Vendégírás: Beértek az orbáni oktatáspolitika első gyümölcsei

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A 2009-es PISA-mérésekhez képest minden területen zuhant a magyar iskolások teljesítménye. Íme:

pisa
MAGYARORSZÁG A PISA-FELMÉRÉSEKEN

Már 2000-ben sem mutatott rózsás képet a PISA felmérés a magyar diákok teljesítményéről. Ez motiválta annak idején Magyar Bálintot, aki miniszterként megpróbált ezen változtatni. Nagyot javult az iskolák internet-elérhetősége és számítógépekkel való ellátottsága. Még fontosabb volt, amit a kompetencia alapú képzés terén tett. Kezdtek is szállingózni az eredmények, leglátványosabban a szövegértés javult – ahogy a grafikonon is látszik.

Aztán jött Orbán, és ment minden a levesbe. Első miniszterelnöksége idején még bizonytalankodott. Akkor még egy olyan oktatáshoz értő politikusra bízta a területet, aki tisztában volt a korszerűség követelményeivel, és megpróbálta úgy alakítani a közoktatást, hogy az inkább növelje, mint csökkentse az ifjabb generációk tudását és versenyképességét. 2010-re azonban rájött, hogy hatalma megszilárdításához és hosszú távú biztosításához nemzeti méretű tudásmegvonásra – közkeletű szóval agymosásra – van szüksége. Tudatlan, tájékozódni képtelen alattvalók tömegére  van szüksége, mert az autonóm módon gondolkodó állampolgár veszélyezteti a hatalmát. Orbán komolyan vette, hogy a tudás hatalom, nem is akar adni belőle mindenkinek, csak a kiválasztottaknak. Ezért vesz el a gondolkodásra késztető tantárgyak óraszámából testnevelésre és hittanra, ezért szünteti meg az idegen nyelvre tanító nulladik évfolyamokat, ezért szűkíti a gimnáziumi férőhelyek számát. Ezért adja ki az oktatást gebinbe a Kereszténydemokrata Néppártnak.

Az 1989 előtt szocializálódott Orbán Viktor és vezérkara jól megtanulta – mert akkor azt tanították –, hogy a vallás a nép ópiuma, és hogy a magyar katolikus egyház mindig buzgó segédcsapata volt minden elnyomó hatalomnak, amely sötétségben akarta tartani a népet. A csuhásokat térdre szólító ifjak gyakran gúnyolódhattak a „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa” népet nyugtatgató és beletörődésre nevelő tanításon. De aztán rájöttek, hogy az oltár meg a trón évszázadokon keresztül jól együttműködött, miért ne hasznosíthatnák ezt a felhalmozott tudást.  Ehhez persze meg kellett venni az oltárt, de nem sajnálták rá a pénzt.

És nehogy egy-egy tanár, egy-egy iskola illegálisan gondolkodni tanítson, olyan központosítást hajtottak végre az oktatásban, amilyen még a szocializmus idején sem volt.

Így aztán már semmi nem áll útjába annak, hogy megvalósuljon Orbán álma, a munkaalapú társadalom, amelynek hőse a műhelyben koszos kézzel, olajos ruhában és bakancsban” dolgozó munkás, aki bárhol bevethető, teljesen kiszolgáltatott közrabszolga lesz, amikor a technikai fejlődés az utolsó koszos és olajos műhelyt is megszűnteti.

Az így képzett alattvalónak semmi esélye arra, hogy a munkaerőpiac változásait önképzéssel vagy továbbképzéssel követni tudja, ezért reménytelenül leszakad. Az így képzett alattvaló anélkül dönt vagy nyilvánít véleményt bonyolult ügyekben, hogy meg tudná érteni a bonyolult ügyeket leíró bonyolult szövegeket. Ily módon kiszolgáltatottá válik a mindent leegyszerűsítő demagógoknak. És mindez végzetszerű következetességgel generációról generációra újratermelődik, mert Orbán oktatási rendszere évről évre erősíti azt a determinációt, hogy az egyén sorsát képességei helyett az dönti el, hová születik. Halálra ítélt az az ország, amely elfecsérli „rossz helyre” született tehetségeit. Ennek a halálmenetnek egyik állomását mutatja a PISA-felmérés grafikonja.

Szerző: Andor Mihály

adomany