Nem fordul ki a sült pulyka a szádból?

Facebook/Orbán Viktor Facebook/Orbán Viktor

Kedves Viktor!

Mindjárt karácsony, de ezt te is tudod. Bár én nem vagyok vallásos – régen sem voltam, divatból sem lettem – de azért szeretem ezt az időszakot. Ilyenkor együtt a család, nyugalom van, nagy beszélgetések. Vagyis így volt. Régebben.

Nálatok hogy telik majd az ünnep? Összejönnek a gyerekek? Zajlik a készülődés?

Tudod Viktor, nem értem én ezt. Mi majdnem egyidősek vagyunk. Ugyanonnan indultunk, bár én nem éltem soha Felcsúton, de amúgy ugyanarról a rajtkőről ugrottunk a rendszerváltozáskor. Nem is nagyon lehetett másként, mert az előző rendszerben nem volt nagy különbség az emberek között. Mindenki megélt a maga szintjén, volt lakása, állása. Nagyon ugrálni nem lehetett, de nyomorogni sem kellett. Szóval neked is a pult alól árult farmered volt, amit téglával koptattunk, hogy menő legyen. Nekem is az volt.

Tudtunk továbbtanulni, volt kollégium, ösztöndíj, de nem volt tandíj. Taposni kellett, az biztos, nem lehetett akárhányszor évet ismételni, de aki akart és tanult, az megszerezte a diplomát. Akkor is, ha nem volt tehetős a családja, márpedig nem volt neked sem, nekem sem.

De aztán valahogy összekuszálódtak a dolgok.

Hogy van az, Viktor, hogy mostanra ide jutottunk? Ennyire távol egymástól. Neked is vannak gyerekeid, nekem is. Én is dolgoztam világ életemben, soha nem elégedtem meg egy biztonságos, kevés munkával, semmi felelősséggel és a megélhetéshez éppen elég fizetéssel járó munkahellyel. Tanultam, küzdöttem, dolgoztam napi 13-14 órát. Tudom, hogy te is dolgoztál, bár nem pontosan tudom, hogy a saját előrejutásod, a hatalomba kerüléseden túl mikor jutott utoljára eszedbe az, hogy neked ezt az országot kellene szolgálnod, ha már tőlünk kapod a fizetésedet.

Hogy van az, Viktor, hogy én adom be a közösbe azt a pénzt, amiből te a fizetésedet kapod, te pedig szarsz a fejemre? Élősködőnek, árulónak nevezel engem. Hogy van az, hogy ameddig én vért izzadtam, hogy a gyerekeim tanulhassanak, te külföldi egyetemre járattad a gyerekedet?

És az hogy van, hogy a te gyereked és az ő férje kastélyokat vásárolgat, az én gyerekem még családot sem tudott alapítani, mert mennie kellett ebből az országból? Ameddig a te gyereked külföldi politikusokkal tárgyal, külföldi milliárdosokkal üzletel, addig az én gyerekem más országban kénytelen élni, ott kell dolgoznia azért, hogy jövője lehessen? Tudom, nem kötelező, mert itthon is maradhatott volna. De minek? Hová tud ma jutni egy fiatal, akinek nincsenek kapcsolatai, aki nem akar belefetrengeni a politikába, hanem csak becsületesen dolgozni, tanulni, fejlődni, élni akar? Hány év alatt juthatna saját lakáshoz? Mikor vállalhatna gyereket? Ha nem elég neki az, hogy a kormány kegyéből ingyen etetik a gyerekét, ha azt akarja, hogy rajta múljanak a dolgok és ne a te akaratodon, ha azt akarja, hogy a gyereke diplomát szerezhessen majd, vagy egy olyan szakmát, amit örömmel és jól művel és még normálisan meg is tud majd élni belőle, akkor mi mást tehet, mint elmegy innen?

Hogy van az, Viktor, hogy ameddig az én idős apám több év várakozás után került be egy otthonba, ahol méltó módon gondozzák, addig a te apád bányákat vásárol? És az hogy van, hogy ameddig én hajnaltól késő estig dolgozom azért, hogy elég pénzt keressek és ki tudjam fizetni az ápolási díjat, a gyógyszereket, a speciális tápszert, a külön ápolót, addig a te apád ingatlanokat vásárol, állami cégekkel üzletel és főúri luxusban él?

A te szomszédod hat év alatt millárdos lett. Az én szomszédom – igaz, ő nem gázszerelő, csak egyszerű patológus volt, ameddig nyugdíjba nem került – lassan eladogatja a könyveit, hogy ki tudja váltani a beteg felesége gyógyszereit. A te feleséged szőlőket és földeket vásárolgat, az én párom a belét kidolgozza, hogy ketten össze tudjuk hozni a megélhetésre valót.

És tudod, Viktor, mi nem vagyunk szegények. Mi bőven a középosztályba tartozunk, annak sem az aljára. Mi akár minden nap ehetünk húst, ha akarunk, tudunk egy keveset félrerakni és meg tudjuk venni a gyümölcsöt, zöldséget, de még akár időnként színházba is el tudunk menni. Igaz, hogy megnézzük, mire mennyit adunk, ésszel költünk, de sokakhoz képest nagyon jól élünk. Az a vicces, Viktor, hogy ezzel az úri életmódunkkal is bazdmeg van, ha jön egy váratlan kiadás. Ennél csak az a viccesebb, hogy ezt hívjuk középosztálynak, holott ez lenne az alap, amit már méltó életnek lehet nevezni. Az még nem nevezhető emberi életnek, ha nem kell fázni, ha minden napra jut annyi élelem, hogy éhen ne haljon az ember és van valami ruha, amivel be tudja fedni valaki a testét. Ez még csak vegetálás, csak az alapfunkciók fenntartása. És nagyon sokak számára ez is csak elérhetetlen álom.

Hogy van ez, Viktor? Hogy jutottunk ugyanonnan indulva ennyire különböző helyre? Te hogy nem érzed, hogy valami nem stimmel? Mikor pusztult ki belőled a becsület, a felelősségérzet, a szociális érzékenység, a tisztesség? Mikor és miért lettél ilyen elvtelen, csak a pénzért és a hatalomért átgázolsz bárkin? Ilyen is voltál mindig?

Mondd csak! Nem fordul ki a szádból a karácsonyi vacsora közben a falat, ha a nyomorultakra gondolsz, akiknek élhetőbbé tehetted volna az életét, ha nem a szomszédodnak, feleségednek, lányodnak, vejednek zsákmányolsz a közösből, hanem ügyesen használod mindenki javára? Hogy másnak is jusson munka, tanulási lehetőség, vállakozhasson más is, élhessen és fejlődhessen, aki szorgalmas.

Nem szégyelled el magad a luxusban, amit a mi munkánk biztosít neked, amikor öreg emberek, demens betegek a tulajdon mocskukban ülve dünnyögnek reggeltől reggelig, a kopár falat nézve, ameddig meg nem fagynak a fűtetlen lakásban?

Nem keserűbb a bejgli attól a tudattól, hogy mindent tönkreteszel magad körül csak azért, hogy neked teljesüljön az álmod, hogy a te családodnak mindene meglegyen?

Összejön majd a család karácsony este? Lesz dínom-dánom, felszabadult nevetés? Megdajkálod a kisunokádat? Lesznek szép ajándékok a fa alatt?

Gondolsz majd arra a félmillió – egymillió? – szülőre, akinek a gyereke, unokája távolra kényszerült menni a megélhetésért, akik nem ünnepelhetnek a szülőkkel? Azokra a gyerekekre és felnőttekre, akik éheznek és fáznak azon az estén is, rájuk gondolsz? A kórházban fekvő betegekre, ahol 40 emberre egy ápoló jut? Rájuk fogsz gondolni? És arra az egy ápolóra? Rá is? A mentő sofőrjére, a mentőápolókra, akik a szar fizetésükért abban a pillanatban indulnak megmenteni valaki életét, amikor te felvágod a sült pulykát? Rájuk gondolsz majd?

Nem jól van ez így, Viktor. Lopott a te biztonságod, lopott a vagyonod, lopott a családod biztonsága és jólléte. Tőlünk loptad azt el, Viktor. adomany