Méltatlan ország

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

Ha egy szóban kellene összefoglalnom azt, hogy mi a bajom az országgal, akkor ezt a szót választanám: méltatlan. Az élet méltatlan az elejétől a végéig, amennyiben nem gazdag családba születik valaki. Nem hinném, hogy létezik ennél szörnyűbb dolog Európa közepén.

Ha nem tudod megfizetni a magánorvost, akkor a gyerekedet olyan kórházban szülöd meg, ahol nincs fertőtlenítőszer és ahol talán egy napok óta oszló hulla hever a vécében az egy hete nem takarított, mocskos kövön, a bűzlő vécékagyló és megbarnult, véres papírvattahalom között.

Ha nincs pénzed és nincs autód, akkor a gyereked akár meg is halhat, mire a több faluval távolabb lévő orvoshoz eljutsz vele baj esetén. Ha időben kórházba kerül, akkor a koszos kövön kell töltened az éjszakákat, mert nincs ágy a szülőknek, de elvárás az van, hogy legyél ott és ápold a kicsit, mert a nagyon kevés nővér akkor sem tudja ezt megtenni, ha egytől egyig végtelenül elkötelezettek és a legjobb szándék vezeti őket. Mert emberileg és fizikailag is lehetetlen.

Pénzt adsz az orvosnak és pénzt adsz a nővérnek akkor is, ha neked is anyagi gondjaid vannak, mert így működik a rendszer. Rossz és megalázó neked, de megalázó az orvosnak, nővérnek is, hogy kénytelen elfogadni a zsebbe csúsztatott borítékot. Hiszen te fizeted a biztosítást, ő kap fizetést, de semmi nem elég semmire.

Méltatlan, hogy kórházi dolgozók tesznek közzé kérést a közösségi oldalon: ha valakinek van felesleges, még használható plédje, takarója, adja már be a kórház portájára, mert nincs rá pénze a kórháznak, az állam nem biztosít megfelelő felszerelést és sok az idős beteg, folyamatosan fáznak, nincs mivel betakargatni őket, ameddig órákig várnak egy vizsgálatra a huzatos folyosón.

Méltatlan, hogy ha nem tudod a gyerekedet megfelelő iskolába íratni, nem tudod megfizetni a nyelvtanárt, különórákat, akkor nem fog tudni tovább tanulni. Méltatlan, hogy a pénzen múlik, hogy ki járhat gimnáziumba, ki szerezhet diplomát. Méltatlan, hogy a kormány dönti el, mit tanul és miből tanul a gyereked, hogy kormánydöntésen múlik, milyen szakmát szerezhet meg a lakóhelyed környékén.

Ha szakmát szerzett, akkor is behatárolt, melyik külföldi tulajdonú üzemben dolgozhat élete végéig és mennyit fog keresni. Ha nincs pénzed, nem tudsz vállalkozni a költségek, az ezernyi, zömében felesleges hatósági engedély, az adóhatóság teljhatalma és pénzbehajtásra beállított működése miatt. Ha van pénzed felépíteni egy vállalkozást, akkor sem tudhatod, melyik gazdag földesúr melyik gyereke nézi ki magának azt a piaci szeletet. Mert, ha kinézi magának, akkor vagy megveszi a vállalkozásodat – akkor is, ha nem akartad eladni – és még ekkor jársz jobban, vagy megfojt, tönkretesz. Mert többé nem kapsz megbízást, legfeljebb csak az újgazdag, jó helyre született, vagy házasodott hatalmasságtól és hetedik alvállalkozóként fillérekért robotolhatsz. Vagy feladod a francba és elmész jobbágynak, szalagmunkásnak, vagy összecsomagolod, amid van és keresel magadnak egy másik hazát.

Méltatlan, mert ha valami baj történik, ha baleset, betegség miatt nem vagy többé alkalmas a munkára, akkor nem kapsz segítséget. Hiába az évtizedekig fizetett adó és járulék. Egy bizottság eldönti, hogy alkalmas vagy-e munkavégzésre. Többnyire úgy döntenek, hogy alkalmas vagy akkor is, ha nem. Akkor kapod a 22 800 forint álláskeresési támogatást és mindegy, hogy eddig mennyi pénzt tettél be a közösbe. Innen nincs tovább. Ennyi pénzből nem lehet életben maradni, rezsit fizetni, gyógyszert, mankót, szemüveget, kerekesszéket, hallókészüléket kifizetni. Még a 10 százalékos önrészt sem. Nem tudsz közlekedni és nem tudsz bérletet vásárolni, nem tudod megcsináltatni az elromlott hűtőt, de még a tönkrement villanykapcsolót sem. Nem tudod fizetni az internetet. Magadra maradsz, magába zár a nyomor.

Ha rokkantellátást kapsz, az sem sokkal több, legfeljebb lassabban pusztulsz le. Ha lenne megfelelő hálózat, ha létezne olyan munka, amit helybe visznek, majd a készárut elviszik, vagy interneten végezhető és adnak hozzá számítógépet, internetet, akkor te dolgoznál örömmel, hiszen fontos, hogy fizetést kapj és fontos a tudat, hogy nem vagy haszontalan és nem maradtál magadra. Fontos lenne.

Ha szerencséd van és sikerült ledolgoznod az életed több mint felét, valahogy felnevelted a gyerekeidet és megöregszel, akkor csak a gyerekeidre számíthatsz. Ha nem elég a nyugdíjad, hogy segítséget fogadj, hogy megfizess egy ápolót, vagy bekerülj egy normális idősotthonba, akkor nem marad más, mint a gyerekeid anyagi és fizikai támogatása. Ha nincs gyereked, vagy maga is nyomorult helyzetben, egészségi állapotban van, akkor neked véged. Nincs megfelelő idősgondozó hálózat, nincsenek idősotthonok és nincsenek demensközpontok. És még akkor van szerencséd, ha elbutulsz, mert akkor legalább nem fogod fel, hogy nem tudod megvenni a gyógyszereket, amelyek segíthetnének valamennyit, a szomszédok próbálnak figyelni rád, hogy ne a saját mocskodban fagyj meg a saját ágyadban.

Méltatlan, hogy eközben mások, akik jó helyre születtek, nősültek, kapaszkodtak, elképzelhetetlen pénzeket zsákmányolnak az ország kárára. Mert zsákmány a lefölözött piac, az uniós források lerablása, a korrupcióval szerzett vagyon. A néhány éve még átlagos kisvállalkozóból hirtelen milliárdos cápává fejlődő új gazdagok a te, az én, a mindenki más rovására harácsolhat földeket, ingatlanokat, a mi nyomorunkon épül az ő birodalmuk.

Méltatlan, hogy te bármikor a semmibe zuhanhatsz és nincs segítség számodra, a másik, az új uralkodó réteg tagja bármit megtehet és nincs számonkérés. Itt ragadtunk egy erkölcsileg lezüllött, minden tekintetben egyre jobban lepusztuló országban, ahol szégyen és veszélyes a másként gondolkodás, ahol nem mondhatod ki a véleményedet, mert ezzel kockáztatod a megélhetésedet, vagy a rokonaid, barátaid, ismerőseid egzisztenciáját – akkor is, ha az az egzisztencia egy tanári állás a helyi iskolában és akkor is, ha kórházi beteghordó munka – ahol meg kell tanulnod kussolni, ha legalább a vegetálás szintjén túl akarsz élni.

Gyalázat, hogy elég ennek az országnak a túlélés és nem jól, biztonságban és boldogan akarunk élni. Gyalázat, hogy megbecsült ember lehet az, aki hajlott gerinccel, lehajtott fejjel szolgál és szabadon támadható ellenség az, aki elég bátor gondolkodni és véleményt alkotni. Szörnyű ország az, ahol uszító hazaárulónak lehet nevezni azt, aki kimondja a véleményét, ahol fenyegetni lehet azt, aki leírja a valóságot.

Méltaltan, hogy egy ország, amelyben minden lehetőség adott lenne egy jobb, demokratikus, mindenki számára elfogadható és emberhez méltó élet feltételeinek megteremtésére, önként belesüpped az anyagi és erkölcsi nyomorba. Szomorú és felfoghatatlan, hogy egy ország tapsol a kirablóinak, hogy képesek ünnepelni a saját nyomorukat és a gyerekeik jövőjét felzabáló néhány bűnözőt éltetni és támogatni, istenként tisztelni. Aki nem tapsol, az tétlenül tűri. Szörnyű látni, hogy nincs igény a demokráciára, hogy tömegek ünneplik a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméinek pusztulását és tapsolva, hörögve táncolnak egy meg sem született demokratikus, emberközpontú, tudásalapú, szociális és jogi biztonságot nyújtó, toleráns, igazságos és erős állam sírján.adomany