Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Gerinc, lélek nem kell, azért nem adnak egyhetes nyaralást Balin

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A rokkantnyugdíjukat elvesztőkről már sok szó esett. A lehetetlen helyzetbe kerültekről, akik elveszítették a reményét is az emberi életnek. Megtárgyaltuk a történet egyik felét, de van egy másik fontos szereplője is az ügynek. Most róla, róluk szeretnék írni. Az orvosokról.

Mindjárt az elején tisztázzuk: NEM minden orvos aljas. A döntő többségük szánalmas fizetésért a lelkét kidolgozza azért, hogy gyógyítson, életeket mentsen. De vannak köztük olyanok, akik – hogy fogalmazzak szebben? – potenciális gyilkosok. Ugyanis életek múlhatnak rajtuk akkor is, ha nem aktívan gyógyítanak, hanem „csak” döntéseket hoznak.

Helyesnek tartom a kormány szándékát, miszerint felül kell vizsgálni a rokkantak bizonyos körét. Sokan ismerünk ügyeskedőket, akik ok nélkül kerültek rokkantnyugdíjba, élősködnek évek, akár évtizedek óta a társadalmon. Ők ugyanis élősködők, az ő járandóságukat mi, többiek fizettük. Magam is jártam olyan faluban, ahol nem találtam egyetlen embert, aki hajlandó lett volna pénzért fizikai munkát vállalni. Rutinosan a helyi kocsmában próbáltam találni valakit, akinek van egy szabad órája és szeretne egy kis pénzt keresni. Mindenki rokkantnyugdíjas volt, mindenki gerincsérvvel küzdött. A kocsmában jelenlévő férfiak egytől egyig, 18 évestől a 80 évesig. Magasabb óradíj említésére többen gyógyulásnak indultak.

Ez így tarthatatlan és tűrhetetlen volt, változtatni kellett rajta. Az elv tehát helyes, a kivitelezés borzalmas. A kormány, minden kormány hoz rossz és kevésbé rossz döntéseket. Az, hogy a törvény fűnyíró-elven működik és szinte semmi esélyt nem ad azoknak, akik valóban munkaképtelenek, az a törvény hibája.

Az viszont, hogy a nagyon szűk mozgástéren belül még nagyságrendekkel lehet rontani a kiszolgáltatott emberek helyzetén, az a felülvizsgálatot végző orvosok egy részének a bűne. Az ő egyéni felelősségük, az ő szánalmas gerinctelenségük. Gondoljunk bele, miért és hogyan alakulhatott ki az a helyzet, hogy tömegesen mehettek rokkantnyugdíjba egyébként egészséges emberek! Ez csak úgy fordulhatott elő, hogy az orvost (az éppen aktuális valaki-doktort) lefizették, az kiállította a szükséges papírt és mindenki jól járt. Mármint jól járt az orvos és jól járt az élősködő. Mindenki más rosszul járt. Tudta ezt mindenki, hogy így működik. Tudták és egymásnak adták a megvehető orvosok nevét, árát. De nem csak a betegek tudták, tudta az orvostársadalom is, melyik társuk a „rothadt alma.” Nem tettek semmit, nem lökték ki maguk közül azokat, akik méltatlanná váltak az orvosi esküjükhöz.

Most pedig talán pont ugyanazok az orvosok ülnek azokban a felülvizsgáló-bizottságokban, akik néhány éve, évtizede pénzért árulták a becsületet. Talán pont az az orvos üti a pecsétet a valóban munkaképtelen beteg lapjára, aki 15-20 évvel ezelőt futószalagon rokkantosított. Abból a pénzből építette a házát, vette az autóját, nyaralt, amit zsebbe dugtak azok, akik visszaéltek a rendszer engedékenységével. Most talán ugyanez az orvos ítél halálra (mert ez történik) kiszolgáltatott, valóban beteg embereket.

Bizonyára úgy működik ez is, ahogyan minden hatóság. A kormány kiadja a számokat, amiket teljesíteni kell. Tudja a rendőr, hány büntetést és milyen összegben kell produkálnia, tudja az adóhatósági alkalmazott, neki mennyi a kötelezően behajtandó bírság és nyilván tudja a felülvizsgálatot végző orvos is, hány rokkantat kell kiszórnia a rendszerből. Egészen biztosan sok becsületes ember van, aki a vizsgálatokat elvégezve azoktól vonja meg, vagy csökkenti a rokkantság mértékét, akik ok nélkül kerültek a rendszerbe, vagy javult az állapotuk. De van olyan, aki darabra teljesít és hidegen hagyja az a tény, hogy éppen egy valódi rokkantat lök a szakadékba.

A tragédia az, hogy erre van ember. Van olyan illető (nem is kevés), aki képes függetleníteni magát attól a tudattól, hogy sorsokról, életekről dönt. Nem érdekli, hogy az elé kerülő beteg valóban beteg. Nem érdekli, hogy a rokkantság mértékének csökkentése az ellátás megvonását jelenti, miközben pontosan tudja, hogy az illető nem képes és nem alkalmas munkavégzésre. Azt is tudja, hogy halálos ítélet is lehet, amit ő kimond. Semmi sem érdekli, csak az, hogy megfelelően teljesítsen felfelé. Eszébe sem jut, hogy felálljon, az asztalra csapjon és azt mondja: ő nem lesz hóhéra senkinek, nem erre esküdött. Kell az állás, kell a pénz. Gerinc, lélek nem kell, azért nem adnak egyhetes nyaralást Balin.

Ami talán ennél is szörnyűbb: az orvostársadalom sem tesz semmit. Ahogy soha nem tettek semmit. Mindegy, hogy műhiba, hogy hanyagság, erkölcstelenség, mindent fedeznek a brancshoz tartozónak. Összezárnak, ahogy tették ezt máskor is, ahogy mindig tették. Olyanok, akár a katolikus egyház. Megvédik a bűnöst, az áldozat nem számít. Torz gondolkodás ez. Bűnrészesség valamiben, amiben az orvostársadalom döntő része soha nem venne részt. Egyenként, külön-külön nem. Mégis bűnrészesek voltak a hallgatásukkal akkor, amikor sorra kerültek rokkantnyugdíjba egészséges emberek. Akkor az „csak” anyagi károkozás volt.

Most azonban sokkal súlyosabb következményekkel jár a hallgatásuk. Életek múlnak rajta és nem átvitt értelemben. Mészárlás zajlik, emberek halnak meg idő előtt. Akár éhen is halnak, igen. Mások az öngyilkosságba menekülnek a kilátástalanság elől. Az ebben szerepet vállaló orvosok, akik nem a tényleges rokkantság mértékét állapítják meg, ehhez adják a nevüket, arcukat – bűnösök.

De bűnösök azok az orvosok is, akik nem emelik fel a szavukat, akik rosszul értelmezett szolidaritásból hallgatnak, miközben pontosan látják, mi történik és ismerik azokat a kollégáikat, akik pénzért, gyávaságból, rangért, pozícióért elárulják az esküjüket.

Elárulják aktívan, vagy elárulják passzívan, a hallgatásukkal.

Primum non nocere !adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.