Minél jobban üvölt a propaganda, annál nagyobb a szar

Fotó: Tumblr Fotó: Tumblr

Ha tehát úgy érezzük, hogy egy győztes csapat tagjai vagyunk, akkor jól érezzük. Úgy tűnik, minden gazdasági elemzés, számadat arról szól, hogy a gazdasági válságkezelésnek az a formája, amit Magyarország választott, sikeres volt. Amikor nem toldozgattuk-foltozgattuk a megbukott, a görögországinál egyébként Magyarországot rosszabb helyzetbe sodró gazdaságpolitikát, hanem egy teljes megújulást, a reformok mélységét is meghaladó teljes megújulást indítottunk meg Magyarországon, és a segélyalapú gazdasági rendszer helyett, amely mindmáig oly sok nyugat-európai országot sodor a tönk szélére, egy munkaalapú gazdaságot építettünk föl annak minden következményével. A gazdasági szuverenitás visszanyerésével, az IMF hazaküldésével, az adósságaink lecsökkentésével, a költségvetési fegyelem helyreállításával és a gazdasági növekedés megindításával, a családokat a teljesítményen keresztül támogató új adórendszerrel, és sorolhatnám tovább. Ezeket akkor mind unortodoxnak minősítették, amely kifejezés azt az érzetet kelti, mintha kívülállók lennénk, mintha valami olyasmi történne, ami csak néhány eszement, politikai kísérletektől vissza nem riadó vezető magánügye lenne. Ehhez képest eltelt öt-hat esztendő, és a populista jelzőt azért nem lehet használni Magyarországra, és a logikus gondolkodásúak lassacskán le is szoknak erről, mert olyan populizmust még a világon nem láttak, amely radikális mértékben csökkenti az államadósságot, leszorítja a költségvetési hiányt, megindítja a gazdasági növekedést, általában: a gazdasági ésszerűsségnek teret nyit a korábbi ésszerűtlenséggel szemben a gazdaságpolitikában. Ha tehát úgy érezzük, hogy egy győztes csapathoz tartozunk, akkor kellő szerénységgel, mert a győzelemnek nagyon fontos tulajdonsága, hogy szerénynek kell lennie, tehát kellő szerénységgel, melldöngetés nélkül, de határozottan, az elvégzett munka biztos tudatában azt kell mondanunk, hogy az a kísérlet, amely a gazdasági rendszerünk átalakítását célozta meg, sikerrel járt. (Orbán nevű Viktor, 2016. december 1. Budapest)

Minden gazdasági elemzés, számadat, az b*zmeg, az. Hogy nem szakad ránk az a penetráns hazugságokkal kitapétázott szittya magyar ég és nem dőlnek ránk a sejjdekurvajónekünk plakátokkal teleaggatott lámpavasak, hogy a notórius mellébeszélő, valósághamisító, tényeket tagadó, számokat és statisztikai adatokat bagatellizáló, szelektíven elhallgató, indokolatlanul mellet döngető gazemberségnek soha nem lesz már vége.

Naszóval arra adtam a fejemet, hogy a nap híre kapcsán – amiről mindjárt szó lesz – a súlyosan öncenzúrázott miniszterelnöki weboldalon bóklásztam és kutakodtam egyik beszédből a másikba. Ott találtam a fenti elborzasztó litániát is, rengeteg sok hasonló mellett, hogy például: Közép-Európa a reneszánszát éli, folyamatosan és dinamikusan fejlődik és erősödik; a jelenlegi nehéz európai politikai és gazdasági helyzetben is stabil és prosperáló a magyar-szlovák gazdasági együttműködés, amit a visegrádi országok összefogása tovább erősít; a magyar gazdasági modell, a munkaalapú gazdaság sikeres, mi mindig is hittünk benne, most a külvilág is elismeri.

Ehhez képest a nap híre az, hogy a csóré seggünk nem csak kilátszik a gatyából, de a hideg falhoz is hozzáért már. A keményen dolgozó átlagmagyar Európa majdnem legcsóróbbja. Más szavakkal sokkal kisebb a magyarok vagyona, mint a régió többi országában élőké, de a szlovákok, akik állítólag ugyanúgy érdekeltek a mi sikerünkben, mint mi az övékben, kétszer olyan gazdagok, mint mimagyarok. Igaz, hogy nem a Századvég(bél) mondta meg a tutit, hanem az Európai Központ Bank friss felmérése világított rá arra, hogy amiről az Orbán nevű Viktor pofázik rendületlenül, amit a Magyarország erőlködik erősödik plakátokra rányomtak, az nagyon fasza, csak éppen sehol nem vagyunk. Sehol.

A kutatás az Európai Unió húsz tagállamában (az eurózóna 18 tagállama + Lengyelország és Magyarország) vizsgálta a vagyoni és anyagi helyzetet, illetve a fogyasztási szokásokat. Ezek közül a mediánvagyont elemezték, vagyis megnézték, hogy ha az embereket vagyonuk szerint rangsorolják, ki az, akinél pont ugyanannyian gazdagabbak, mint amennyien szegényebbek. Nos, a mediánvagyon Magyarországon 26 200 euró, átszámítva körülbelül 8 millió forint. Összehasonlításképpen:

  • Lengyelországban 57 100 euró
  • Szlovákiában 50 300 euró
  • Ausztriában 85 900 euró.

Jó hír, hogy a letteket viszont sikerült megelőzni, már ha ettől valaki kurvajól érzi magát a reneszánszát élő, V4-ek által körülhatárolt paradicsomban, amely a hanyatló Nyugat gőzmozdonya, az irigyelt unortodox csoda, példaképe mindenkinek.

Még mielőtt valaki elmagyarázná, hogy az ilyen felmérések nem irányadóak, semmit nem mérnek és Soros irányítja az Európai Központi Bankot is, mert a vásárlóerő-paritásra vonatkozó korábbi felmérések sem jelentenek semmit, mert minket csak az érdekel, hogy a miniszterelnök úr is megmondta, annak le lehet szállni rólam. Lehet örülni az egy főre eső stadionok számának és annak, hogy a szerencsésebbeknek van rezsicsökkentett áramuk, ivóvizük, ingyenes a Facebook és jár a Bözsiuti, aztán kit érdekelnek ezek a hülye mutatók, számok, statisztikák. Sőt, lehetne akár szüneteltetni az ilyen vizsgálatokban való részvételt is, mert ha nem mérjük, akkor nincs, akkor nem tudja senki lejáratni a magyar embereket, a magyar kormányt és az erőlködést.

Csakhogy az a büdös nagy igazság, hogy a nemzeti büszkeségünkön és az ezeréves történelmünkön kívül már mással nemigen verdeshetjük a horpadt mellünket. A győztes, sikeres csapat, a gazdasági ésszerűség a kormánypropagandán és a személyiségzavar fején kívül sehol nem mérhető. Mert el lehet törölni a létminimumot és akkor nincs szegénység, mert azt lehet mondani, hogy az ingatlanpiac trendjei nem nyújtanak hiteles képet a vagyoni helyzetről, tehát a senki által meg nem választott Európai Központi Bank kösse fel magát, de a helyzet az, hogy csórók vagyunk, egyre csóróbbak vagyunk, miközben azért fizetünk adót és 27%-os rekordáfát, hogy a Blaháról megüzenjük Brüsszelnek, hogy mi így szeretünk élni.

Az a büdös nagy helyzet, hogy 5-6 év alatt az unortodox gazdaságpolitikánk oda vezetett, hogy a kitartó néphülyítésbe csomagolt korrupció a régió és Európa sereghajtói közé katapultált úgy, hogy ugyanazok a fejlődési lehetőségeink voltak, mint mindenki másnak. A rendelkezésre álló források ésszerű (re)disztribúciója és a piacpárti intézkedések helyett az állampárt mindent megadóztatott, mindent központosított, mindenbe beleugatott és a házi oligarchák között oszogatta szét a monopolizált javakat. Következésképpen Putyin seggének nyaldosása közben mára ánuszrózsán fejeltük a szlovák gazdaságot is, ami azért nem éppen kis teljesítmény.

És ebben nem az a durva, hogy közben például a kormány saját nagyszerűségeként próbálja eladni a gáz világpiaci árának csökkenését, hogy könyékig vájkál a közpénzes bödönben, hogy nyolcadrangú senkikből zsíros strómanokat tenyészt, akik mindent felzabálnak, hanem hogy közben a társadalom legalsó rétegeiben hányódó szerencsétlenek meg a leszakadó középosztály (igen, a közepet méri ez a vizsgálat) helyzete párhuzamosan ezzel egyre kilátástalanabb lesz. Maradnak a lózungok, az egyre agresszívebb plakátkampányok, amikből pontosan lehet tudni, hogy napról napra szarabb a helyzet. Minél jobban üvölt a propaganda, annál nagyobb a szar. Ez itt csak egy szelete a pöcegödörnek. Ha nem a fényestekintetű segglyukából nézzük, mindenhonnan pöcegödör ez.

adomany