November 14,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem azért, hogy már megint belekössek Kövér László viselkedészavaros portásba

Nem azért, hogy már megint belekössek Kövér László viselkedészavaros portásba, de nekem azért lassan csak lesülne a pofámról a bőr a helyében. Azt már meg sem kérdezem, hogy vajon miért ő az elnöke a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének, mert először azt kellene megkérdeznem, hogy miért Orbán Viktor tudatrepedés az elnöke az Idősek Tanácsának.

Mindenesetre a legjobban azon szórakoztam, amikor Kövér László – aki időnként unokákat követel a lányától, mégpedig nyilvánosan – a  Szoptatás Világnapja alkalmából rendezett konferencia fővédnöke volt. Azt azért nehéz überelni, bár a múltbéli kollégiumi szobatársak és reménybeli cellatársak kifogyhatatlanok az ötletekből. Amikor majd eljön az a boldog és feltétlenül szép nap, amikor Kósa Lajos és Németh Szilárd – mint két ikercsillag – kerülnek a Magyar Tudományos Akadémia élére, akkor kijelenthetjük: megérkeztünk. A magma közepébe.

De jelenleg még csak ott tartunk, hogy a faragatlan tahóság jelenleg még koronázatlan királya elmesélte az egybegyűlt gyerekeknek, hogy merre van az arra.

„A tudás visz előre – mondta Kövér László házelnök a nehéz körülmények között élő tehetséges gyerekek támogatására alapított MKB-ösztöndíj átadásán pénteken, Budapesten

Az Országgyűlés elnöke, aki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) Magyar Egyesület elnöke is, azt hangsúlyozta: régi bölcsesség az, hogy ha valaki azt akarja, a gyermekei többre vigyék, akkor ennek egyik lehetséges módja az, hogy megpróbál odafigyelni arra, a gyermeke hogyan tanul, él-e a kezébe kapott lehetőséggel.
Az MKB ösztöndíjasait a szerencsésebbeknek nevezte, akik kiemelkednek az átlagból, mert több tudást tudnak szerezni, több eszük van és ehhez a szüleiknek köszönhetően több szorgalmuk is.  Azért is szerencsések az ösztöndíjasok – folytatta -, mert mögöttük áll egy szponzor, az MKB Bank, amely a pénzintézet számára legválságosabb időszakban sem szüntette meg a programot, hanem fenntartotta.

Az MKB Bank az ösztöndíjat azzal a céllal alapította, hogy kiváló tanulmányi átlagot elérő, ám hátrányos szociális helyzetű gyermekeket támogasson. A bank – az NGYSZ bevonásával – minden évben pályázatot hirdet, amelyre azok a tanulók jelentkezhetnek, akik az általános iskola első és második osztályát befejezték, a tanulmányi átlaguk 4,5 fölött van, és családjukban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 46 ezer forintot.
A jó tanulmányi eredmény megőrzése esetén a bank egészen a felsőfokú diploma megszerzéséig folyósítja az ösztöndíjat. A jelenleg MKB-ösztöndíjban részesülő száz diák fejenként 16 ezer forint támogatást kap havonta.”(MTI)

Az, a tudás visz előre. Gondoljunk csak az imént megénekelt Kósára és Némethre, de gondolhatunk Szijjártóra, Selmeczi Gabriellára, Hoffmann Rózsára, Balog Zoltánra, Tállai Andrásra és sok mindenki másra. Esetükben is a baromira nagy tudás volt a felhajtóerő, a szorgalom pedig a motor.

Az MKB Bank havi 1,6 millió forintot szán arra, hogy 100 gyermek tanulmányait segítse. Az ösztöndíj-programba az idén 15 helyre tízszeres túljelentkezés volt.

Ez azt jelenti, hogy például Matolcsy György barátnőjének fizetéséből 150-200 tehetséges, de nehéz körülmények között élő gyerek tanulmányait lehetne támogatni. Polt Péter feleségének fizetéséből 400 gyerek tanulhatna tovább. És ez csak kettő a túlfizetett feleség-szerető vonulatból és szót sem ejtettem arról, hogy a Várba költözés, a felcsúti kisvasút, a stadionok, a kormánypropagandára elszórt milliárdok hol lennének jobb helyen.

Tudom, hogy az átlagpolgár nem ért milliárdul és nem fogja át a tudata, hogy a nyakló nélkül ellopott, vagy baromságokra elszórt pénzek őt károsítják meg, azt tőle veszik el. Talán azt sem fogja megérteni, hogy a gyerekétől is elveszik. De érdemes lenne úgy nézni – például – Kövér Lászlóra, hogy ő bizony 100 gyerek jövőjét nyeli be minden hónapban azért, hogy aztán végtelen pökhendi, útszéli modorban köpje le azokat, akiket szolgálnia kellene. Az Orbán nevű ember mániái minden hónapban gyermekek százezreinek tanulási esélyeit emésztik fel. Az Orbán nevű ember szomszédja, a két értelmes tőmondatot egymás után megfogalmazni nem képes gázszerelő zsebébe talán annak a gyereknek a tanulási lehetősége is belehullik, aki majd évek múlva megmenthetné Átlagpolgár, vagy Átlagpolgárné tyúkszaros életét.

Ha van valami, amibe minden pénzt és energiát bele kellene fektetni, az az oktatás és a hátrányos helyzetben lévő gyermekek támogatása, taníttatása. De sajnos most sem arról számolhatok be, hogy észhez tért a kormány, mostantól nem lopnak annyit és nekifognak az oktatás reformjának. Csak arról írhatok, hogy Kövér László megint baromságokat beszélt, miközben atomjaira hullik az ország, egyre kevésbé működik az oktatás, viszont egyre több gyermek él nagyon nehéz körülmények között. Ehhez mérten elképesztő cinizmus kell ahhoz, hogy Kövér szerencsésebbnek nevezze azt a 100 gyermeket, akik némi anyagi segítséget kapnak a tanulmányaikhoz. Pontosabban ahhoz, hogy ameddig tanulnak, addig se haljanak éhen. Kövér László láthatólag nem érzi sem a saját, sem imádott vezére, sem a kormány felelősségét abban, hogy ne csak a szerencsés 100, hanem minden egyes gyermek ebben az országban hozzájuthasson a minőségi oktatáshoz.

Ezzel nem csak az a baj, hogy sok értékes fiatal elkallódik (bár ez önmagában is tragédia), hanem ez, hogy a jövőben is a Kövérhez hasonló kőbunkók fogják uralni ezt a szerencsétlen országot.adomany

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.