A kereszténységre hivatkozó melldöngetés helyett menj ki a -20 fokba és cselekedj valami jót

Fotó: MTI/Komka Péter Fotó: MTI/Komka Péter

Van az úgy, hogy az ember levágja az évtizedes bajuszát (nem kell hozzá nagy bátorság, általában visszanő), és nem történik csoda. Kövér Lászlónál jobb példát se helyből, se nekifutásból nem lehetne találni erre. Ugyanott folytatja a hülyeségeit, ahol bajuszos fénykorában abbahagyta. Vasárnap, azaz ma, a megdőlt hidegrekord és a fűtés nélkül megfagyni készülők (igen, az ország leghidegebb részén éppen mostanság szünetel a távhő!) legnagyobb örömére az állami közpénzrádió Kövér-szónoklattal hódol a propagandának.

Mint kiderült, a reformáció 500. évfordulójára meghirdetett emlékév megnyitására nem/sem leltek megfelelőbb személyt, mint az egyre kevésbé tiszteletre méltó ház állandóan morcos és enervált mesterét, aki nem csak hogy átvágta az emlékév szalagját, de interjút is adott, nehogy tudatlanul haljon ki a nemzet. Tessék, íme:

  • Egy modern demokráciában az állam és az egyház természetesen elválasztva, de mégiscsak együttműködve létezik egymás mellett.
  • „Nem gondoljuk, hogy az embereket a hitüktől (…), a vallás által meghatározott, a kereszténység által meghatározott gyökereiktől el lehetne választani. Pontosabban el lehet (…), de ennek olyan súlyos következményei vannak, illetve lesznek, amelyekre nagyon nehéz szavakat találni”.
  • Hit, kultúra, gyökerek és hagyományápolás nélkül a társadalom szétesik, a közösségnek nincs jövője.
  • A politikának egy téves felfogása uralkodott az 1990 óta eltelt negyedszázadban, Nyugat-Európában pedig még régebben uralkodik, és ott a következményei is súlyosabbak, mint a volt szocialista táborban. Utóbbi országokban ugyanis „az ateista, kommunista elnyomás (…) egyfajta immunreakciót indított be”, és – szándéka ellenére – konzerválta a hagyományokat, gyökereket, közösségeket. Ezek pedig most reményt adhatnak arra, hogy Közép- és Kelet-Európán keresztül a kontinens egésze visszataláljon régi önmagához.
  • Az állam kötelessége, hogy ápolja azokat a kulturális alapokat, amelyeken létrejött a magyar nemzetet is magában foglaló civilizáció.

Az a baj, hogy szinte bármit írnék, hosszú évek óta aktuális, zsibbasztó és idegesítő nyilvánvalóságokról tépném a számat. Akár Kövér László, akár Lázár János, akár a harmadik vagy negyedik állampárti katona ragadtatja magát valami patetikusan üres szólamra, a helyzet évek óta változatlan. Frusztráló, hogy mindig ugyanarról kell beszélni, amikor valamelyik fogalmatlan tahó prédikálni kezd (hát még külön Kövér László!), de próbálok ezúttal néhány higgadt gondolatot megfogalmazni, ami fontos lehet.

Mióta a Fidesz nevű államvallás nevében az egyháztörvényt önkényesen átírták, mióta kvázi a nem létező kormányprogramjukba emelték a kereszténységre hivatkozó teli torokból üvöltést; mióta mindent a keresztény gyökerekkel magyaráznak; mióta a közpénzt a kereszténység nevében osztják el maguk és csatlósaik között, a híreket a kereszténység nevében hamisítják, a különböző kultúrájú embereket pedig a kereszténység felsőbbrendűségét hirdetve üldözik, gyalázzák; mióta minden kurdarcot a kereszténység hányatott sorsával magyaráznak, mióta a kereszténység nevében osztogatják az elismert egyházaknak járó jutalomfalatokat úgy, hogy a kitagadott renitensektől megvonják azokat, lehetetlen racionális vitát folytatni erről a kérdésről. Hát még külön Kövér Lászlóval.

Az én – és minden bizonnyal sokan mások – fogalmaim szerint az elmúlt nyolc év utáni elmúlt hét év kiemelten Orbán rendszerének államvallássá emeléséről szólt, következésképpen a klasszikus értelemben vett egyház és állam hagyományos összefonódásáról nemigen beszélhetünk. Igaz, ezt elválasztásnak nevezni is fölöttébb nevetséges volna. Nem klasszikus összefonódás ez, hanem valami más. Ami sokkal súlyosabb, nyomasztóbb és károsabb nagyon sok súlyos, nyomasztó és káros történésnél. Akkor főleg, ha időről időre valamelyik ájtatos álkeresztény ráül a napi bullshit-generátorra, és Kövér László gyanánt előadja magát. Mivel most megint a házmester volt a soros valamiért, szeretnék néhány dolgot tisztázni az általa felvázoltakkal kapcsolatban.

Magyarország nem modern demokrácia, ellenben a magyar kormány deklaráltan a modern demokráciák esküdt ellensége. Ezért nem múlhat el politikusi prédikáció, amely ne temetné a – szerintük – döglődő, kereszténységétől elfordult, ateista Nyugat-Európát. Kövér László nagyon pontosan tudja, hogy a világi hatalom jutalmazási rendszerét az egyházakra rákényszerítő gyakorlat – amely önkényesen nevezett ki vallási közösségeket egyháznak és fosztott meg más hasonló közösségeket ettől a státusztól – nincs rendben, hogy ez az egyik legnagyobb görénység, amit a fülkeforradalom hevében sietve keresztülvittek. Ezért fogalmaz sikamlósan, gyáván és hazug módon: természetesen elválasztva, de együttműködve.

Az elismert, baráti egyházak tenyérből etetése, lábhoz szelidítése nem jelent sem differenciált működést, sem együttműködést. Egy dolgot jelent: a lojális egyházak valamiféle hatalomhoz, és a kiemelt támogatással együtt járó társadalmi irányító szerephez juttatását. Amivel egyetlen baj van: kiszolgáltatottá teszi azt, aki ebbe a játékba hajlandó belemenni (márpedig nem kevesen vannak ilyenek), aki egy idő után tagadni kényszerül, hogy egyre kevésbé képes ellátni azt a feladatot, amit rendeltetése okán el kellene. Ha az egyház politikai küldetést teljesít, nincs ideje egyháznak lenni.

Márpedig attól kezdve, hogy a Kövér László-féle politikai hatalom gyakorlatilag önkényesen definiálta az egyházat, és vár el cselekvő hálát a támogatásért cserébe (a szószékről politizálással és a hivatalos kormánypropaganda elkötelezett szajkózásával bezárólag), nincs szó egészséges szétválásról/együttműködésről: csak egy bűzös függőségi viszonyról, amely kirekesztésen alapul. Aminek lényege, hogy Kövér László felsőbbrendű keresztény nem hajlandó elismerni másfajta világnézetek létjogosultságát, ellenben megpróbálja minden megszólalásával ráerőszakolni a hallgatóságra azt a fideszes dogmát, amit nagyon tévesen keresztény vallásosságnak nevez. Pedig egyáltalán nem az, soha nem is volt az.

A társadalom – Kövér szájszagú prédikációjával ellentétben – egyebek mellett azért hullik atomjaira, mert a komplett állampárttal együtt nem érti, hogy az ő kereszténységük nem magasabbrendű, mint az én ateizmusom, és ott, ahol egy magát keresztény-nemzetinek kikiáltott államvezetés nem tartja tiszteletben a másfajta meggyőződések szabadságát, ott egyre több hívő ember is el fog fordulni a politika gazdatestén parazitáskodó egyháztól. Miközben senki nem üldözi, senki nem vitatja el a vallásos gondolkodásmód kulturális helyét, szerepét, Kövér megszállottan tagadja a lelkiismereti szabadságot és azt a tényt, hogy a politikai térben meghasonlott egyházak egyre nagyobb kínok és  keservek között képesek hagyományos értelemben egyházként funkcionálni. Távolodnak azoktól, akikért felelősek.

Éppen ezért javasolnám Kövér Lászlónak és a kezéből zabáló egyházaknak is (a kivételeket illető hatalmas tisztelet hangján), hogy a kereszténységre hivatkozó melldöngetés helyett menjenek ki a -20 fokba és cselekedjenek valami jót. Ott nagyon sok keresztény emberrel is fognak találkozni. Még nem késő. Pedig már tegnap is késő lett volna.

adomany