Március 19,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Nem a lengyel nemzeti bank elnökének negyvennel karcsúbb szívszerelme

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,018,900 forint, még hiányzik 1,981,100 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A lengyel állam megvásárolta a Czartoryski-gyűjteményt.

Bemelegítésként vesztegessünk pár szót arra a szerény kis kollekcióra. Aki szereti a kalandos történeteket, bátran böngéssze végig a gyűjtemény előéletének pár izgalmas pillanatát felvillantó összefoglalót – mint minden rendes mesében, itt is egy hercegnővel kezdődött minden: Izabela Czartoryska 1796-ban alapította meg a múzeumot, amely már a kezdetek kezdetén jó néhány izgalmas és értékes műtárgyat tudott bemutatni az érdeklődőknek.

Alig két évvel később a hercegnő fia egy olaszországi útja során megvásárolta Leonardo egyik leghíresebb festményét, a Hölgy hermelinnel című képet (mellesleg ez a polihisztor zseni egyetlen magángyűjteményben lévő festménye, továbbá az egyetlen Leonardo-alkotás lengyel múzeumban), valamint mellé vett még egy Raffaello-képet is – a gyűjtemény ettől kezdve viharos gyorsasággal lett egyre értékesebb.

Az ilyesfajta kincsekhez ritkán kegyes a történelem: Czartoryskiékat már az 1830-31-es novemberi felkelés és az azt követő háború idején alaposan kifosztották az oroszok; a megmaradt értékeket Párizsba menekítették, ahonnan 1876-ban került vissza Krakkóba. Csak egy viszonylag rövid időre: 1914-ben a család Drezdába menekítette, amit lehetett – hogy aztán 1920-ban újra Krakkóba vándoroljon vissza a rengeteg kincs… A második világháború is igen csúnyán megkoptatta az anyagot – nyomtalanul eltűnt például a Raffaello, és vele még közel ezer műkincs, a legértékesebb darabokat azonban (volt már benne rutin) sikerült megmenteni, elrejteni, befalazni.

No, de a lényegre, András: az elmúlt hetek szenzációja volt, amikor bejelentették, a lengyel állam megvásárolja a teljes Czartoryski-anyagot, azaz 86 ezer múzeumi tárgyat/műkincset, illetve 250 ezer elképesztően értékes könyvritkaságot és hasonló tételt. A csomagban természetesen benne van a világ egyik leghíresebb és legdrágább festménye, a már említett Leonardo is – s bár szakértők szerint a teljes anyag értéke bőven kétmilliárd euró fölött lehet, a tulajdonos Czartoryski Alapítvány kezelője, a család Madridban élő leszármazottja hajlandó röpke 100 millió euró fejében átadni az államnak. Nem is kérdés, hogy megsüvegelendő, nemes gesztus: de azért a kapott pénz kamataiból, ha jól sejdítem, egy darabig szép csendesen elvegetálhat még az alapítvány, bármik legyenek is a kitűzött céljai…

Nyomot hagyni, méghozzá szépet: felelős kormányként alighanem ez is vezethette a lengyel testületet, amikor a vétel mellett döntött. Engedelmetekkel e ponton aláhúznám óvatosan, piros jumbó filccel: nem, nem a lengyel nemzeti bank elnökének negyvennel karcsúbb szívszerelme óhajtotta nyugodt körülmények között tanulmányozni valamelyik Rembrandtot vagy ifjabb Pieter Brueghelt; sem nem egy titkos és titokzatos tanácsos „kölcsönzött ki” a múzeum igazgatójának tudtával havi ötven euróért pár festményt egy belvárosi földszinti garzon főfalára, hogy ha csütörtökönként összejönnek nasivasizni a haverokkal, legyen már kulturált a környezet, akár csak jómaguk, sőt; és még csak nem is egy vidéki kis- vagy nagyváros polgármestere gondolta úgy, feldobná a céges vadászkastélyka ebédlőjét, ha Shakespeare mester kedvenc karosszéke terpeszkedne az asztalfőn.

Nem. Mi több, a lengyelek még a klasszikus einstandhoz is tökhülyék voltak: pedig csak meg kellett volna nézniük, milyen ügyesen keverték/keverik a kártyákat és zavarosítják a vizet magyar politikus kollégáik például a Csontváry-életmű környékén, illetve más esetben milyen visszafogottan, polgári és nemzeti tartózkodással tenyerelnek rá izomból egy világhírű magyar műgyűjtő magántulajdonára, csak mert nem hajlandó a felkínált vicces áron megválni a kiszemelt Munkácsy-festményétől, és azt hiszi (azaz valószínűleg inkább már csak hitte), Magyarországon is bízhat még valamiféle jogban. Idejön Amerikából, ugrál, de nem Andy a neve – na, hát ő bizonyosan lúzra van ítélve. Mert nem tudja, hogy itt a törvényt, ha kell, egy ember csinálja, olyanra, amilyenre csak akarja, ahhoz a figurához, amihez kedve szottyan. Tessék, itt lehet megnézni, 2.20-tól, kamerák előtt zajlik a tervkészítés, bujkálás és zavarbajövés nélkül: nos hát ez az igazán vérfagyasztó.

És akkor zárásképpen hadd jöjjön még egy összevetés, a piszkosul  demagóg típusúból. A gyűjtemény 100 millió euróba, azaz 31 milliárd forintba került a lengyel államnak – és olyasmit vásároltak érte, ami mindenki javát szolgálja, mert mindenkié: igazából, jog szerint a lengyeleké, de rajtuk keresztül lényegében mindenkié, ha úgy tetszik, még az enyém is. Megveszem a két eurós zsugámat, és addig nézhetem rongyosra az egészet, amíg csak nyitva a múzeum.

Ezzel szemben az a magánnyugdíjpénztári vagyon, aminek maradéktalan elherdálásával és klasszikus szétrablásával néhány éve a magyar kormány írta be magát az emlékkönyvünkbe, 3000 milliárd forint, azaz tízmilliárd euró volt. A hermelines hölggyel súlyosbított, háromezer darabos Czartoryski-gyűjtemény árának százszorosa. És ez a 3000 milliárd, hadd tépjem fel ismét a nehezen hegedő sebeimet, eredendően a mi pénzünk, azokhoz folyt szét, akiknek a legkevesebb közük lett volna hozzá. Normális körülmények között legalábbis – de ilyenek nálunk nagyjából akkor voltak, amikor Leonardo a hermelin bajuszkáját festegette. Angyali türelemmel.

Szerző: Boda András

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/hetlovet

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!