Október 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Bocsánatot kérni Orbán Viktortól?

Miután megfelelő számú hithű, keresztény, igaz magyar embernek belegázoltam a mimózalelkébe a nyomdafestéket nem tűrő közönséges írásaimmal, amelyeknek a tartalmuk nem, de a stílusuk annál fontosabb, ideje egy kicsit újfent megmerítkezni a pszeudobulvár mocsarában a hétvége örömére.

Bulvár annyiban, hogy a szombaton megjelenő Vasárnapi Bors nevű tudományos-fantasztikus szórakoztatás- és elhülyítésügyi magazinban publicisztikára ragadtatta magát a lap nemrég nyugdíjba vonult főszerkesztője, Pallagi Ferenc. Akiről még soha nem írtunk, pedig fontos ember ő: a modern magyar bulvárújságírás egyik megteremtője.

Apró zárójel újszülötteknek és nekem: 1988-ban elindította a Mai Napot, a rendszerváltás utáni korszak első bulvárújságát. 1997 és 2004 között a Blikk főszerkesztője, a lap mai arculatának megteremtője. Közben a Napkelte című méltán híres és hirhedt közéleti, politikai műsort vezette. A Blikktől való távozása után a Színes Bulvár Laphoz került, amelyet átmárkázott Borssá, és a Blikk konkurenciájává tette a piacon.

Balról: Pallagi Ferenc, Betlen János és Orosz József a Napkeltében (Fotó: MTI-archív)

Balról jobbra: Pallagi Ferenc, Betlen János és Orosz József a Napkeltében (Fotó: MTI-archív)

Ezt azért fontos tudni, mert emberünk – aki a bulvárban rejlő hatalmas lehetőségeket felismerve, gyakorlatilag a műfaj meghonosítójaként épített karriert, és úgy vélte (egyébként nagyon helyesen), hogy a bulvárnak nem missziója, hogy választásra kész szabad polgárokat neveljen, nem feladata felvilágosítani, tájékoztatni, hanem kizárólag szórakoztani – most ellenállhatatlan vágyat érzett az iránt, hogy Orbán meghekkelt karácsonyi interjúja ügyében megszólaljon. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Origo beszántása kapcsán is volt véleménye, akkor gyakorlatilag az egész magyar médiát eltemette, a Népszabadság bezárásáról pedig mint a magyar sajtó 1990 óta tartó leépülésének szerves részéről értekezett.

Frissnyugdíjasként Pallagi most arról eresztett meg néhány magasröptű gondolatot, hogy a hamisításnál nagyobb bűnt nem lehet elkövetni újság ellen, mert súlyosan rontja a lap hitelét. Ami az Orbán-interjú kapcsán történt, az bűncselekmény és „nem forradalmi jófejség”.

„Az elkövető beírta magát a magyar sajtó történetébe, mint gyújtogató és szabotőr. Szégyellem, hogy egy szakmában dolgoztam vele! Orbán úr, elnézését kérem!

– zárul az egyébként a miniszterelnököt írásaiban rendszeresen kritizáló Pallagi publicisztikája. Nem szoktam olyasmit állítani, ami nem igaz, másrészt Pallagi túl sok publicisztikáját sem olvastam, tehát ezt bizonyítás nélkül elhiszem a hatalmas megmondásról beszámoló Blikknek. Annak, amelyikről példaképem Bayer Zsolt írta a G-nap előtti Magyar Nemzetben még a történelem hajnalán, hogy „kívül esik a civilizáción”, Pallagi Ferencet pedig gyepmesterként és lócitrompofozóként definiálta.

Szóval készséggel elhiszem, hogy a bulvár atyja valóban a rendszer kritikusa, és mint ilyen kötelező módon meg kellett nyilvánulnia a kormányközeli Mediaworks tulajdonába került vidéki lapok megbízhatatlan újságíróinak kirúgását eredményező médiahekkel kapcsolatban.

Elhiszem, hogy frissnyugdíjasként Pallagi Ferenc unatkozik. Napkeltés múltjára valamint az általa összehozott kismillió – levágott fejekkel, agyonveréssel, családon belüli erőszakkal, és megannyi sekélyesen hányingerkeltő témával telerakott – Blikk- és Bors-címlapra való tekintettel nekem viszont a pofám leszakadt ettől a semmi veszítenivalóm nincs, úgyhogy pofázhatok bármit típusú ügybuzgóságtól. Mondhatnám azt is, hogy hányingerem támadt tőle, és egyszerűen nem értem, hogy mire volt jó. Milyen szakma nevében és melyik szakmára hivatkozva forgatja a szemét Pallagi Ferenc?

Ugyanis a vele készült interjúkat vagy akár értékes publicisztikáit olvasva, amelyekben a rendszerváltást követő magyar sajtót globálisan fikázza, amelyekben bértollnokokról, a saját oldalukat soha nem kritizáló szerkesztőkről, mutyizó laptulajdonosokról, és általában az újságírók felelősségéről vall, saját magát valahogy mindig kívülállóként definiálja, akinek van is, de főleg nincs köze ahhoz, hogy mára a magyar média nem a negyedik hatalmi ággá fejlődött, hanem eltiporható, pórázon rángatható marionettbábuk gyülekezetévé silányult (a kivételeknek ezúttal is tisztelet).

Igen, Pallagi Ferencnek sok mindenben igaza van, amikor temet, ám fura temetés az, ahol olyan ember mondja a búcsúbeszédet, aki maga is beütött jópár szöget abba a bizonyos koporsóba. Pallagi Ferenc több mint három évtizeden át bőven kivette a részét abból – deklaráltan is -, hogy felvilágosítás, tájékoztatás helyett a kötelező csöcsökön és huszadrangú, bulvármocsár-szagú szerelmi drámákon túl hülyítsen, hecceljen, uszítson, tetszőleges ellenségeket kreáljon, félelmet, gyűlöletet szítson és leszoktasson a gondolkodásról. Igen, ez a bulvár küldetése. Nem fogyasztom, ha nem muszáj, de elfogadom, hogy erre van igény, és ebből lehet jól élni annak, akinek gyomra van hozzá.

Azt viszont nem értem, hogy ez a Pallagi Ferenc milyen kib*szott bocsánatkérésről beszél? És ha már feltétlenül bocsánatot kell kérnie a hetedik éve az ország orcájába okádó fényességes miniszterelnöktől, milyen jogon hivatkozik a szakmára?

Hol van az a publicisztika, amelyben Pallagi Ferenc kikérte magának, hogy a Magyar Távirati Iroda nem hajlandó politikai pártok közleményeit lehozni, hogy önkényesen ferdít, torzít, lejárat?

Melyik az az írása, amelyben a kormánypárti média hazugságait, hírhamisításait, a közpénzmédia közönséges állampárti csatlóssá, lejárató, karaktergyilkos pöcegödörré züllését nehezményezte?

Hol a publicisztika, amelyben azon verdeste magát a földhöz, hogy újságírókat kitiltanak közintézményekből, megtagadják tőlük a közérdekű adatokat, megalázzák őket, nem válaszolnak a kérdéseikre?

És az, amelyben azt nehezményezte, hogy az ország miniszterelnökének pribékje úgy lök ki sajtótájékoztatóról egy akkreditált újságírót, mint egy rakás szart?

Hol kérte ki a szakma nevében magának, hogy az ország első számú embere hosszú évek óta semmibe veszi a sajtót, hogy nem lehet kérdezni tőle, hogy bujkál, sunnyog és játssza a süketek szakszervezetét?

Ha megvannak ezek a publicisztikák, akkor azért, ha nincsenek ilyen publicisztikák, akkor azért szégyen ez a térdreborult moralizálás. Attól a Pallagi Ferenctől, aki részese és alakítója volt a rendszerváltás utáni sajtómozgolódásoknak, aki az állami televízió Napkelte című műsorában azt a szerepet töltötte be, amelyiket, és aki következésképpen pontosan tudja, hogy arra, ami most történik a magyar médiában nem magyarázat az, hogy 25 éve mindenki görény, idióta és segget nyal.

Nem akarom relativizálni a karácsonyi interjúba belefércelt 4 mondatnak a súlyát, sem az egész akciót. Igen, normális országban egy ilyen akció szakmai, erkölcsi, deontológiai kérdéseket vet fel, elítélendő, akár büntetendő is. Egy normális országban viszont Pallagi Ferencnek nem kellett volna feltennem a fenti kérdéseket, mert normális országban ezek nem volnának kínzó, gyötrő kérdőjelek. Ha az ország miniszterelnöke beszámítható módon, feladatának eleget téve válaszolna a hozzá intézett kérdésekre, akkor az a négy mondat soha nem került volna bele egyetlen hazugságoktól hemzsegő, arcpirító ömlengésébe sem. Egy ilyen nem normális országban viszont mindenki úgy küzd a rendszer ellen, ahogyan tud.

Pallagi Ferenc pedig ha belefáradt a nagy küzdelembe, akkor maradjon csendben és élvezze a nyugdíjas éveit. Ezért a megszólalásért nekem ég a pofám helyette is. Majd ha a koholt vádak alapján, önkényesen kirúgott újságíróktól is bocsánatot kért Orbán úr nevében, akkor jelentkezzen legközelebb. Kösz.

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.