Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Tököm tele amúgy, hogy így pikkel ránk, igazi frankó vérmagyarokra a g*ci világ

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Váratlanul lemondott a miniszterelnök. Az új-zélandi. Jó, tudom, okostojások, persze, ne is mondjátok, szerintetek kellett volna húznom még, feszíteni a húrt a végsőkig, csak az utolsó mondatban lőni le a poént – de nem, nem és nem.

Nem tagadom, régen, valamikor, amikor még nem hittem a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, amikor merőben tévesen azt gondoltam, hogy lehet biztonságban létezni a Terror El Hárító Köz Pont nélkül; amikor még nem éreztem, micsoda elképesztő erőt sugározhat a Brüsszelre is bátran ráripakodó Békemenet, a Civil Összefogás Fórumának kemény magjával, s magával Csizmadia Laci bácsival az élén; amikor még nem hallottam beszélni lelkesen, valódi tűzzel a minden nyugdíjasnak és fogyatékkal élőnek tízezret adományozó, agylelkű Kedves Vezetőről a kedves szavú, bölcs Kusovszky Imrénét, az Idősek Tanácsának méltán megbecsült tagját, akitől az m1 üdvöskéjének fegyelmezetten azt sikerül megkérdeznie, miért is fontos, hogy a nyugdíjakat az infláció mértékében emeljék… szóval azokban a régi-régi, kemény, de nehéz időkben talán igen, talán írtam volna ilyesmit, ilyen utolsó sorban kiderülős kis vicceset, mondjuk Horn Gyuláról, vagy arról a nyomorultról, akinek a nevét még a reptérről is levettük, igaz, kicsit elcsesztük, mert Liszt is az, de a franzot se érdekli.

Nekem, már meg ne haragudjatok, nincs szükségem rá, hogy én tartsam a hátamat, mert milliók szíve hasad meg a hír láttán, sőt, ha teszem azt, valami rosszindulatú tréfamester angolra fordítja a hírt, világszerte tíz- meg százmilliók könnye hull, labilisabb térségekben akár tömeges öngyilkosságba is átcsaphat az őrjöngő fájdalom, a tehetetlenség, a kilátástalanság, az elhagyatottság érzése. Kell ez nekem? Nem kell.

Ő, mondom és értem, Ő tehát nem mondott le, mindenki őrizze meg a nyugalmát. Ő amúgy sem fog lemondani soha: még akkor sem, ha esetleg, ad absurdum, lenne egy olyan választás, amit még a saját maga alkotta úgynevezett szabályok szerint is elveszít. Nem mond le, hiszen akkor is lenne legalább egy olyan ember, aki másképpen gondolja, mint a többi – ad absurdum, na még egyszer, ha már itt élünk, ahol, hát ne féljünk használni országunk valódi védjegyét, a legfőbb hungarikumot, a totális abszurditást, a mindennapok hírcsárdaságát – kilencmillió-kilencszázkilencvenkilencezer-kilencszázkilencvenkilenc: no és tán az az egy vélemény, az nem számít??? Nem fontos? Nem reverenda? Az smafu? Hát nem az tán a demokrácia, ami, na, értjük? Hamu és gyémánt, Stan és Pan, alap és törvény??? Hogy virágozzék minden vélemény, már ha az enyém?

Hát kedves barátaim, hölgyeim-uraim, fehérvári huszárok, itt még mindig az elmúlt nyócév, szemkilövetés, gordonka, sorosbérenckedés, brüsszeli beavatkozás kell? Hívjam rátok a migránsokat??? Csökkentsek még rezsimet? Csináljak árvizet? Rátok tüsszentsem a spanyolnáthát? Ezt akarjátok??? És nem engem? Hát dehogynem.

Ahogy Voltaire vagy G. Fodor vagy tudom is én már ki mondá: utolsó csepp véremig védelmezni fogom azt a jogomat, hogy a folyton változó véleményemet mindenképpen kifejthessem. És az legyen a törvény, a következő átírásig. Még akkor is nekem, és csak nekem lesz igazam, ha netán egyszer tényleg mindenki szembe jön majd velem az autópályán. Vagy a kisvasútsíneken. Még a jó Lőrinc barát is, teszem azt. Ellenem vall, persze hamisan, a nyavalyás.

Tököm tele amúgy, hogy így pikkel ránk, igazi frankó vérmagyarokra a geci világ. Ellenem meg azért fenekednek, mert sikerem van. A kurvuljtőke izél. Hát nekem aztán nyolc: de hogy olcsón nem kaptok meg, rohadékok, az biztos. Jó Hajdú Jánosom, gyere üstöllést, a cím Magyarországom, Czinege Lajos utcám, hozd a legfaszább uzidat, a kifogyhatatlan lószarost, gyere a nyolckerekes páncélpéeszháddal, mondom a koordinátákat, üsd be jól, ahogy szoktátok, aztán védjük meg ezt a lángjaimtól ölelt kis országomat minden árulómtól. Lőj nagyra, szentem: húzd, ki tudja, meddig húzhatom. Ilyesmik.

Na most ehhez képest akkor Új-Zélandon vagy hol a rossz nyavalyában van egy lúzer, egy igazi élhetetlen kiwi vagy miwi, John Key a neve, úgynevezett miniszterelnök. Nyolc éve vezeti az országot, közmegelégedésre, ami alighanem annyit jelent, hogy az új-zélandiak 98.97 százaléka azt se tudja, ki vezeti őket, és amikor vezeti, merre, miért és hogyan… és nekik, szerencsétlen barmoknak sincs lázárjánosuk csütörtöki kormányinfóval, nincs halálos ágyig bayervédő semjénük, nincs kósájuk, harrachjuk, farkasflórijuk, tarlósuk, garancsijuk, vajnájuk. Ezek csak élnek bele a világba, a szaros 36 ezer dolláros gdp-jükkel, és a kutya nem védi meg őket a rájuk fenekedő ezermiljom veszélyektől. Sőt: a miniszterelnökük váratlanul lemond, merthogy „…nem akar ugyanabba a hibába esni, mint más vezetők, akik túl sokáig maradnak a hatalomban, és ehelyett akkor távozik, amikor még a csúcson van.” Tökös legény, mi?

Most erre mit mondjunk, béláim? Amúgy a helyiek, mármint az új-zélandi sajtómunkások aszongyák, a felesége kérte meg, hogy vonuljon végre vissza. Na, így remélem, azért már minden világos: egy köcsög papucs.

Szerző: Boda András

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/hetlovet

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.