És most jön az, amikor rohadjon meg ez az egész ország így, ahogy van

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Hír – 10 percig – a médiában, annak is inkább a bulvár vonulatában, hogy a rendőrség is beszállt a népmentésbe, tekintettel a nagy hidegre. Ennek örömére sorra jelennek meg a police-hun a hírek, hogy fát vágnak, havat lapátolnak a rend éber őrei. Ezek közül a hírek közül emelkedett ki a szívfacsaró történet a gyalog botorkáló 53 éves nőről, akit hazakísértek a rendőrök és azt tapasztalták, hogy a lakásban pont olyan hideg van, mint a lakáson kívül, ráadásul kiderült, hogy a nő napok óta nem evett, mert sem ételre, sem tüzelőre nincs pénze. A rendőrök mentőt hívtak és ezzel megmentették az asszony életét. Miközben éljen és szép volt, lenne néhány kérdésem.

És? Mi lesz holnap? Mi lesz a jövő héten? A nőt ki fogják engedni a kórházból. Addigra lesz pénze kajára, tüzelőre? Akkor nem fog pont úgy éhezni és fázni, mint most? Erről ugatok évek óta. Hogy ilyen márpedig nincs, nem lehet egy civilizált országban. Lehet – van is és lesz is – szegénynek, vagy gazdagnak lenni, de megfagyni, éhendögleni nem lehet. Az a nő 53 éves. Belegondolt valaki, hogy még mennyire fiatal? Még több, mint 10 éve van a nyugdíjig. Vagyis a nyugdíjkorhatár eléréséig, ha megéri. De miből is lenne nyugdíja, amikor most sem tud megélni? Nyilván munkája sincs.

És tudom, most jön az, hogy miért nem tanult, vagy most miért nem képzi magát. És most jön az, amikor rohadjon meg ez az egész ország így, ahogy van. A nagyképű, empátiát nyomokban sem mutató barmokkal, a kormányon harácsoló korrupt gazemberek feneketlen zsebű pereputtyával, a semmihez nem értő, emberségnek a nyomát sem mutató vezetőkkel, a töketlen ellenzéki pártokkal, a mindent leszaró, csak a kényelmes kis pozíciójukat féltő élősködőkkel, akik a fűtött parlamenti termekből nem látnak el a valóságig.

Az ország egy része – mégpedig marhára nem a tehetősebb része – próbálja életben tartani az ország másik, még náluk is nyomorultabb helyzetben lévő részét. Hogy miért nem tanult ez a szerencsétlen nő (és a többi, kilátástalan helyzetben lévő ki tudja hány nő és férfi) és ha akkor nem tanult, most miért nem pótolja? Egyrészt mert csak. Mert nem mindenki elég szorgalmas, nem mindenki elég okos, nincs meg mindenkinek a lehetősége a tanulásra. És akkor? Ők pusztuljanak? Elárulom, hogy nincs egyetlen egy olyan ország sem, ahol mindenki magasan kvalfikált szakember lenne. És nincs olyan emberi, de még isteni törvény sem, hogy aki nem diplomás, az dögöljön halomra.

Aki már ilyen helyzetbe került, hogy 53 éves (de lehet 43, vagy 63 is, tök mindegy), nincs munkája és nincs megélhetése, az kösse fel magát? Vagy az sem kell, mert elég, ha lefekszik a saját otthonában 2017 januárjában? Hol a kibaszottul gyenge állam ilyenkor? Mert az állam gyenge, hiszen egyetlen feladatát sem teljesíti. Itt csak a korrupció, a cinizmus, a pofátlanság és a közöny erős, de az legalább nagyon. Ha lenne, ha működne a normális állam, akkor ez a nő egészen egyszerűen nem kerülhetne ilyen helyzetbe. Akkor lenne megfelelő képzés számára, aztán lenne megfelelő munka. A megfelelő képzés pedig nem az, amikor napocskákat kell rajzolni, hanem ami szakmát ad. És nem úgy kell a képzést megvalósítani, hogy a szerencsétlennek, aki ennivalót sem tud venni, be kelljen buszoznia a városba és ott kelljen bohóckodnia felnőtt fejjel egy tanteremben, ahol semmihez sem értő, de jó kapcsolatokkal rendelkező emberek tanítják őket a semmire, baromira sok pénzért.

A megfelelő munka pedig nem az, hogy az ország túlsó végében el tud helyezkedni, ám az utazási- és szállásköltségre el is megy a havi fizetése. A munkát helybe kell vinni. A vidékre, a falvakba, amelyek mára gyakorlatilag lekerültek a térképről. Úgy teszünk, mintha nem léteznének olyan települések, ahol majdnem 100 százalékos a munkanélküliség, ahol csak a nyomor és a kilátástalanság biztos. Persze, tudom. Ők maguk tehetnek a nyomorukról, mert miért nem tanultak agysebésznek, politológusnak, vagy médiaszakembernek? Azért, mert Szabolcsfaszomfalván már 100 éve is szar volt a közoktatás. Onnan szinte képtelenség volt bekerülni a gimnáziumba és ott olyan tanulmányi eredményt produkálni, amivel egyetemre lehetett volna menni. És mi a francért is kellene egyetemre menni mindenkinek? Mert azok a mostani nagypofájúak, akik többségének a szülők kaparták össze a tanulmányokra valót, most olyan kurvára büszkék a diplomájukra?

Ezek az emberek éppen olyan értékesek, mint bárki más. És igen, vannak ilyen emberek is, akik nem élnek meg a jég hátán. Segítségre van szükségük. Ez a dolga az államnak. A segítség pedig nem ott kezdődik, hogy amikor már valaki végletesen lecsúszott, leépült – mert a nyomor megöli a lelket és megöli a szellemet, elpusztítja az önbecsülést, megtöri a gerincet – akkor betoljuk a kórházba, mert ott legalább kap enni és nem fagy meg. Addig, ameddig ott van. Idáig nem szabad eljutni. Hol a védőháló? Mire megy el az a kurvasok pénz, amit befizetünk azért, hogy ha bajba kerülünk – vagy bajba kerül egy embertársunk – legyen segítség?

Miért nincs felelőse soha, semminek? Miért ez a hír, hogy most ez az 53 éves korára öregasszonnyá nyomorodott nő kivételesen nem fagy meg és nem hal éhen? Vagy ott a másik hír – szintén a police.hun – az egyedül élő, mozgáskorlátozott 65 éves asszonyról, aki nem tudott tüzifát vágni és behordani azt, ezért a fűtetlen lakásában vacogott? Mi az, hogy egy mozgáskorlátozott ember magára marad? Mi az, hogy idős, beteg, sok esetben demens, önmagát ellátni képtelen ember ellátatlanul marad?

Marhára nagyszerű, hogy most a rendőrség kiemelten figyel rájuk – ezzel becsülettel teli is fossák a police.hu-t -, de mi lesz holnap? És mi volt tegnap? Mit csinál a kormány? Azon kívül, hogy azzal bohóckodnak, hogy Orbán nem is költözik a Várba, csak az irodája lesz ott? Ki nem szarja le Orbánt az irodájával együtt? Ez egy ország, itt emberek élnek. Olyanok is, akik okosabbak, talpraesettebbek és olyanok is, akik nem annyira okosak, vagy nem annyira élelmesek. És olyanok is, akik képtelenek egyedül kivergődni a gödörből, ahová a jobban teljesítés közben előre lépkedő ország rúgta őket masírozás közben.

Mindenki annyit is ér, amennyije van. Így, egészen pontosan. Ez a kormányzati filozófia. A kormány tagjai sokat érnek, ahogy a rokonaik, barátaik is. Az 53 éves nyomorult meg annyit ér, amennyit a kórházban meg tud enni a méltán világhírű ételből. Aztán mehet vissza a romos, hideg lakásába és eldöntheti, hogy éhen döglik, vagy inkább megfagy. Semmi másban, de ebben az egyben még ő dönthet a maga sorsáról.

Szégyen ez az ország és szégyen ez a kormány. Stadionnal, fűtött gyeppel, helikopteren lagziba járó miniszterrel, hazug és korrupt politikusokkal, gazdagodó rokonokkal és strómanokkal együtt szégyen. Mi meg idióta barmok vagyunk, mert eltűrjük és mert elhisszük, hogy az a szerencsétlen asszony maga tehet arról, hogy ide jutott. Közben meg észre sem vesszük, hogy az egész ország ide jutott, csak van, akinek ez még nem tűnt fel. Nem baj, fel fog tűnni. Hamarosan.adomany