NEHAZUGGY

Bármit jobban elviselek, mint azt a tudatot, hogy ebben a pillanatban is éheztetnek, vagy halálra vernek valakit a szülei

Forgács Erzsébet | 2016. December 13, Kedd | 14:12

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Most van az, hogy fel kellene háborodnom és jól beszólni Selmeczi Gabriellának, a kormánynak és mindenkinek, mert az egyes gyermekvédelmi és egészségügyi tárgyú törvényeknek a gyermekek biztonságának és védelmének fokozása érdekében történő módosításáról szóló T/12477. számú törvényjavaslatot ma tárgyalja a parlament. Ez az a törvényjavaslat, amiről pár kósza cikk jelent meg, hogy majd most elveszik a gyereket azoktól a szülőktől, akik elfelejtenek elmenni egy szülőértekezletre. Őszintén szólva nem ástam bele magam túlságosan a témába, egészen tegnap estig, amikor egy szülői jogvédő szervezet egy tagja meg nem találta vele a Szalonnát. Hogy írjunk róla, azonnal, mert itt a világ vége és ez borzalmas.

Nekem jutott a feladat, hogy kiderítsem, pontosan miről is van szó. Nem szokásunk egyoldalú információk alapján cikket írni. Sem kérésre, sem megrendelésre, sem sehogy. Csak arról és csak úgy, amit fontosnak érzünk és amit igaznak érzünk. Ha szembe megy a divattal, vagy az ellenzéki véleményekkel, akkor is. Ez egységesen vonatkozik a szerkesztőségre és egyenként a szerzőkre is. Olyan is előfordul, hogy nem értünk egyet bizonyos kérdésekben, de ez nem akadályoz meg egyikünket sem abban, hogy a saját cikkét a saját meggyőződése alapján írja meg mindenki. Ezt teszem én is.

Elolvastam a kérdéses törvényjavaslatot, a javaslat kiegészítését és minden, ezzel összefüggő és elérhető anyagot. Az kétségtelen, hogy minden törvény annyit ér, amennyit abból be tud tartatni a törvényalkotó, vagy a törvény végrehajtó szervei. Számtalan olyan törvény, jogszabály és egyéb intézkedés van jelenleg is, amivel elvben egyetértek. Például én is azt vallom, hogy sokkal jobb akár közmunkásként is pénzt keresni, mint segélyt kapni. Azt is gondolom, hogy aki alkalmas lenne a munkavégzésre, de helyette inkább a társadalom nyakán óhajt élősködni álrokkantként, azt ki kell dobni az ellátásból. Ez az elmélet. A gyakorlat azonban az, hogy egy csomó piaci munkahely szűnt meg azért, hogy a munkáltató (és itt bőven vannak állami vállalatok is a bűnösök között) a sokkal olcsóbb közmunkásokat alkalmazza a kirúgott dolgozók helyett. Az is tény, hogy a közmunkából minimális az esély a munkaerőpiacra való visszatérésre. És abban sem lehet vita, hogy a közmunkásbérből nem lehet megélni. Tehát az elv jó, a kivitelezés gyalázatos.

Ez a helyzet a rokkantellátással is. Számtalan munkaképtelen, valóban beteg, sérült, munkát vállalni a legjobb indulattal sem képes ember veszítette el az emberi életnek a lehetőségét is azzal, hogy kiesett az ellátásból. Ez történelmi bűne a kormánynak.

Többnyire igyekszünk körüljárni társadalmi problémákat, a törvények visszásságaira rámutatni és olyan élethelyzeteket leírni, amikor egy rossz törvény, vagy egy rossz törvényi alkalmazás keseríti az emberek életét.

Azonban nem lenne helyes úgy tenni, mintha csupa becsületes, jószándékú ember élne ebben az országban és senki sem tehetne semmiről, csak a törvények és csak az aktuális kormányok. Ez nem így van. Vannak lusta, dolgozni nem akaró emberek, akik valóban a segélyekre építették, vagy építenék fel az életüket. Vannak olyanok, akik elvárják a segítséget, úgy gondolják, az jár és nekik semmit nem kell tenniük önmagukért. Vannak – nem is kevesen – akik visszaélnek a társadalom jószándékával, akik kihasználják a segítőkész embereket, akik visszaélnek a bizalommal.

A törvények – optimális esetben – ezeket az anomáliákat igyekeznek kivédeni. Én nem gondolom, hogy a törvénymódosítás célja az lenne, hogy becsületes, gondos családokból kiszakítsák a gyermekeket. Azt sem gondolom, hogy pusztán azért, mert egy család szerény körülmények között él, félnie kellene a hatóságoktól, vagy tartania kellene attól, hogy állami gondozásba veszik a gyeremeket. Éppen így nem gondolom, hogy egy véletlenül elfelejtett szülőértekezlet a gyermek családból való kiemelését vonná maga után.

Azt azonban gondolom – anyaként ebben hiszek -, hogy szülőnek lenni felelősség. Egy kisgyermek mindenben a szüleire van utalva. Nem tud tiltakozni, nem tud tüntetni, még elmondani sem tudja, mi a baj. Ha nem kap enni, akkor éhezik, ha nem viszik orvoshoz, akkor szenved, vagy meghal. Ha elhanyagolják, ha bántalmazzák, ha nem gondoskodnak róla, akkor szenved, megnyomorodik lelkileg, vagy meghal. Az élethez, egészséghez, ételhez való jogok nem csak a szülőket illetik meg, hanem a gyermekeket is.

Elég baj az, hogy vannak olyan szülők, akikkel szemben a törvénynek kell megvédeni a tulajdon gyermekeiket. És lehet, hogy nem leszek népszerű ezzel a véleményemmel, de én azt gondolom, hogy gyermeket vállalni nem kötelező. Senkinek. Ha valaki olyan helyzetben van, hogy nem képes egy buszjegyet megvásárolni, hogy a terhesgondozáson részt vegyen, akkor ne vállaljon abban a helyzetben gyermeket, mert nem fogja tudni a születő kicsinek biztosítani az alapvető szükségleteit sem. Nem luxusról beszélek, hanem ruháról, tápszerről, megfelelő élelmiszerről, gyógyszerről, mosószerről, tisztálkodószerekről, pelenkáról, vízről, villanyról, melegről.

Azt gondolom, hogy ne szüljön sem egy, főleg öt-hat gyermeket az a nő, aki elhanyagolja, nem tud gondoskodni róla, vagy róluk. Ne vállaljon gyermeket, akinek teher elvinni az orvosi vizsgálatokra, szűrésekre, aki nem tud a megfelelő szocializációról gondoskodni. Tudom, hogy divat az oltásellenesség bizonyos körökben, de anyaként az a véleményem, hogy aki nem adatja be az oltást a gyerekének, az az én gyerekem, vagy majd az én unokám életét veszélyezteti. Az ilyen szülő menjen egy szigetre az elveivel és az oltatlan gyerekével együtt.

Tehát én a törvénytervezetben nem látok semmi vérfagyasztót, ha azt a megfelelő emberi és erkölcsi alapokon állva alkalmazzák. Nem gondolom, hogy a szülők önrendelkezési jogába való durva beavatkozás az, hogy bizonyos kötelezettségeket be kell tartani, ugyanis az a gyermek, az ő gyermekük, érdekeit is szolgálja. Ha pedig az olyan alapvető dolgokat nem tudja vállalni a szülő, mint a terhesgondozáson való részvétel, a gyermek rendszeres orvosi és védőnői ellenőrzése, a kötelező oltások beadatása, a megelőző szűréseken való megjelenés, a kapcsolattartás az óvodával, iskolával; akkor nem biztos, hogy kell vállani azt a gyermeket.

Miután a szülő felnőtt, érdekeit képviselni tudó személyiség, szemben a gyermekkel, én sokkal inkább állok a jog és törvény oldalára a gyermek érdekében, mint a szülő oldalára. Ezt gondolom. Akkor is, ha sokan máshogyan gondolják.

Az már egy más kérdés, hogy az új törvényt hogyan fogja alkalmazni annak végrehajtója, ahogy az is kérdés, hogy a kormány hogyan lesz képes a megfelelő személyi és tárgyi feltételeket biztosítani. De sokkal inkább elviselem a felháborodott jogvédők panaszait, mint azt a tudatot, hogy ebben a pillanatban is éheztetnek, vagy halálra vernek valakit a szülei.

Ha lesznek anomáliák a törvény alkalmazása körül, akkor kell észen lenni, akkor kell jogot védeni, ordítani és verni az asztalt teljes erőből. Akkor majd én is beszállok, de nem most. adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!