A legtöbb magyar mintha nem Európában élne

Illusztráció: szeged.hu Illusztráció: szeged.hu

Nem én kiáltok, a Tárki dübörög – őszintén szólva nem is értem, hogyan lehetséges, hogy a Kolosi Tamás alapította cég olyan tanulmányokat tesz közzé, amilyeneket: az egészet már réges-rég meg kellett volna pályáztatni, és a vezérigazgatói székbe ültetni mondjuk Kósa Lajost… csak valami azt súgja, Kolosi, akit a leggazdagabb száz magyar között szokás emlegetni, aki anno, 1998-2002 közt Orbán Viktor tanácsadójaként is feltűnt, méretes falat lehet bárki számára is.

A legtöbb magyar mintha nem Európában élne – és ez nem csak afféle liberálbolsevik érzet, kedves mindnyájan, hanem kőkeményen úgy is van, bizony, mi nem ott élünk, mert szívós, hosszas, megalkuvást nem ismerő aprómunkával, az ipari mértékű bűnelkövetés állami szintre emelését, gátlástalan törvényi megtámogatását segítségül híva, összeveszve mindenkivel, aki számít, leszámítva talán Vlagyimir Vlagyimirovicsot, a mindenkori Ki Mir Szent, pár kőgazdag arab sejket meg üzbég/azeri fáraót, kigolyóztuk magunkat a kontinensről.

A Tárki két évente napvilágot látó, Társadalmi Riport című átfogó tanulmánykötetének aktuális darabja nem sokat cifrázza – lesújtó képet fest Magyarországról, vagyis nem tesz mást, mint azt mutatja meg, ami van. Sajnos. Azaz rendkívül sokan nyomorognak, a szó szoros értelmében, a remény leghalványabb sugara nélkül, még ha ezt a tényt minden eszközzel és minden erejével igyekszik is eltusolni előlünk a lassan mindent magába szippantó kisgömböc, a közmédiának csúfolt, szakmailag vállalhatatlan, emberileg gusztustalan hazugsággyár.

A magyar középosztály, már amennyire egyáltalán sikerült létrejönnie, inkubátorra szorul, harmatgyenge. Súlyos, nagyon súlyos bajok vannak az oktatással, az egészségügy, köszöni szépen, csendben agonizál, bármelyik percben kipurcanhat – mind e közben rendszerszintű, mindent átfonó, halálos szorítású/leheletű korrupció épült ki az országban.

Tudjuk-e, ki számít súlyos nélkülözésben élőnek? Ha az alábbi kilenc tényezőből legalább három igaz valakire, az mindenképpen ebbe a kategóriába tartozik – s bárhogyan szeretnék is meggyőzni róla a propaganda Paganinijei, Viktor baba és a negyvenezer rabló nyelvelői, hogy az ország tartalékai épp most nőttek hetvenhét- vagy hétszázhetvenhét-milliárddal, s ezt a profitot most szépen szétosztjuk egymás között, bármennyi Erzsébet-utalványt is hoz a posta, ideje lenne rájönni végre, hogy hosszú évek óta, naponta, a százszorosát dobják szét egymás között, vihogva.

Tessék, ellenőrizze ki-ki magát, aztán szabad elhűlni… Tehát a kilenc tétel: (1) nem tudsz időben lakbért vagy rezsit fizetni, (2) nem tudsz rendesen fűteni, (3) nincs pénzed váratlan kiadásokra, (4) nem tudsz rendszeresen húst enni, (5) nincs pénzed egy hét üdülésre (6), nincs autód, (7) nincs mosógéped (8) nincs tévéd, (9) nincs telefonod. Ha három teljesül belőle, mélyszegénységben élsz. Szerintem ha egy, 2016-ban, (elvileg) Európában az is elég rohadtul kínos: természetesen (elvileg) nem arra nézve, aki elszenvedni kénytelen.

A Tárki anyagában az is jó, hogy a lehetséges megoldásokról is szót ejtenek a szerzők – jó, tudom, kapjuk mi is épp eleget a még nálunk is fotelebb forradalmároktól kommentben, nem pofázni kéne, hanem kiállni a tettek mezejére a lánctalpas Sztalinyeccel, aztán basszunk oda a gyökereknek meg a tuskóknak, ahogy kell, szakadjon fel a slejm végre -, egyebek mellett az egyik legfontosabb sarokpontról, az oktatásról. Merthogy bizony az lenne az egyedül, ami áthidalhatná a különbséget, ami a munkára áhítozók meglehetősen visszafogott képességei és a munkaerőpiac elvárásai között ásít jó nagyot, a képzetlen munkanélkülieket csak az oktatással lehetne integrálni, felemelni, ehhez képest az egyre telhetetlenebb rablók miatt évről évre kevesebb jut erre az ágazatra is – mármost nem olyan nehéz felfogni, miért is volt-van-lesz érdeke ennek a különlegesen elvetemült, „vezető” politikai elitnek az oktatás és vele Magyarország teljes lezüllesztése: az egyre csodásabbra finomított rabszolgatartó társadalom, amelyben van szerencsétlenségünk élni, nem igazán igényel egyebet, mint a fáraót, a hivatalnoksereget és az írnokokat istenként tisztelő rabszolgát, aki engedelmesen, a földet bámulva cipeli a hátán a fűtött gyeptéglákat a stadionokba, amikből érthető módon egyre több és több kell… és kimondhatatlanul hálás, amikor nap végén, ha jól teljesített, és kussban van, a fáraó kegyének köszönhetően megkapja azt a marék élelmet, amitől másnap is munkába tud állni, s nem kevésbé hálás, hogy a fáraó kegyeskedik elfogadni mindenét, amije csak van. Neki úgyse kell semmire, szívesen adja. Így van ez jól.

„Az emberek fele rendelkezik hétmillió forintnál kevesebb vagyonnal, ennek döntő részét a lakóingatlanok teszik ki.” És semmi más. Vagyis lényegében még a felszínen fuldokló magyarok zöme is vagyontalan. Nincstelen. Ennyit sikerült elérnünk bő negyedszázad alatt – de ritmusát és intenzitását tekintve a mostani kormányzat fejlesztette tökélyre a nagyipari (le)pusztítást.

Még egy semmiség a végére: de talán jól mutatja a magyar politikában részt vevők viszonyát a valósághoz. Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár így kommentálta a Tárki kötetének megjelenését: „A Társadalmi riport 2016 tanulmánykötet kutatási eredményei, elemzései alapvetően megerősítik, hogy az elmúlt években társadalompolitikai fordulat történt, és pozitív változások indultak meg Magyarországon.” Alapvetően meg, Czibere mester, alapvetően. Ha ráérsz, menj már le egyszer Borsodba, testőrök nélkül, állj meg egy falucska központjában, ahol húsz éve, évi háromszázhatvanöt napon át, napi tizenhat órában ácsorognak a pozitív fordulat felzárkózói, és mondd el szép tagoltan, fennhangon, ki vagy és honnan jöttél. Aztán magyarázd el, hogy is gondoltátok.

Szerző: Boda András

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/hetlovet

adomany