha valami utolsó mocskos népség lennénk. Amikor először jöttek ki, előtte másfél-két napunk volt, hogy a nagy udvarunkat rendbe tegyem, a házat rendbe tegyem.

Közölték, hogy adhatnának időt, hogy kitakarítsak, de a hölgy szerint, aki az önkormányzattól jött ki, úgyse csinálnám meg. Inkább ki kell küldeni egy fertőtlenítő brigádot, azok majd kitakarítanak, és rá lesz terhelve a lakásra. Ezután úgy döntöttek, hogy mégis adnak határidőt jövő hét csütörtökig, hogy addig dobáljak ki mindent, ami nem kell egy konténerbe, és rakjak rendet. Konténert ők küldtek, a feleségem kedvenc foteljét is kidobatták.

A kutyust beoltattuk. Eljött az ismerősöm az állatorvossal, és még azt is megígérte, hogy hoz majd a kutyusnak bolhaport. Amikor megtudta, hogy mennyire ránk szálltak, illetve mekkora nagy a gond, akkor még azt is felajánlotta, hogy kötne velünk eltartási szerződést, és havonta kapnánk 25000 forintot, valamint segítenének a takarításban, és amiben még kellene. Az is felmerült, hogy elköltöznénk innen oda abba a városba, ahol az ismerősünk lakik, egy kisebb házba.

A feleségemet megviselték a történtek, annyira hogy teljesen zavart lett, és azt gondolta, most mindent, amihez köti valami, bútorokat is, és minden mást ki kell dobálni. Hiába próbáltam megnyugtatni, nem nagyon megy.

Az ismerősömnek egy ismerőse elcserélte volna velünk a kisebb lakását, ám amikor megtudta, hogy a gyámhivatal beleegyezése is kell ehhez, visszamondta a cserét. Pedig azért is jó lett volna, mert a házunk valóban nagyon el van öregedve. Az elektromos hálózat eléggé össze lett gányolva, mostanra pedig már csak a baj van vele. A vízcsövek hasonlóképpen régiek. Legjobb tudomásom szerint egy helyen van csőtörés, de bármikor lehet máshol is. A vízvezetéket le is zártam, jelenleg úgy hordom kintről, utcai kútról a vizet.

Egyrészt amikor kint voltak megdicsértek, másrészt ismét belénk kötöttek. Közölték például, hogy a koszos ruháinkat dobjuk ki a konténerbe. Az összeset. Ha ahelyett, hogy kimosnánk, kidobjuk, akkor mit vegyünk fel? Azt mondták, visszajönnek egy hét múlva, addigra legyek kész mindennel. A falat fessem ki (nem volt mivel és miből), az átjáróban a sarkot mossam le hipós vízzel. Majd csak bepenészedik a víztől. Ennyi eszük nincs?

Amikor következő alkalommal kijöttek, továbbra is belénk kötöttek. A kutyánkat el akarták vinni, már az is felmerült, hogy el akarnák altatni. Kitakarítottam, mégis közölték, hogy szerintük büdös van. És, hogy valószínűleg a kutya miatt van elsősorban büdös. A ruháink egy része tiszta volt, egy része viszont kimosásra szorult, ismét közölték, hogy dobjuk ki őket!

A családsegítős hölgy a feleségemet megfenyegette, hogy ha nem megy el fodrászhoz, bevágják otthonba. Nem az volt a gond, hogy szólt, hanem az, amilyen hangnemben ezt a családsegítős előadta, szabályszerűen nekiesve, megfenyegetve. Szegény feleségem ott sírt a fodrásznál, hogy elviszik intézetbe.

Meg lett ez után újabb időpont, hogy kijönnek, és kihívják a vízvezeték szerelőt is. Szegény kutyusunknak – mivel kidobatták az udvarra, mondván nem lehet bent a házban – a kamrában csináltam helyet, de ott nem tudtunk rá fűteni. Sajnos meghalt.

Amikor az újabb időpontban kijöttek, én úgy tudtam, 11 órára jönnek, de 9 órakor már ott álltak a kapuban, és nekiálltak ordítozni. Közben benéztek mindenhova. Elkezdtek veszekedni, hogy büdös van a fürdőszobában. Pedig előtte alaposan áttakarítottam a fürdőszobát. A falat, a csempét, a linóleumot, a bojlert, mindent! Miután elmentek – közölve, hogy nem tudják kihívni a vízvezeték szerelőt a szag miatt – megbeszéltünk egy újabb időpontot.

Egy hét múlva jöttek volna, de sajnos lebetegedtem. Közben a gyámhatóságra is beidéztek újból, de a betegségem miatt nem tudtam a megadott időpontban elmenni. A gondnokságot el is vették tőlem, és a hivatásos gondnok előszeretettel vágja be a gondnokoltjait otthonba. A feleségem szerintem egy hétig se nagyon bírná ki ott. Arról nem is beszélve, hogy általában nem túl jókat hallani az otthonokról, a lakóikkal való bánásmódról.

A családsegítős hölgy kibeszélte (és felnagyította) a gyámhatóságon, hogy mi volt nálunk. Ez eljutott a hivatalos gondnok fülébe, aki elmondta mindenkinek, fűnek-fának. Ilyen (szemét) embert kap a feleségem gondnoknak! Ő is, és én is teljesen kikészültünk a történtek miatt. Jelenleg ápolásin vagyok a feleségemmel, ami a gondnokság megvonásával megszűntetésre is kerülhet, és valószínűleg – ha nem történik valami – megszüntetésre is kerül.

Más jövedelmem nincs, és mivel az ápolásit nem tekintik munkaviszonynak, így még segélyt sem igényelhetek, mivel nincs meg a törvény által előírt egy év munkaviszony.

Ha a feleségemet betennék egy otthonba – hacsak nem tudnának engem is bevágni, amit nem akarok -, akkor mivel a feleségem jövedelme nem elég az otthonban való elhelyezéshez, a házrésze fejében tudnák csak betenni, és akkor én mehetnék az utcára hajléktalannak.

A helyzetet súlyosbítja, hogy elszámolási kötelezettségnek is eleget kell(ene) tennem. Egyrészt a leltár, másrészt a számlák, és a havi jövedelmet igazoló szelvények alapján. Sajnos a nagy rendezkedés, takarítás során a leltárban foglaltak egy részét kidobatták velem, másrészt a számlák és a szelvények eltűntek. Így sajnos nem tudok eleget tenni az elszámolási kötelezettségemnek, aminek elmulasztása súlyos következménnyel is járhat rám nézve.

Sajnos teljesen tanácstalan vagyok, hogy egy esetleges fellebbezésen kívül, aminek a kimenetele a jelenlegi helyzetet tekintve nem tűnik túl bíztatónak, mit tudnék tenni.

Nem tudom, mi módon tudnám megakadályozni, hogy a feleségem ennek a hivatásos gondnoknak a kezei közé kerüljön, és mind az ő élete, mind az én életem véglegesen tönkremenjen, ellehetlenüljön.

Nagyon szeretem a feleségemet. Nekem ő jelenti az életet, a mindent! Nem akarom elveszíteni! Kérem, segítsenek!

Borka István, Vecsés

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább