A táskahordozó cukifiú panaszai

csepreghy

Tekintve, hogy talán túlságosan is kiemelt figyelmet szenteltünk az év vége egyik legzsibbasztóbb kormányzati paródiájának (ami persze egyáltalán se nem vicces, se nem mulatságos, de legalább sokba kerül), itt az ideje, hogy megnyugtatóan lezárjuk a Bözsi utalványok kérdéskörét.

Miután Kósa magából kötelezően hülyét csinálása mellett a kormány fizetett nyugdíjasának véleményét is megismertük a témában, és jól el is szégyelltük magunkat helyette is, van itt még valaki, akit viszont méltatlanul elhanyagoltunk ez ügyben. Pedig már öt nappal ezelőtt is megmondta a tutit, csak akkor nem akartam elhinni, hogy ember tud ilyeneket beszélni a szájával. Aztán tegnap totál ellenkező előjellel (ki emlékszik már, mit reggelizett tegnap?) megismételte, ezért mostmár kénytelen vagyok reagálni. Nem a nyugdíjasok és a nem nyugdíjasok megvásárlásának rongyosra elemzett kérdése itt a lényeg, hanem az, hogy kiknek a kezére került ez az ország, édesjóistenem.

Pazaroljunk tehát néhány szót Lázár János táskahordozó helyettesére és államtitkárára, aki ugyan jónéhány intellektuális dimenzióval sekélyesebb, mint a főnöke, de a magához való impertinenciája megvan ahhoz, hogy orbitális pofátlanságok ösztönös puffogtatásával felhívja magára a figyelmet. Csepreghy Nándor, a pincérnek öltözött pofás maffiózó, akiről semmi más nem jut eszembe, mint a gyalázatos Norvég Alapos történet, meg úgy általában az ízléstelen bájgúnárságtól csöpögő, sekélyesen szervilis lénye, beszállt főnöke egyik legirdatlanabb baromságának – munkaköri leírásból fakadó – védelmezésébe.

Az atv.hu-nak pár napja valami olyasmit makogott – miután kiderült, hogy a kormány kénytelen lesz visszatáncolni a postásnak nézett kormányhivatalnokok megalázásából -, hogy

a miniszter úr nem az a miniszter, aki csak azért, mert van egy média-hecckampány, hajlandó megváltoztatni a döntését. Meglátásom szerint igenis lett volna értelme, hogy kormányhivatalnokok találkozzanak a nyugdíjasokkal. (…) Lázár  miniszter urat ismerve szerintem ennek (annak tudniillik, hogy Jancsi személyesen adta volna át néhány szerencsés nyugdíjasnak a 10 ezer forintos Erzsébet utalványt -szerk.) nagyobb a valószínűsége, mint az ellenkezőjének.

Mivel Lázár nem volt annyira bátor arc, hogy személyesen loholt volna szétosztogatni az Orbán dinasztia konyhapénzét a kormány nagylelkű karácsonyi ajándékát, és Nándika úgy érezte, pusztába kiáltotta az ő értékes szavait, ezért tegnap újra világossá tette a Klubrádióban, hogy szerinte miért van az, hogy a miniszterelnökség nemesnek szánt (Kusovszky Imrénét leszámítva mindenki más szerint minősíthetetlen) javaslata megfeneklett. Igaz, hogy sikerült szembeköpnie pár nappal korábbi nyilatkozatát, de ennek már aligha van hírértéke:

Azért küldte volna a kormányhivatalok munkatársait a nyugdíjasok pénzével házhoz Csepreghy Nándor államtitkár, hogy testközelből is megismerjék, hogyan élnek az emberek Magyarországon és mindez azért nem jöhetett létre, mert média-hecckampányt szerveztek köré és az erősebb volt.

Ilyen az, amikor valaki életében nem dolgozott egy percet sem. Se a kormányhivatalban, se az Audi-gyárban a futószalag mellett, de a Fidesz keltetőjéből egyenesen az uborkafa tetején landolt, és azóta nagy orcája és véleménye van neki. A cukifiú kedden még azt állította, hogy nincs az a média hecckampány, aminek hatására a miniszter úr hajlandó lenne (?!) megváltoztatni a döntését, péntekre ebből az lett, hogy a média hecckampánya miatt volt kénytelen mégis visszavonulút fújni. Noha szívesen trappolt volna ő maga is testközelbe kerülni a nyugdíjasokkal.

Értjük? Nem azért nem a kormányhivatalnokok viszik a rohadt utalványokat, mert baromi nehéz megszervezni a mutatványt, a feje tetejére állít mindent, és az átlátszó politikai szándék sokszor annyiba kerül, mintha a posta hordaná ki, hanem mert média hecckampány zajlik a drágajó kormány ellen. Hát ehhez is kell egy nem túl vékony bőrréteg arra a pofára. De szerencsére ezért van Csepreghy. Hogy néha Kósa-Németh színvonalát produkálva zsibbassza az agyvelőnket. Érthetetlen is egy picit, hogy Gyurcsány hogyan maradhatott ki ebből a pazar érvelésből.

Miközben a komplett média a kezükben van, a közpénzmédiájuk beterít mindent, nincs egyetlen országos kereskedelmi rádiócsatorna, a nem kezükben lévő maradékot meg elviselni se bírják maguk és Kövér László tíz méteres körzetében, és kitiltják a saját tulajdonuknak képzelt homokozóikból (beleértve a miniszter úr nagyrabecsült kormányinfóit is), a táskahordozó cukifiú médiaheccet kiált. Hát tényleg. A hetedik éve erőből kormányzó, a közintézményeket elfoglaló, kizárólag saját magával szóbaállni hajlandó narancskülönítmény, amelyik úthengerként nyomott át mindent, ami az agyán átfutott, már megint úgy tesz, mintha elnyomott ellenzékként, magatehetetlenül vegetálna bele a vakvilágba.

Ezek szerint médiahecc kampányok irányítják ezt az országot? Ezt állítja Nándika azzal a csókos szájával? Hogy a felelősnek hitt, de ezek szerint elnyomott kormány cselekedeteit közönséges médiahecc kampányok befolyásolják? Ezzel biztos nem azt akarja mondani az életében érdemi munkát soha nem végzett cukifiú, hogy mindenkinek jobb lenne, ha egy, az országot irányítani képes kormány kerülne hatalomra, amelyet nem lehet médiahecc kampányokkal ugráltatni, de ez a jelentése.

Ha ehhez hozzáveszem, hogy a kormány szűk hét év uralkodásnyi után most a hivatalnokok révén akar ismerkedni és testközelbe kerülni az emberekkel (mert drága aranyos Bolgár úr csak nem azt képzeli, hogy ezek a hivatalnokok a Fidesznek kampányoltak volna a Bözsi utalvánnyal?), mert erre hetedik éve nem jutott idő, akkor méginkább tragikus a helyzet. Súlyos, hogy miután évekig rengeteg közpénzből konzultáltak a magyarokkal (anélkül, hogy érdemben érdekelte volna őket egy pillanatra is a kínjuk-keservük), most hirtelen elkezdte őket érdekelni, hogyan élnek a magyarok.

Kedves Csepreghy Nándor a dilettáns arcátlanságban! Ezek a kormányhivatalnokok veled és a miniszter úr főnököddel ellentétben emberek között élnek, ők maguk is átlagemberek, a legtöbben nem helikopterrel és páncélozott szolgálati autóval közlekednek a munkahelyük és az otthonuk között, láttak már életükben nyugdíjast és elég pontos képük van arról, hogyan élnek. Sőt, nagy részük emberekkel dolgozik napi nyolc órában. Itt egyedül a kormány hozzád hasonló, elefántcsonttoronyban élő, valóságot hírből nem ismerő tagjaira férne rá ez a mátyáskirályosdi. Ha már ti magatok is beismeritek, hogy hét év után fogalmatok nincs, hogy miként élnek az emberek Magyarországon.

Ha Lázár János miniszter úr gazdád annyira fasza legény lenne, mint amennyire nem az, akkor erre ez az egész cirkuszra nem kerülhetett volna sor. De ha már mindenképpen sor került rá, akkor nem ilyen gyáva módon hátrált volna ki belőle. Hogy te még meg is magyaráztad az egészet, hatványozottan lesújtó. Hogy megint valaki másra próbáljátok rákenni, hogy beégtetek, csak a szokásos habonyizmus.

Megnyugodhatsz, Nándika! Pontosan tudjuk, hogy a nyugdíjasokat ugyanúgy leszarjátok, mint a kormányhivatalnokokat. Médiahecc ide vagy oda, kénytelenek voltatok belátni: vérciki lett volna még februárban is a kampányadományt karácsonyi ajándékot hurcolászni. Minden más halandzsa. Te meg ha így folytatod az óbégatást, lassan Kósával egy szinten jegyeznek. Mondjuk, szerintem eddig is ott voltál, de ha csendben maradsz, ez kevésbé feltűnő.

adomany