Haladunk?

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

A gloire nemzete még nem tudott határozni, vajon megmentsen egy ártatlan embert, vagy engedje nyomorultul elveszni.

Túl az Óceánon egy szabadságért küzdő maroknyi népnek segítségére sietett egy óriás, hogy miközben szabadító hérosz gyanánt ünnepelik, reátegye lábát a szabadságon nem sokáig ujjongó gyermeknép nyakára.

Az északi nagy nemzet hatalmas cárja örök békét hirdet, s egymás után szereli fel a vérre szomjas százezernyi népet, s mi elfojtott lélekzettel várjuk, kinek a szívét tapossa el a harcra szomjas vad kozáksereg.

A világ egyik metropoliszában zsidóellenes színházat építettek fel, hogy innen hirdessék a Krisztust meghazudtoló tanokat: osztály- és fajgyűlöletet.

Az egész társadalom befogja fülét, hogy ne hallja millió nyomorult nyöszörgését, mely kezd összeolvadni a jövő századok megváltást hirdető, hatalmas zenéjével.

A militarizmus még mindig nyűg egész Európán, s vezetői elvárják, hogy ezt a nyűgöt bábuk gyanánt hordozzuk. S jaj annak az embernek, ki elég vakmerő bele nem nyugodni, hogy az egyenruha mindent eltakar, s az egyenruhának csak bókolni lehet.

A parlamentarizmus mintha meghazudtolná önmagát – lealacsonyodott, játékszerré vált.

Folytonos vívódás, kétely a társadalom minden rétegében, s a reformátorok most is megkapják a feszületet…

És hiába minden, minden remény, lelkünkben felzúg a kétség hangja: Haladunk?

Vajon haladunk-e?

Ady Endre

Debreczeni Hírlap 1899. január 24.