A takarás alatt haldoklunk, rothadunk és pusztulunk, mert meg sem tanulhattuk, hogy milyen a demokrácia

Forrás: MTI/Illyés Tibor Forrás: MTI/Illyés Tibor

Csatakosra izzadt pankrátorok gyűrik egymást, letaposva mindent, ami eleven. Lejátszott meccsek zajlanak, a belépőjegy árát nekünk kell fizetni akár akarjuk, akár nem. Akkor is, ha nem érdekel a műsor és akkor is, ha nem akarjuk ezt az egészet. Megélhetési keresztények térítenek erőszakkal, sötét, tudatlan bunkók oktatnak, beteg lelkű gerinctelenek gyógyítanak, erkölcsi hullák hirdetik az erkölcsöt.

Létezik egy technika, amivel el lehet pusztítani a gyomot és minden mást. Egy kartonpapírt leterítesz a földre és ott hagyod néhány hétig. Így nem jut fényhez az alatta lévő növényzet. Nem pusztul el, csak vegetál és vár. Aztán leveszed a papírt és engeded, hogy növekedésnek induljanak a haldokló növények. Először a gyökérzetben lévő tápanyagot használják majd fel, hogy megerősödjenek a levelek, hajtások. Kivársz, majd amikor felhasználta a növény a tartalékait és elkezdené felvenni a talajból a táplálékot, ismét letakarod. Napfény nélkül nincs tápanyagfelvétel, nincs semmi. Ismét haldoklás következik, a levelek, hajtások elpusztulnak. Ezt megcsinálod még kétszer, háromszor és többé nem képes a gyökérzet életben tartani a növényt. Elpusztul végleg.

Ez történik Magyarországon évek, de inkább évtizedek óta. Nem képes kifejlődni sem valódi jobboldali, sem valódi baloldali párt, mert a meglévők lefedik a talajt, elveszik a napfényt, nem engedik növekedésnek indulni a valódi életet. Egymást váltva, látszólag egymással harcolva, de valójában összekapaszkodva, egymást támogatva és kiegészítve fedik le az országot. A biztos megélhetésért, a mentelmi jogért, az egzisztenciális biztonságért ellenzékben, a harácsolható vagyonért, a számonkérhetetlenségért, a hatalomért kormányon.

Mi pedig a takarás alatt haldoklunk, rothadunk és pusztulunk, mert meg sem tanulhattuk, hogy milyen a demokrácia, mert esélyt sem kaptunk a normális életre, mert aki tudta, lassan az is elfelejti, mit jelent nyugodtan élni. Diktatúrából diktatúrába tántorgunk és lehetőségünk sem volt megállni, pihenni. Egy percig sem jutottunk fényhez, nem tudtunk megerősödni, új hajtásokat nevelni. Lassan feléljük a tartalékainkat és már nem lesz erőnk feltölteni a készleteinket.

Aki a vastag kartonpapír szélére került, az megpróbál kibújni alóla, fényhez, levegőhöz jutni. Vagy sikerül, vagy nem. Politikusok, politológusok, elemzők, újságírók hada dolgozik azon, hogy ne sikerüljön. Tök mindegy, hogy tudatosan, vagy tudatlanságból, de mindegyik tapos egyet a növekedni akaró öntudaton. Tök mindegy, hogy ezért fizetik, vagy csak meg akarja valósítani önmagát, de gyilkol.

Mi pedig pusztulunk. Tudomásul vesszük, hogy spórolni kell a gázzal, előkotorjuk az egyre régebbi, egyre nyűttebb plédet. Kiszámoljuk, hogy mennyi pénz jut ételre és melyik hónapban melyik számlát nem fizetjük be. Természetesnek vesszük, hogy fillére kifeszülünk fizetéstől fizetésig, hogy idejét sem tudjuk, mikor nyaraltunk utoljára. Megtanítjuk a gyereket, hogy öblítse le a vécét a félretett felmosóvízzel, hogy ne akarjon epret enni decemberben és ne kérjen két szelet felvágottat a zsemlébe.

A gyerekünk már úgy fog felnőni, hogy nem lesz természetes számára a napi gyümölcs, a tej, túró, sajt, a hús ünnepnek számít. Nem jár – mi sem járunk – színházba, koncertre, az országnak csak azt a részét fogja ismerni, ami gyalog bejárható, nem lesz igénye a múzeumra, mert mindezt nem tudjuk megadni sem neki, sem önmagunknak.

És mi vagyunk a középréteg. Mi, akik hetente talán kétszer is tudunk húst tenni az asztalra, akik csak egy számlával csúszunk általában és futja egy kiló szaloncukorra, akár húsz fokra is felfűtjük a lakást és még vannak könyvek a polcon, mert régebben meg tudtuk vásárolni és még nem kellett eladnunk egy pár zokni áráért.

Fölöttünk a nagyon kevés jómódú, alattunk a már lecsúszottak. Legfölül azok, akik mindezt fenntartják, mert nekik így éri meg, így jó. Az álpártok álpolitikusai, akik összetartoznak, bármit hazudnak nekünk, vagy önmaguknak. Itt nincs jobboldali párt, nincs baloldali párt, csak összefonódott, évtizedek óta a társadalom életerejét elszívó megélhetésiek vannak, semmi más. És a kurvanagy árnyékuk van, ami nem engedi kifejlődni a valódi, elkötelezett, nem a saját, hanem az ország érdekében tenni akaró pártokat. Egyik oldalon sem.

Ha buknak, együtt kell bukniuk. Ha buknak, az csak azért lehet, mert a fiatalokban van még annyi erő és élniakarás, hogy képes átszakítani a kartonpapírt, hogy bejusson a fény és képes elmondani nekünk, haldoklóknak, hogy nem, ez nem normális. Az a normális, ha télen fűteni tudunk, ha meg tudjuk venni a gyerekünknek az epret akár decemberben is, ha el tudunk menni kirándulni, nyaralni és nem csúszunk a számlákkal. Az a normális, ha nem jelent tragédiát egy tönkrement mosógép és rohadtul nem luxus egy családnak az autó és a különszoba a gyereknek, a strand nyáron, a korizás télen. Mert az élet ez, nem pedig az, amit le akarnak nyomni a torkunkon. adomany