Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.
– Azt mondtad, fontos vagyok.
– Hazudtam.
– De rám hivatkoztál. Azt igérted, hogy megvédesz a nyomortól.
– Ez volt a célom.
– Hogy megvédj?
– Hogy ez legyen a látszat.
– Elvetted a pénzem nagy részét.
– Hát dolgozz! Mindenkinek abból van pénze. Nem tűröm az élősködőket!
– Hogyan? Hiszen nem tudok bejutni az épületeidbe, nem tudok felmenni a lépcsőiden, nem tudom kinyitni az ajtóidat, nem tudok felszállni a járműveidre, sokszor még a járdáidon sem tudok közlekedni, nem férek el az oszlopoktól, parkoló autóktól.
– Ez a te bajod, nem az enyém!
– De neked kellene eltüntetni az akadályokat! Kapsz rá pénzt a közös kasszából.
– Az másra kell.
– Mi másra?
– Bármi másra.
– Így nem tudok munkát találni.
– Keress.
– Az orvosok azt mondták, már nem vagyok annyira sérült. De nézd, még mindig nincs lábam!
– És? Van kezed. Van kerekesszéked. Pont úgy élhetsz, mint bárki más.
– Most mondtam el, hogy nem élhetek úgy, mint bárki más! Nem adsz rá esélyt! Ha tönkremegy a székem, nem tudok másikat venni. Nincs rá pénzem.
– Szegény ország vagyunk. Mindenkinek ki kell vennie a részét a nyomorból.
– Te miért nem veszed ki? Stadionokat építesz. Koncerteket rendezel. Drága autókat vásárolsz. Fényűzően élsz.
– Az más.
– Miért más? Csak nekem kell nélkülöznöm?
– Nem csak neked.
– Igaz. Gyerekek is éheznek. Munkanélküliek is. Cigányok is. Olyanok, akik dolgoznak és keveset keresnek. Van, akinek nincs fedél a feje felett. Akinek nincs munkája, de más megélhetése sem és nem kap ellátátst senkitől.
– Na látod?
– Azt mondtad, értem van minden. És a cigányokért. Az öregekért, betegekért, rokkantakért, hajléktalanokért. Azt mondtad, minket kell segíteni, integrálni, gyógyítani, ellátni, ezért nem telik másra.
– Ezt mondtam.
– Akkor miért nem segítesz? Semmit nem teszel értünk most sem.
– Hazudtam.
– De mi hasznosak is lehetnénk, csak segítség kellene. Dolgozhatnánk, adót fizethetnénk, emberi életet élhetnénk.
– Nem érdekeltek. Az életetek sem érdekel. A halálotok sem.
– Akkor minek kellünk?
– Takarónak. Hivatkozási alapnak. Élő pajzsnak.
– De miért?
– A hatalom megtartásáért.
– Hazug vagy. Önző vagy. Aljas vagy. Gyilkos vagy.
– Igen. Mert megtehetem.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!