Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Holott megfelelő kezeléssel talán enyhíthető lenne a kórság

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azon gondolkodom, hogy amennyiben lenne egy kívánságom, mit szeretnék az új évben. Vagy a régiben. Arra jutottam magammal, hogy egy olyan kormányt szeretnék, amely érdemes a tiszteletre és megbecsülésre. Ezen belül pedig egy olyan miniszterelnököt, aki szintén joggal tarthatna számot mindezekre. Ezzel szemben itt van nekem az Orbán Viktor nevű ember. Aki.

Nem túlságosan művelt, ezzel szemben a kulturált viselkedés alap szinten sem megy neki. Számomra kínos látni, amikor a mindig gyűrött gatyájában, rosszul szabott zakójában becsámpázik valahová. Rossz nézni a kényszeres nyakkendőrángatást, a nem éppen a lelki egészségről árulkodó nyelvcsapkodást. A hideg fut végig a gericoszlopom mellett (rászorulóknak mondom: a gerincoszlop az szerkezet az emberi testben, amely egyenesen tartja annak tulajdonosát), amikor tőrőlmetszett tapló módjára végignyaldossa a nőnemű politikusok mellső végtagját. Persze szigorúan azt követően, hogy azt a végtagot felrántotta a tápcsatornája bemeneti nyílásáig.

Végtelenül ciki hallgatni a zűrzavaros ágálását, amikor egy kérdésre kellene választ adnia, rossz nézni azt a felkapaszkodott surmókra oly nagyon jellemző pökhendi stílust, ami humorosnak szánt, vagy annak gondolt idézetekben, vagy dakota bölcsességekben csúcsosodik ki.

Mindezeknél azonban nagyságrendekkel rosszab megérteni ennek az embernek a működését. A gyermekkorában sűrűn bántalmazott, focistának nem eléggé tehetséges, az értelmiségi körökből mindvégig kilógó, politikusnak másodvonalbeli ember görcsös kapaszkodását az uborkafa lenyúló ágaiba.

Talán a múltból építkező frusztrációk, talán a vele született kényszerek hatására egy igazi államférfi adottságaiból és tulajdonságaiból semmi nincs meg ebben az emberben, amire szüksége lenne kormányfőként. Ezt kompenzálandó megvan minden más, ami egy félművelt surmóba oltott bűnözőt általában jellemezni szokott.

A bizonyítási kényszer – látod, apa? Megcsináltam! Téged is gazdaggá tettelek! -, a gátlástalanság, az erkölcsi minimum hiánya, az agyafúrt mohóság és a mindenkit hülyének nézés tudománya. A nem különösebben tehetséges ügyvédjelölt egyszercsak meglátta a nagy lehetőséget. A fellazult politikai rendszerek széthullása, a társadalmi-politikai átrendeződés jó lehetőség volt mindenkinek, aki a zavarosban akart halászni. Orbán, aki tegnap még KISZ-titkár volt, pillanatok alatt meglelte önmagában a demokratát. Azóta már volt minden, csak szűzlány nem. Amit a pillanatnyi érdeke megkíván, azzá változik.

Róla, Orbán Viktorról szól minden ebben az országban. Róla szól a kormányzás, róla szólnak a mindennapjaink és róla szól minden törvény, jogszabály, döntés. Ő maga is róla szól és az ő bizonyítási kényszeréről. Sokan politikusi tehetségnek vélik azt, ami szerintem nem több és nem más, mint egy félművelt, kissé igénytelen, nagyravágyó simlis élősködő agyafúrtsága. Minden helyzetben megtalálja a számára előnyös lehetőséget és ehhez egy kaméleont megszégyenítő sebességgel alkalmazkodik. Ha kell, meggyőződéses kommunista, amikor látja a rendszer széthullását, akkor demokratává vedlik át. Amikor arra van igény, akkor liberális, ha az a célravezető, akkor jobboldali, keresztény, ha holnap változnak a szelek és azzal lehet előbbre jutni, ha valaki buddhista, akkor buddhista lesz.

Miután világhírű focista nem lehetett tehetség híján, híres és elismert ügyvéd helyett vidéki jogtudor sem akart lenni, aki tyúkperekkel keresi a betevőt, vállalkozást alapított. Az üzlet nem több, nem kevesebb és nem más, mint Magyarország. Ebben van a legnagyobb pénz. A kezdetektől ez volt a cél, erre irányult minden igyekezet. Először bejutni a parlamentbe, megszerezni a pártnak jutó ingatlant. Itt már milliárdos nagyságrendről beszélünk és nem most, hanem a rendszerváltás után, amikor az horribilis összeg volt. A székház eladásából származó pénzt ügyesen befektetve – egyrészt Orbán-apuka bányához juttatásával, mert a családi vagyon alapja ott keletkezett – egy jól működő gazdasági, majd médiaháttér kiépítésével megteremtette az alapját annak, hogy átvegye az ország irányítását és a nemzeti kassza kulcsát. Egyedül nem ment volna, ehhez kellett Simicska Lajos esze és tehetsége. Aztán – amikor már nem kellett, sőt, veszélyt jelentett – egyszerűen eltaposta az egykori barátot.

Végül sikerült célt érni, immár az ország Orbán lábai előtt hever. Mindegy, hogy pénzért, ostobaságból, gyávaságból, nemtörődömségből, de ott hever. És Orbánnak nem célja, főleg pedig nem érdeke az ország felemelése. Neki úgy jó, ha a polgárok kihalnak, helyüket átveszik a jobbágyok. A tudatlan, saját jogaikat nem ismerő, követelni, számonkérni gyáva, megalázkodó és fillérekért robotoló jobbágyok kellenek.

Nem az a baj, hogy jobboldali kormánya van az országnak. Az a baj, hogy nincs jobboldali kormánya az országnak. Meg baloldali sincs. Az országnak nincs kormánya. Orbánnak van egy kormánya és van egy országa. Miközben az egykori közepes tehetségű falusi focistának sikerült feljutnia a csúcsra, nem elégedett és nem boldog. A mohóság nem csillapodott, az éhség nem csitult, csak a bizonyítási kényszer és a paranoia hízott óriásira. Erről szól itt minden évek óta. A kisvasút, a stadionok sokasága, a Várba költözés, a milliárdokból berendezendő királyi rezidencia, a felcsúti parasztházra irányított kamerák a házi stadionon. Erről szól az apa, a feleség, a gyerek, a vő, a szomszéd eszelős és józan ésszel felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan gazdagodása.

De mindez nem elég, mert Orbán nem elégedett, nem boldog. Soha nem is lesz az, nem is lehet. A mohóság és a bizonyítási kényszer mellé beköltözött sötét kis lelkébe a félelem, hogy egyszer lelepleződik, egyszer megbukik és egyszer kiderül minden. Az is, hogy mennyi pénzt harácsolt össze mindenki kárára, az is, hogy politikusnak tehetségtelen, embernek kevés. Ott a rettegés, hogy kiderül az igazság és egyszer valaki meglátja a nagy, Európa trónjára pályázó politikus álarca mögött az egyszerű simlist, aki jól megszedte magát az átvert emberek kárára.

Ott a félelem, hogy mindez az előtt következik be, mielőtt anyu megdícsérné, mielőtt apu büszke lenne rá, mielőtt az értelmiségi elit befogadná, mielőtt Európa a vállára emelné, mielőtt bekerülne az igazi történelemkönyvekbe.

Az a baj, hogy mindez a mi bőrünkre megy és asszisztálunk ehhez az egyre súlyosbodó ámokfutáshoz, holott megfelelő kezeléssel talán enyhíthető lenne a kórság. Ha nem, akkor legalább önmagunkat megkimélhetnénk attól, hogy az önként magunkra zárt diliházban éljük le az életünket és az legyen a legnagyobb szülői cselekedetünk, hogy a résnyire (még) nyitott ablakon kituszkoljuk a gyermekeinket és utánuk kiáltjuk: menekülj! Menekülj innen!adomany