Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


A saját démonaitól senkit sem tud megvédeni sem a betonbunker, sem a TEK

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Vége a régi évnek, kezdődik az új. Amúgy nem, pont abban a pocsolyában ülünk-állunk-fekszünk, mint eddig, de változott az évszám, ezt megünnepeljük.

Elsősorban is azzal, hogy az egész évben valami miatt – ezerkétszáz különféle okból – frusztrált hülyegyerekek betáraznak petárdával, tüzijátékkal és a franc tudja mivel és az nekik az év csúcspontja, hogy ezeket eldurrogtatják. Nem egyszerre, mert azt nem lehet, hogy az egyik balfék-különítmény főműve elnyomja a másikat. Délután öttől hajnal háromig robbantgatnak, mert az annyira jó. Én pedig délután öttől hajnal háromig ölben ringatom a 30 kilós, halálosan rettegő egyik kutyámat, miközben a másik a hónom alatt lapít és igyekszik időnként a bőröm alá bújni félelmében. Én megértem és tolerálom a petárdázókat, csak annyit üzennék nekik: rohadjanak is meg. De ne feledkezzünk azért meg azokról a gazdikról sem, akiket váratlanul ér az éjfél és nem gondoskodnak időben a kutyusnak biztonságos zugról, nem viszik be a lakásba, vagy zárják be olyan helyre, ahol nem eshet baja. Végső esetben az állatorvostól lehet kérni nyugtatót. Az is jobb, mint a sötét országúton elgázolt kedvenc.

Ahogy az biztos, hogy az év végével az idióták robbantgatnak, az is biztos, hogy Hajdú János főtekes felülvizsgál és hosszabbít. Ugyanis 2016 utolsó napján lejárt az Orbán nevű házának különleges és folyamatos védelméről szóló határozat, de mindenki nyugodjon meg; március 31-én éjfélig meghosszabbította Hajdú elvtárs. Konkrétan négy éve folyamatosan érvényben van.1tek2tek

Tehát négy éve fosik a vezér. Illetve régebben, de egyre látványosabban. Az is egy kabaré, ami a Várban történik. Több a rendőr, mint a kőműves, egy centi betont nem lehet kiönteni úgy, hogy ne ellenőrizné valaki. Én elhiszem, hogy retteg az Orbán nevű. Nem véletlen az sem, hogy nem ad interjút, nem jelenik meg nyilvánosan, mindenhol testőrök veszik körül, ellenőrzött közönség előtt mer megszólalni.

Azt is elhiszem, hogy a TEK-nek meg igazolnia kell valahogy a létjogosultságát, hiszen nem kevés pénzünkbe kerül a szervezet fenntartása. De azt jó lenne tudatosítani mindenki fejében, hogy az Orbán nevű nem az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Az égvilágon semmi nem indokolja az ilyen fokú védelmet, kizárólag csak a jól fejlett paranoia. A saját démonaitól senkit sem tud megvédeni sem a betonbunker, sem a TEK. Becsületesen kellene élni, akkor nem kellene rettegni, hogy kiderülnek a disznóságok. Nem túl bonyolult ez.

Az viszont elég hátborzongató jövőt vázol fel, hogy amint elkészül a sokmilliárdos irodácska a Várban, akkor mi a jó fene lesz? Mert a paranoia oda is fel fog költözni. Megszállja a TEK a környéket? Se ki, se be? Turisták a környékre se mehetnek? És akkor mi lesz, ha Őbeszarisága kénytelen lesz megjelenni a parlamentben? Lezárnak mindent azon az útvonalon? Vagy egyenesen az egész fővárost lezárják?

Meddig megy még ez a bohóckodás? Meddig kell táplálni a vezérben azt az illúziót, hogy ő valami őrülten fontos, nagy ország őrülten fontos, nagy és veszélyben lévő vezére? Jelentem, kicsi, jelentéktelen figura ő, ahogy Magyarország is csak nekünk fontos, senki másnak. Aki hadgyakorlatosat akar játszani, az tegye ezt a saját pénzén. Ha pedig az Orbán nevűnek valóban az a becsípődése, hogy bármi veszély fenyegeti azon túl, hogy egyszer majd el kell számolnia a tetteivel, hazugságaival és a vagyonával (valamint Sajátláb, Sajátvő és Sajátlölö és Sajátfeleség vagyonával is), akkor nem a TEK-re van szüksége, hanem egy hozzáértő dokira.

Ha mi fizetjük a gyógykezelést, még akkor is jobban megéri, mint a négymilliárdos irodaépítés (annyi pénzből mit lehet csinálni? atombunker is lesz alatta, vagy mi?) és a TEK fenntartása. Persze, biztosan vannak olyan előírások, amiket be kell tartani, nyilván nagyobb gondot kell fordítani a mindenkori személyiségzavar védelmére, mint egy trolivezetőére. De enyivel biztosan nem. Már csak azért sem, mert nem képvisel akkora értéket, mint egy trolivezető.adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.