NEHAZUGGY

A végén majd szemetet fogunk égetni, mint ahogy a harmadik világ országaiban teszik

Tamás Róbert | 2016. December 1, Csütörtök | 9:07

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Nem fogadjuk el a korlátlan és ellenőrzés nélküli hatalmat. Mindannyian nagyra becsüljük a személyes szabadságot és a hazánk függetlenségét. Mindannyian rosszul érezzük magunkat, ha azt látjuk, hogy a közepes, a középszer legyőzi a kiválót, a rosszabb a jobbat és a hatalom berkein belül álló a hatalmon kívülit. Lázadunk, vagy legalábbis lázadozunk, ha azt látjuk, hogy a pénz, a születés és a hatalom kiváltsága meghatározza, hogy kiből mi lehet Magyarországon. Higgyék el nekem, mindez nem veszett ki belőlünk, ez nem enyészett el, ez most is összeköt bennünket. Sőt, újabb és újabb felismerések egyre erősebb és erősebb szálakkal kötnek össze bennünket. (…)

Az ember már csak olyan, hogy fejlődést és sikert akar, nem reformokat. Sikereket! Ki az ördögnek kell olyan reform, amivel mindenki rosszul jár Magyarországon? Kedves Barátaim, az erről szóló politikai vitákat az teszi Magyarországon rendre lehangolóvá és kisszerűvé, hogy állandóan arról szólnak, mire nincs pénz. Honnan kell elvenni, ha valakinek adni akarunk, és kinek a kárára lehet elérni, hogy valami másnak a helyzetén javítsunk. A vita végén általában a politikusok megpróbálnak egyre vékonyabb szeleteket vágni a kenyérből, és a vita oda torkollik, hogy kijelentik, megmagyarázzák, mit miért nem lehet megcselekedni. Magyarország ma ezen az úton jár. Márpedig ez az észjárás és ez a gondolkodás vakvágány. Először is, bátran jelentsük ki, hogy van pénz, csak nem oda teszik, nem oda juttatják, ahova kellene. Ha Önök összeadják az elmúlt években hirdetésekre, propagandákra, új autókra, telefonokra, bútorokra, a jó ég tudja, hogy mi mindenre – áltanulmányokra – elköltött milliárdokat, akkor valahol a 120 milliárd forint környékén húzhatják meg az összeget. (…)

A helyzet úgy áll, ha tandíj lett volna, akkor én ma nem állnék itt. Ha tandíj lett volna akkortájt, Önök közül nagyon sokan nem ülnének ma itt. Beszéljünk ismét egyenesen: a tandíj a magunkfajtákat kirekeszti az egyetemekről. A tanulás a mi időnkben sem volt ingyenes – én emlékszem -: albérlet, kollégium, különórák, nyelvórák, tankönyvek… Az egyetem mellett a mi időnkben is mindig dolgozni kellett: végig is dolgoztuk. Valahogy fenn és el kellett tartani magunkat, a szülői támogatás mellett is. Éjszakánként nyomda, istálló, teherpályaudvar… Ha azonban tandíj lett volna, kedves Barátaim, az már egy elkerülhetetlen és kivédhetetlen csapást jelentett volna a számunkra. Gondoljanak bele abba, mit érezhet ma egy diplomás házaspár, vagy mit érezhet egy munkás, aki látja a gyerekében a tehetséget, észreveszi a felvillanó észt, mit érezhet, amikor azt kell mondania, jövőre nem tudom fizetni az egyetemi tanulmányaidat. Ha nincs pénzed, nem tanulhat a gyereked! Ezt jelenti egész Magyarország számára a tandíj. (…)

Én öt gyermeket nevelek. Ha bármelyik közülük azért nem tanulhatna, mert én nem volnék képes előteremteni a tanulásukhoz szükséges összeget, ha nem tudnám kifizetni a tanulás árát, akkor ezt én az életem kudarcának érezném, és ezért sohasem fogok belenyugodni abba, hogy Magyarországon tandíj zárja el a gyerekek előtti felemelkedés lehetőségét. (…)

Nem tudom, Önök közül kik azok, akik elgondolkodtak a tandíj távlatosabb következményeiről. A tandíj ugyanis nemcsak az egyetemekről szorítja ki az okos, de szegény családba született gyerekeket, hanem előbb-utóbb a gimnáziumból is. Mert minek járjon gimnáziumba a gyerek, ha úgysem tudjuk majd utána fizetni az egyetemet? Az út vége belátható, nem a tudás alapú iparágakba, nem az igazi európai jövőbe kapcsolódunk be, még csak nem is az idetelepített gumigyárakban fogunk dolgozni, hanem a végén majd szemetet fogunk égetni, mint ahogy a harmadik világ országaiban teszik.” (…)

Orbán Viktor 2008. február 13-án, a SYMA csarnokban elmondott évértékelő beszédének szó szerinti részletei.

Igaz, ezt nem tandíjnak nevezzük, hanem költségtérítésnek. Mindjárt más.

Forrás: KSH

Van kérdés? Nincs. Csak a Fidesz.

adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!