Hazudhatnak nekünk, hazudhatunk önmagunknak

Fotó:: MrsBrown Fotó:: MrsBrown

Sokan, akik viszonylagos, vagy tényleges jólétben élnek, nem hajlandóak tudomásul venni, hogy létezik szegénység, van éhezés.

Többen, több helyen vitatták és vitatják a szegénységi statisztikák adatait.

„Ha ennyi szegény lenne, úgy élnénk, mint Afrikában…minden második ember szegény?… ugyan már! Teli vannak a plázák…minden kölök kezében okostelefon van…drága autókkal száguldoznak az utakon.”

Ez mind igaz. Csakhogy a lakosság közel felét érintő szegénységet nem úgy kell elképzelni, hogy én nem vagyok szegény, a mellettem álló szegény, a következő megint nem, de az ő szomszédja igen. A szegénységnek típusai, rétegei vannak.

Ami látható, mindenki számára egyértelmű, az a mélyszegénység. A nyomorban élők többnyire szegregációban is élnek, a két dolog összefügg. Ahogyan az is szembeötlő, hogy a legmélyebb nincstelenség a cigányságot érinti. Nem azért, mert ők így szeretnek élni, mert nem is akarnak tenni ellene, dolgozni pláne nem akarnak. Van olyan is, persze. De aki akar, többnyire az sem tud tenni ellene. Azért, mert gettóban él, mert tanulatlan, mert iszonyú nincstelenségben nőtt fel, mert nincs családi minta. Azért, mert már a bőre színe miatt hátrányban van, mert buszjegyre sincs péze, mert nem jut információhoz. Bezárta a nyomora, csak az adott napra, annak túlélésére tud koncentrálni. De ők a láthatóak, róluk írnak cikkeket, őket fotózzák, filmezik. Borzalmas kirakat.

Azonban a szegények döntő többsége láthatatlan. Nem tudjuk, nem látjuk a nyomorukat.

A plázákba nem járnak, nem ők ülnek a drága autókban, nem ők pakolják púposra a bevásárlókocsikat hétvégén.

Persze, úgy látványosabb lenne, ha az okostelefont nyomkodó, divatosan öltözött fiatalok, üzletemberek között megjennének kopott ruháikban, ha beállnának a szupermarket pénztáránál kígyózó sorba a negyedkiló kenyérrel és zacskóból kiszámolnák gondosan az egész héten gyűjtögetett aprót. Ha az autópályákon, a csillogó járművek között tolnák az ócska málnáskocsit, hullott (és illegálisan gyűjtött) ágakkal megpakolva. Lopott meleg. Mert tilos gallyat gyűjteni és tilos hullott gyümölcsöt szedni. Bizony, tilos.

Sok ember nem látványosan szegény. Csendben, észrevétlenül az. Ha tudatosan, vagy tudatlanságból nem nézünk oda, nem figyelünk, meg sem látjuk őket.

„Magyarországon senki nem éhezik” – állítják sokan. Most emeljük fel a díszes szőnyeget és nézzünk alá.

Idős emberek (többnyire nők), a lakótelepi konténerből veszik ki a lakók által nekik szánt, a valódi hulladék tetejére kirakott „szemetet”. Gondosan, zacskóba csomagolt kenyér, tészta, néhány szem alma, darab sajt, konzerv, szépen hajtogatott használt ruha. Csütörtök reggel jönnek, a kukás autó előtt. Van lakásuk, ruhájuk, még valamennyi nyugdíjuk is. De a rezsi befizetése, a gyógyszerek kiváltása után maradó pénzből nem tudnak megélni. Nem koldulnak, nem tüntetnek. Szégyenkeznek. Néhányukból télen hír lesz. „Fűtetlen lakásában kihűlt egy idős asszony”. „Halálra fagyott egy házaspár”.

Vannak családok, ahol akár mindkét szülő dolgozik és nevelnek két gyermeket. A bevételük 180 ezer (ez egy kétgyermekes család létminimumának a fele!), a rezsi, menza, bérlet, kinőtt ruha, cipő pótlása, tanszerek. Nagyon-nagyon beosztva megélnek.

Ha ennek a családnak van hiteltörlesztése, akkor már a minőségi éhezés biztosra vehető. Fizikailag nem éheznek (legalább a gyerekek), de megfelelő minőségű, összetételű táplálékot nem képesek megvásárolni.

Álláskeresési járadékot minimum 36, maximum 90 napig kaphat, aki elveszítette a munkáját. Tovább nem.

Létezik még az önkormányzat által, szociális alapon adható foglalkoztatást helyettesítő támogatás, ennek összege 22 800 Ft.

Ha a szülőknek már munkája sincs, de annyira szerencsések, hogy legalább közmunka van (ez egy családban csak egy embernek lehet, 10 hónapig!) és kapnak támogatást, családi pótlékot, akkor a maximum bevételük 120 ezer forint. Ebből kell rezsit fizetni, ha van hitel, a törlesztőt és megélni is ebből kell. Egy négytagú családnak.

A gyermekes családok 47%-a nem csupán létminimum alatt él az országban, hanem súlyos gondokkal küzd és nem képes minden hónapban elegendő élelmiszert vásárolni.

Sokan csapdában vannak. Ha hitelük van lakásra, házra, vagy akár autóra, azt nem értékesíthetik. Fizetik a törlesztőt, ameddig tudják, ellenkező esetben a bank elveszi az ingatlan, vagy autót, de a fennmaradó tartozás törlesztőjét továbbra is fizetni kell, vagy egy összegben befizetni. Akkor is, ha már nincs hol lakni és akkor is, ha már nincs autó. Az egyetlen megoldás, valahogy kinyögni a hitelt.

Létminimum alatt a magyar családok csaknem fele, 4,3-4,4 millió ember él. Súlyos helyzetben 3,2 millóan vannak.

Ők a láthatatlanok. Talán ott ülnek a szupermarket pénztárában, takarítanak a közintézményekben, vezetik a buszokat, seprik az utcákat, leolvassák a villanyórákat, de lehet, hogy tanítják a gyerekeinket. Az is lehet, hogy már nem látjuk őket, mert még van lakásuk, de munkájuk már nincs. Nem hajléktalanok, nem futunk beléjük az aluljárókban, nem kéregetnek a parkolókban. Az is lehet, hogy van televíziójuk, van internet. Ugyanis az előfizetés havi 2000 Ft. alatt megoldható, készüléket még akkor vettek, amikor volt munkahelyük és továbbra is kinyögik a költségét, hogy a gyerek, gyerekek ne szakadjanak le véglegesen, hiszen internet nélkül ma már szinte lehetetlen akár csak tanulni is.

Ettől még nem tudnak húst, tejet, zöldséget, gyümölcsöt vásárolni. Az a család, ahol egyik nap krumplistészta, másnap grízes tészta, harmadnap rántott leves, majd paprikás krumpli kerül az asztalra, éhezik. Ezt nem látjuk, többnyire túlsúlyosak a nem megfelelő tápláléktól, mégis éheznek. Minőségileg éheznek. Emésztési, keringési és még számtalan egészségügyi problémát okoz ez az életvitel, de változtatni, kezelésre járni, gyógyszert kiváltani sem tudnak. Nincs miből.

Amit látunk, az az utcán alvó hajléktalan, a koldus. Látjuk a segélyszervezetek fotóit a nyomortelepekre juttatott adományokkal, az egy szobában lakó többgenerációs családokat, a határtalan, elmondhatatlan nincstelenséget.

Nem látjuk a szomszéd lakásban élő nyomorát, nem tudjuk, hogy egy faluval, vagy csak egy utcával odébb nem tudnak fűteni, vacsorára csak egy darab kenyér jut a gyerekeknek, a szülőknek még az sem. Azt sem látjuk, hogy palackos gázon melegítik a lavór vizet a mosakodáshoz, kézzel mosnak, hogy ne fogyjon az áram, évekig nem tudnak ruhát, cipőt vásárolni. Nem látjuk, mert az otthonok falai között marad. Ők többnyire nem kapnak segítséget sem.

A foglalkoztatási statisztikák szép adatokat mutatnak, hiszen nincsenek benne a minden ellátás nélkül élők, ők már a rendszer számára elvesztek. Munkavállalóként jelennek meg ezekben a hazug statisztikákban a közmunkások, a külföldön dolgozók és azok is, akik csak egy (EGY!) napot is dolgoztak az év során.

Magyarországon 730 ezer gyermek él szegénységben. Ebből a 730 ezer gyermekből 170 ezer gyermek napról napra éhezik. Ennek a 730 ezer gyermeknek milyen lehetősége lesz tanulni? Hiszen a nem megfelelő táplálkozás, a kóros vashiány, vitaminhiányok sora, az ingerszegény környezet nem segíti a szellemi, mentális, fizika fejlődésüket. Az országban élő gyermekek 43% százalékáról beszélünk.

Igen, lehet úgy tenni, mintha nem lenne baj, mintha mindez hazugság lenne. Sajnos nem az.

Aki még most sem érti, annak elmondok egy rövid történetet. 50 éves nő, óvodában dolgozik. Elvált, 2 nagykamasz és egy kisebb gyerek él vele. Fizetés, családi pótlék, gyerektartás összesen 140 ezer forint. Hiteltörlesztő 50 ezer. Fával fűt (egy szobát), egész évben törleszti a tüzifát. Fizeti a rezsit, turkálóból pótolja a kinőtt, tönkrement ruhákat. Egy évben egyszer vesz dinnyét. Egy darabot a három gyereknek. Más gyümölcsre nem telik. A házat nem tudja eladni, mert lakni kell valahol, az ingatlan értéke és eladhatósága szinte nulla. A szükséges karbantartásokra (beázó tető, elöregedett nyílászáró, kilyukadt zuhanytálca, tönkrement hűtőszekrény) gondolni sem mer. Tehát van otthona, van munkája és fejenként havi 10 ezer forint élelemre. Az napi 330 forint fejenként. Ha elveszítené az állását (ez bármikor megtörténhet), akkor vége a történetnek.

4,3-4,4 millió ember él így, vagy még sokkal rosszabb körülmények között.

A válság hatása, a munkanélküliség emelkedése együtt járt a szociális rendszer szétverésével. Demagógia, vagy sem, nem díszburkolatokra, szökőkutakra, terek átnevezésére, stadionokra kellene költeni, hanem valós munkahelyteremtésre, oktatásra, egészsgügyre. A szociális hálót nem szétverni, hanem erősíteni kellene.

Lehet egy darabig kozmetikázni, hazug adatokkal szépíteni az egyre nagyobb bajt. De ezzel nem oldódik meg semmi, a nyomor terjed, súlyosbodik és egyszer szembesülni fogunk vele, ha akarjuk, ha nem.

Hazudhatnak nekünk, hazudhatunk önmagunknak. A valóság szembe fog jönni hamarosan.adomany