Jön a Vilma is. Neki is van kapája

vilma

Mondom én a Vilmának, hogy még egy ilyen Miniszter Úr, aki egy Elnök nincs a kerek Világon, mint amilyen nekünk van. Minket irigyel mindenki, az már biztos. Ilyen egy sármos, karakán ember, aki feszt kiáll a Magyarok érdekeiért, minden Országnak csak álom, nekünk meg itt van Ő. Egy valóságos szívrabló, nyílt és őszinte a mi Drága Vezetőnk, csak így tovább!

A Kormányban is egytől egyig csupa Becsületes Ember van, akkora szerencsénk van a Vezetőinkkel, hogy azt el sem lehet mondani. Tudjuk mi a Vilmával, hogy mi mindent megtesznek azért, hogy megvédjenek minket. Nekünk nem kell félni a büdös migránsoktól, hogy ide jönnek a burkájukban és megerőszakolnak minket a Vilmával. Mi azért félünk, mert jobb félni, mint megijedni. A Jóska is majdnem megerőszakolt egyszer, pedig az nem is migráns. Vagyishogy de, mert a szomszéd Faluból való. Úgy emlékszem, mintha ma lett volna. Szép, Májusi nap volt 1967-ben, akkor történt, hogy kettesben maradtunk a  Jóskával és rájött a gerjedelem. Meg hát ivott is rendesen, de annyit nem, hogy végül megerőszakoljon. Pedig én kínáltam.

Szóval most nem félünk a Vilmával annyira, mióta meg vagyunk védve. Mert így magunktól már nem tudnánk ellenállni a migránsoknak, a reuma is húzza a lábamat, a Vilma csípőízülete is rendetlenkedik, meg már a fogsor se olyan passzent. De a Drágajó Miniszter Elnök Úr gondoskodik mirólunk, a Jó Isten áldja meg mind a két kezével! Arról nem beszélve, hogy még ajándékot is küld, de nem is az a valami, hanem hogy névre szóló levelet is kapunk Tőle. Az nagyobb kincs, mint az a 10 ezer forint, aminek nagyon örülünk azért. A Vilma is. Kérdeztem is a postást, hogy be lehet-e fizetni ebből majd az áramot, mert kikapcsolták vagy négy hónapja. Úgy csinálom, hogy mindig másik számlát nem fizetek be, így hol víz nincs, hol áram, hol fűteni nem tudok, hol meg enni. Unalmas ám a nyugdíjas Élet itt, Falun, ezzel egy kicsit érdekesebbé tudom tenni. Mindig kitalálom, hogy legyen abban a hónapban. Tisztára, mint egy túlélőtábor. Azt nem tudom, milyen a túlélőtábor, az unokám szokta mondani, de okos gyerek az. Ha azt mondja, akkor az olyan is.

Meg hát nem csak a szórakozás miatt csinálom, hanem mert 43 ezer a nyugdíjam és hát abból nem nagyon futja egyszerre mindenre. Nem panaszként mondom, mert amikor a Drága Miniszter Elnök Urunk hívott engem a Békemenetbe, akkor mentem én azonnal. Igaz, hogy ráment két napom, mert mihozzánk csak napjában két busz jár és mind a kettőt lekéstem, de hát időm az van. A fele nyugdíjam is ráment, de az ember tudja eldönteni, hogy mi a fontos. A Drága Miniszter Elnök Urat megvédeni fontosabb volt, mint enni, hát mentem és védtem. A Vilma is védte, aztán együtt koplaltunk két hétig. Akartam is írni a Drága Kormánynak, hogy inkább nyárra tegyék a Békementet máskor, mert olyankor lehet gombát szedni az erdőn, vagy bogyókat és mégis jobban ki lehet húzni nyugdíjig. De aztán mégse írtam, mert mit okvetetlenkedjek én, hát nem igaz? Ha védeni kell, akkor én jövök és védek. Mert tudom, hogy engem is megvéd a Kormány, ha kell.

Szóval nem tudom, hogy ezzel az utalvánnyal én majd befizethetem-e az áramot. Mert ha nem, akkor nem tudom, mihez kezdek vele itt falun, mert itt a boltos csak készpénzt fogad el, semmi mást. De mindegy is, az sokkal fontosabb, hogy levél is lesz a borítékban Tőle! Micsoda nagy Ember, hogy képes észben tartani annak a sok nyugdíjasnak a nevét! Meg micsoda munkabírása van Neki, hogy annyi levelet megír! A sírás szorongatja a torkomat, ha csak arra gondolok, mit meg nem tesz értünk az a Drága Ember! Meg a Vilmának is szorongatja.

El is határoztam, hogy bekereteztetem én azt a levelet és felakasztom a fénykép mellé. Az Ő fényképe az, micsoda egy jóképű Férfi, istenem!

Pedig mit el nem kell tűrnie, édes Istenem! Én aztán tudom. Meg a Vilma is. A gyerekem szóba se áll velem, mert azt mondja, hogy én egy fan vagyok, ami nem tudom, mit jelent. Mert szerinte másról sem lehet velem beszélni, csak arról, hogy milyen jól élünk, mikor neki nincs munkája. Hát nincs, mert lusta! Bezzeg a menyem el tud menni közmunkára, mert azt tud kaparni. Meg azt is mondja a fiam, hogy a Drága Miniszter Urak kilopják a szemünket. Hágy hogy lehet ilyet mondani, mikor nekem megvan mindkét szemem! Igaz, hogy látni nem nagyon látok vele, mert rájött a hályog, de a Doktor Úr megnyugtatott, hogy már csak három évet kell várnom és megműtik. Akkor úgy fogok látni, mint a Sas, addig meg kibírom, fél lábon is. Vagyis csak fél lábon, mert a másikban annyira elkopott a térdem, hogy nem tudok ráállni. De majd azt is megműtik, öt év múlva kerülök sorra.

Addig már csak nem halok éhen. Meg se fagyok, mert gyűjtöm a reklámújságot és azzal tüzelek.

Az jutott eszembe, hogy nem is kell nekem az a villany, mert minek, ha úgysem látok? Hát nem? Inkább veszek majd azon a pénzen egy buszjegyet, felmegyek a Fővárosba és meghúzom magam a Drága Miniszter Elnök Úr háza előtt, a kapualjban. Hátha szükség lesz rám, mert meg kell védeni. Mégis jobb, ha kéznél vagyok. A védéshez viszem a kapát magammal, csak előbb megélezem. Biztos, ami biztos. Jön a Vilma is. Neki is van kapája. Ránk számíthat a Drága Miniszter Elnök Úr. Mindhalálig. Rám, meg a Vilmára.adomany