NEHAZUGGY

Van itt pénz dögivel

Forgács Erzsébet | 2017. Január 15, Vasárnap | 9:09

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Magyarország nagyon gazdag ország. Van itt pénz dögivel”. Ez a mondat nem a közpénztévén hangzott el egy fideszes megmondóember szájából, hanem egy tegnapi beszélgetésen, egy Svájcból frissiben hazaköltözött ismerős mondta. És igazat kell adjak neki, ez tényleg egy gazdag ország.

Gondoljunk csak bele! 2016-ban a bruttó átlagbér 245.500 forint volt. Ebből az államnak befizetendők:

szociális hozzájárulási adó: 54.010 Ft (munkáltató fizeti)
szakképzési hozzájárulás: 3.683 Ft (munkáltató fizeti)
munkaerő-piaci járulék: 3.683 Ft (munkavállaló fizeti)
egészségbiztosítási járulék: 17.185 Ft (munkavállaló fizeti)
nyugdíjjárulék: 24.550 Ft (munkavállaló fizeti)
SZJA: 36.825 Ft (munkavállaló fizeti)
Ez összesen: 139.936 Ft (munkáltató+munkavállaló)

Tehát egy bruttó 245.500 Ft munkabér után be kell fizetni az államkasszába 139.936 forintot, hogy a végén megkapjunk 163.258 fotintot a kicsi kezünkbe. A munkáltatónak és nekünk összesen ez a 163.258 forintos fizetés 303.194 forintba kerül, mert a bruttó 245.500 forintra jön még rá a munkáltató 54.010+3.683 forintos befizetése.

Az a munkavállaló, aki átlagbért keres, egyetlen év leforgása alatt 1 679 232 forintot termel az államkasszába. Erre jön még az adózott béréből henyén vásárolgató polgár 27 százalékos plusz adója (ÁFA). Ha ugyanez a polgár összespórol ebből a főúri fizetésből egy autóra valót, akkor meg az van, hogy: az autó vételárán kívül megfizeti a vagyonszerzési illetéktől kezdve a törzskönyvön keresztül ezerféle adót, illetéket, járulékot (ezek szintén a közösbe kerülnek), megköti a biztosítást (az a biztosítóhoz kerül), megtankolja az autót (a számtalan adóval és más néven futó sarcokkal terhelt üzemanyag után megint jócskán befizet az államkasszába), kifizeti az útdíjat (mert miért is ne fizetne újra az ő adójából felépített út használatáért). Elindul meglátogatni mondjuk a szüleit. Előtte felhívja a mamát és ezzel megint súlyos adóforintokat dob a nagy kalapba, mert természetesen azért is fizet adót, ha az adózott jövedelméből vásárol egy telefonkészüléket, amiért megint fizet adót, majd telefonál a készüléken, ami megintcsak adóval terhelt.

Az élet bármely területét nézem, bármit csinálunk, vásárolunk, fűtünk, beülünk egy étterembe, veszünk a gyereknek egy cipőt, moziba megyünk, gyógyszert vásárolunk, akármit teszünk: adózunk. Folyamatosan. Miközben dobogós helyen állunk a munkabért terhelő elvonások és az extramagas ÁFA tekintetében. Még külön-külön is, együtt meg pláne.

Ehhez jön még a felvett hitelek tömege. Az államkötvény a hitelezés egy formája, azt vissza kell fizetni, kamatokkal együtt. Mindezeken túl pedig ott vannak az uniós támogatások. Ez az államkassza bevételi oldala.

Az ember azt gondolhatná, hogy innentől jön a Kánaán, hiszen ilyen bődületes mértékű adó, járulék, hozzájárulás és ezer más címen szedett sarc, hitelfelvétel és támogatás már lehetőséget ad arra, hogy az állam szolgáltasson. Hát egy nagy francot!

Ha elveszítjük a munkánkat, megbetegszünk, megrokkanunk, mindjárt szembesülünk azzal, hogy teljesen mindegy, mekkora összeget fizettünk be az elmúlt évek során, nem számíthatunk segítségre. Az egészségügyből, oktatásból, szociális szférából folyamatos a pénzkivonás. Amikor már tarthatatlan a helyzet, akkor az állam visszacsorgat valamennyit – például minden évben 70-100 milliárd forinttal kisegíti az egészségügyet, hogy a felhalmozódott tartozásokat rendezni lehessen -, az idősotthonok egy részét most fogja egyházi kézbe adni, az ingyenes tankönyvekkel és ingyenes iskolai étkeztetéssel kampányol, mint vívmánnyal. Miközben nem ingyenes, hiszen mi, adófizetők adjuk össze az étkezésre, tankönyvekre, de még a CSOK-ra valót is. De a kormánynak nem az a célja, hogy a szülők eleget keressenek és maguk tudják megvenni a könyveket, fizetni az étkezést. Hanem az az érdeke, hogy kiszolgáltatott helyzetben tartsa a polgárokat, azok ne hőbörögjenek (mert akkor elveszíthetik a nyomorult kis munkájukat is), hanem legyenek hálásak.

A rommá adóztatott vállalkozások nem tudnak fejleszteni – már csak azért sem, mert a néhány csókos elviszi a megbízások jelentős részét, így nincs piaci verseny -, a rommá adóztatott polgár pedig nem jut ötről a hatra, mert képtelen megtakarítást felhalmozni, örül, ha megél egyik hónapról a másikra.

A pénz – rengeteg pénz – folyik szerteszét. Túlárazott beruházásokban tűnik el, felzabálja a korrupció. Stadionok, lőterek, kisvasutak, díszburkolatok, kamu tanösvények, felesleges szökőkutak, giga-játszóterek gyermek nélküli falvakban. Ez lesz a pénzünkből. És elméletileg határon túli magyarok támogatása, gyakorlatilag ott sem oda jut a pénz, ahová kellene, éppen úgy elkorrumpálják, mint határon belül.

Az eredmény: végletesen elszegényedett lakosság, a tanulatlanság, nyomor újratermelődése, pusztuló falvak, hihetetlen számban külföldre menekülő fiatalok, fűtetlen iskolák, digitális és nem digitális analfabetizmus, leszakadás a régiótól, külföldi érdekeltségű, kevés hozzáadott értéket igénylő üzemek a hazai ipar fejlesztése helyett. Kiépülő új földesúri réteg, a tényleges fejlődést propagandával helyettesítő kormány, erőből, mindenki más nyakán taposó hatalom. A saját polgárait kifosztó, azokat ellenségnek beállító, tulajdon adófizetői ellen folyamatosan háborút hirdető egypártrendszer.

Miközben egy átlagbérért dolgozó adófizető minden évben 1 679 232 forintot fizet be az államkasszába, ezen felül nyögi a 27 százalékos áfát, a banki illetéket, útdíjat, istenharagját, megtanul csirkecsontból levest, farhátból pörköltet főzni, összetekert rongyokkal szigeteli az elöregedett nyílászárót, összegyűjti a mosogatóvizet és azzal öblíti a vécét, egy szobát fűt, mert többre nem telik, Mészáros Lőrinc tucatjával vásárolja a szállodákat, horvátországi nyaralókat vesz, luxusjachton ringatózik. Sajátláb Ráhel a férjével elugrik teázni Dubaiba, Rogán Antal és családja helikopterrel jár lagziba, Lázár János gyerekei már óvodás korban milliomosok, Szijjártó Péter a saját úszómedencéjében áztatja a lábát.

Tehát igaza van az ismerősömnek. Ez egy nagyon gazdag ország. Csak azok, akik ezt a gazdagságot megtermelik, azok szegényednek egyre. Nem tudom (bár gyanítom), hogy egy olyan ország lakói, ahol a befizetett adók és egyebek fejében az állam szolgáltat, a közpénz ellenőrzött és átlátható módon kerül elköltésre, a polgárok számonkérik a politikusokon a tetteiket és az indokolhatatlan gazdagodásokat, mit tennének a mi helyünkben. Valószínűleg elzavarnák őket a vérbe. Mi nem teszünk ilyet. Ezért vagyunk mi gazdagok. Vagyis… adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!