December 17,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Vannak még néhányan, akik emberek tudtak maradni

Rétvári Bence, legalább annyira keresztény, mint amennyire demokrata képviselő azt mondja, hogy a kormány megbirkózik a hideggel, eszükben sincs felszólítani a közpénzekkel gazdagon kitömködött egyházakat, hogy nyissák meg kapuikat a fázó emberek előtt. Igaza is van Rétvárinak. A hajléktalanok, vagy a fedéllel rendelkező, de nincstelen emberek nem nagyon tudnak adományokkal hozzájárulni a keresztény egyházak gazdagodásához, akkor meg miért kellene fűteni a templomokat potyára?

Szerencsére vannak olyanok, akik máshogyan gondolkodnak, mint a kormány, vagy az egyház és próbálnak segíteni azokon a szerencsétleneken, akik valahogy nem részesülnek abból a sok jóból, amivel elhalmozza őket az ország vezetése. Számtalan civil szervezet mozdult meg, rengeteg ember fogott össze azért, hogy kevesebb áldozatot szedjen a kemény tél.

A kávézó tulajdonosa természetesen azonnal megkapta, ami ilyenkor jár: ügyes marketing fogás, amúgy sincs értelme, mert a hajléktalanok nem facebookoznak. Hát igen, ez az egyszerűbb megoldás. Megmagyarázni önmagunknak, hogy mi miért nem működik és ezzel meg is van oldva minden. A másik verzió az lenne, hogy a környéken élők szóba elegyednek a nehéz helyzetben lévőkkel és elmondják nekik, hová mehetnek egy kicsit átmelegedni. De az már macerás, meg egyébként sem szívesen vesszük észre a nyomort. Jobb úgy tenni, mintha a probléma nem létezne, azt csak unalmában találta ki az ellenség, az élelmes vállalkozók pedig üzleti hasznot akarnak generálni a nem létező nyomort meglovagolva. A kávézó tulajdonosa nem adta fel, itt a friss felhívás:

Egy másik kezdeményezés a Szabadfogas nevet kapta. Civilek, jóérzésű, felelősségteljes emberek az ország különböző pontjain fogasokat helyeznek el közterületeken. Akinek van nélkülözhető meleg ruhája, az felakasztja erre a fogasra, akinek szüksége van meleg ruhára, az elveszi onnan. Villámgyorsan több, mint száz ilyen fogas került ki az utcákra. Hihetetlen összefogás alakul – nem csak itt, számtalan más csoport is létrejött – gyűlnek a ruhák.

Egy másik példa emberségből: a Budapest Bike Maffia. Nem mondom, hogy kezdeményezése, mert nem most kezdtek karitatív tevékenységbe, évek óta segítik a rászorulókat. Hihetetlenül fiatal, hihetetlenül jó emberek fognak össze, hogy kevesebb legyen az áldozat.

Gyűlnek a meleg ruhák, a meleg étel, a forró ital. Gyűlik a segítség. Kis zacskókban, óriási dobozokban viszik az emberek, amit adni tudnak.

Lehet nyilatkozatokat kiadni, elzárkózni, tagadni, a bajban lévőket hibáztatni, vagy éppen mellet döngetni és lehet így is. A végére egy olvasói üzenetet szeretnék megosztani, mert azt gondolom, fontos gondolatok fogalamzódtak meg benne.

„Kedves írók, szerkesztők, mindenki!
Dühösen olvasom az írásaikat, mert igaz, mert lassan megfulladok az országban, lassan nem tudom, miért érdemes itt létezni. Sosem írok így üzenetet semmilyen újságnak, hírközlő szervnek, de most mégis úgy gondoltam, érdemes.
Ha beleférne a profilba vagy az üzletfilozófiába vagy bármibe, figyelmükbe ajánlom a következőt:
Budapest Bike Maffia‎Krízis! | Segíts az utcán élőknek
Olyan összefogás alakult ki, olyan önzetlenül mennek az emberek gyalogosan, kocsival, kisszatyorral, nagy dobozzal, hogy örömömben megölelném mindegyiket. Félreértés ne essék, nem vagyok egy különösebben érzelmes ember, de minden nap fuldoklom. Mindenem megvan piciben, nem fázom, nem éhezem, egész jól élek, de már elviselhetetlen számomra, ami itt megy.
Megérdemelnék ezek az emberek – szervezők, segítők, kríziskezelők, menhelyek -, hogy értük is szót emeljenek, ismerjék meg ezt is, ezt az arcát az egyszerű embereknek. Hadd lássák, hogy amíg dicső vezetőink felosztják, szétlopják az országot, nyomort, diktatúrát teremtenek, addig vannak még néhányan, akik emberek tudtak maradni, akik a hajléktalanokért megmozdulnak, azokért, akiket a nagyurak legszívesebben holtan látnának.
Ennyit szerettem volna mondani.
További sikereket kívánok!”adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.