Akkor is, ha gyávák vagyunk. Akkor is, ha hülyék vagyunk

MTI Fotó: Marjai János MTI Fotó: Marjai János

Folyamatosan émelygek, jó ideje.

Vagy terhes vagyok, vagy mérgezésem van, vagy valami vírus lehet.

Vannak a hívők, minden oldalon. Mármint nem a „bevett” egyházak, hanem a pártok hívei.

Akik azért ezt, vagy azért azt, mert csak. Abban hisznek, ezzel nem lehet, nem is érdemes vitába szállni.

Szíve joga mindenkinek, semmi baj nincs vele.

Aztán vannak a térítők. Na, ez már húzósabb ügy. Mert ugye, kicsi esély sincs arra, hogy bárkit meg lehessen győzni a Fidesz erkölcsi felsőbbrendűségéről, ha ő történetesen a másik oldalon találta meg a pártját. Ez fordítva sem működik. Ettől függetlenül mindig vannak lelkes önkéntesek (az az önkéntes, aki nem ezért kapja a fizetését), akik próbálják meggyőzni az ember fiát, lányát, hogy a Fidesz értünk és jól dolgozik, a KDNP létező párt, az Mszp tudja, mit akar, az LMP mindenkit szeret, a DK meg tulajdonképpen zöld párt.

Ami az én gyomromat megfekszi, az a béke követe. Vagy ilyesmi. Az, aki ott terem mindenhol és nagyon okosakat mond, kommentel, kifejt, véleményez, szemrehány. Ha kell, le is fejel. Az ő küldetése az, hogy meggyőzze az embereket a politizálás hiábavalóságáról. Fennen hirdeti, miszerint mindenki a hátizsákjában hordja Napóleont, a politikusok azért lopnak, hazudnak, mert ez a dolguk, de ez ellen senki semmit nem tehet. Nem is érdemes foglalkozni vele, inkább mindenki foglalkozzon a családjával, simogassa meg a férjét, feleségét, vagy önmagát, ha szorultabb helyzetben van. Elmondja, hogy a hajléktalan hobbikempingező, az éhező reformkonyhát nyitott, a biztosítás nélkül vergődő beteg a természetes gyógymódok híve, a munkanélküli meg szimplán lusta. Ha azt a rengeteg energiát, amit politizálással töltünk, inkább hasznos tevékenységre (kapálás, tanulás, szaporodás) fordítanánk, már mi lennénk Krőzus és Krőzusné. Ezért aztán ne is küzdjünk olyan hülyeségekkel, mint a politka megváltoztatása, a demokrácia nem is létezik, fiktív dolog, mint teszem azt a gravitáció. Amit hol kikapcsolunk, hol meg be.

Na, én az ilyen hittérítőket tudnám nagyon átélten fejbe rúgni. Kártékonyabb állatot elképzelni sem tudok, mint ezek a bölcsességet osztó embertársaink. Hiszen a létező legalapvetőbb jogunkat próbálják megkérdőjelezni. A beleszólást a tulajdon életünk, sorsunk alakulásába. Mert úgysincs mit tenni, meg nem is érdemes. Hát egy nagy túrót!

Ugyan miért ne tartozna ránk, hogy a mi adónkból fizetett politikusaink mit művelnek? Hogy a fenébe ne lenne a mi dolgunk, miként irányítják az országunkat, mire költik a pénzünket, hogyan alakítják a törvényeinket, miféle rendszer szerint tanítják a gyerekeinket, mit tesznek elesett társainkért és még sorolhatnám. Ha valakire, akkor ránk tartozik. Hiszen a mi országunk, a mi életünk, a mi múltunk és jövőnk. A politikusok a mi alkalmazottaink, a mi pénzünkből, értünk vannak ott. Mi emeltük fel őket, de jogunk (lenne) a szőnyeg szélére állítani is. Jogunk, de nem lehetőségünk.

Mert a politikusok nyilván két kézzel markolják a megszerzett pozíciót, bársonyszéket, hatalmat, de leginkább a húsos fazekat. Így van ez máshol, más országban is. De máshol (nem mindelhol, csak normáliséknál) a nép nem engedi ki a kezéből a gyeplőt. Nem nézi tétlenül a jogai elvételét, nem fordul el, ha tolvajok, rablók akarják megkaparintani a hatalmat. A (máshol) létező ellensúlyok meggátolják a természetéből adódóan korrupt politikát abban, hogy korlátlan hatalomra tegyen szert.

Normális országban (működő demokráciában) repül az a politikából élő, aki élősködővé válik, aki visszaélve a hatalmával nyakló nélkül gazdagodik, aki önös érdekeit tartja szem előtt a polgárok érdekei helyett.

Ezt hívják demokráciának. Itt kezdődik.

A térítők pedig ezt a jogunkat, a politika számonkérhetőségét kérdőjelezik meg.

Csupa-csupa jó szándékból. Nyilván.

Holott már így is passzív a lakosság fele.

Sokan elhiszik a propagandának, hogy csak az a magyar, az az ember, aki a jelenlegi kormánypártra szavazott.

Francot! Aki nem rájuk szavazott, az ugyanúgy fizet adót. Fizet, amikor megkapja a munkabérét (már akinek van munkája), fizet, amikor tankol, fizet, amikor vásárol, amikor befizeti a rezsit.

Pont annyi adót fizet, mint a Fidesz hívei. Ezért (de nem csak ezért) a kormánynak nem csupán a kétmillió szavazójukat, hanem minden polgárt képviselni kell. Mindegy, hogy melyik pártra szavaz, vagy egyikre sem szavaz. Ugyanis nem két, hanem tízmillió ember él ebben az országban. Vagy kilenc.

Miféle kormány az, amelyik hazaárulónak merészeli nevezni azokat a polgárokat, akik kritizálják a működését?

Hogy jön ahhoz egy kormány, hogy elhitesse közvetlen híveivel, hogy most ők uralkodnak a többiek felett? Önmagán uralkodik mindenki, vagy kellene uralkodnia. Senkinek sincs joga a másként gondolkodót küldözgetni sehová. „Ha nem tetszik, el lehet menni!” Ne vicceljünk már! Menjen el nyolcmillió ember? Akkor jó lesz minden? A Fidesz és kiszolgálói boldogok lesznek? Halomra döglenének éhen, hiszen nem lenne kin élősködni, a szavazóik nem tudnák eltartani őket.

Micsoda hazug, aljas dolog az, hogy a miniszterek elnökéhez lojális, hozzá közel álló barátok, rokonok, ismerősök messze több lehetőséghez juthatnak, mint bárki más?

Hogy jön ahhoz egy politkából (tehát a mi pénzünkből) élő, hogy kikérje magának az elszámoltatást?

Mi meg hogy jövünk ahhoz, hogy homokba dugjuk a fejünket és ne követeljük meg az elszámolást? Ez az ország nem a Fideszről és az ő híveiről szól, hanem mindannyiunkról.

A többség nem ők, nincs többség. Tízmillió emberből álló egy ország van. Annak az országnak egy kormánya van. Olyan, amilyen.

Lehet hazudni. A történelem bebizonyítja, hogy nagyon sokáig lehet hazudni. De örökké nem lehet. Sem a pártoknak, sem a politikusoknak, sem a médiának, sem a statisztikának.

Ami most van, az szar. A szavazásra jogosult nyolc millió emberből hat millió szerint szar. Hiszen ennyien nem szavaztak a Fideszre. Négy millióan más pártra sem, mert nincs olyan párt, amelyben bíznának. A Fidesz visszaélve a nem rájuk szavazók, a senkire nem szavazók és ( igen!) a tulajdon szavazóik bizalmával, eszelős ámokfutásba kezdett.

Mára elhitték, hogy nekik és híveiknek mindent szabad, mindent lehet, minden az övék. A jog őket szolgálja, a rendőrség az ő házi hadseregük, a bíróság őket védi, az oktatás az ő játékuk, az állami bevétel az ő zsebpénzük, az uniós források szabadon rabolható privát ajándék. Azt tesznek, amit akarnak, azt vesznek el, amit megkívánnak. Nincs gát, nincsen fék.

Az ilyen torz rendszer ontja magából a torz egyéneket, akik mindenhatóságuk tudatában bármit megengednek maguknak. Ezek egy része látszik, egy része nem.

A hittérítők ezeket szolgálják akkor, amikor meg akarnak győzni minket: nem a mi dolgunk a politika.

Ha a kormánypárt és vazallusai a saját híveik pénzéből fognak élni, valami távoli szigeten, akkor valóban nem lesz a mi dolgunk. De ameddig a közmunkás 27% adót fizet, amikor vesz két kiflit, amikor az ellenzéki jövedelemadót (és még ezerféle adót és egyéb sarcot) fizet, amikor a nyugdíjas adót fizet a gáz, víz, villany, tej vásárlásakor, a szülő adót fizet, ha pelenkát vesz a gyerekének, addig a mi dolgunk.

Ugyanis nekünk rossz, ráadásul a mi pénzünkből, a mi országunkban rossz nekünk.

Akkor is az, ha az egynegyedes többség ennek az ellenkezőjét állítja.

Akkor is, ha hallgatunk, ha halogatunk, ha elfordulunk, ha befogjuk a fülünket.

Akkor is, ha gyávák vagyunk.

Akkor is, ha hülyék vagyunk.adomany