A kutya nem kért rá, hogy ünnepelj, te diplomáciai vakondtúrás

Fotó: Coub Fotó: Coub

Mivel a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején, ezért a külgazdasági és külügyminiszter minden diplomatának és minden minisztériumi alkalmazottnak megtiltotta a román nemzeti ünnepségeken való részvételt

– ezt írta a Külügyminisztériumnak nevezett futsalos egylet a hvg.hu ama értesülésére, hogy Szijjártó Péter, szellemi kakadu és diplomáciai magasles megtiltotta a külföldön dolgozó magyar diplomatáknak, hogy részt vegyenek december elsején a román nagykövetségeken szervezett ünnepségeken. A Romániában dolgozó diplomaták esetében a tiltás bármelyik tetszőleges intézményben szervezett ünnepségre érvényes.

Következésképpen a magyar külügyminisztériumból rendkívül bátor és férfias és diplomatikus módon nem volt jelen senki a budapesti román fogadáson. Az egyik budapesti belvárosi szálloda báltermében szervezett eseményen egyébként Marius Lazurca nagykövet románul és magyarul egyaránt köszöntötte a vendégeket, a román és a magyar himnusz nyitotta meg az estet, a diplomata az üdvözlő beszédét angolul mondta el (a román és a magyar fordítást egy kivetítőn lehetett követni), majd következett egy hangverseny, ahol egy román hegedűművész Bartók, Bach és Enescu műveket játszott. Ezt követte végül a fogadás.

Pontosan tudjuk, hogy december elseje baszottul nem ünnepnap a magyar nemzet számára. Amikor is Romániában az 1918-ban megtartott gyulafehérvári nemzetgyűlés emlékét ünneplik. Amikor is a magyarországi románok 1228 képviselője kinyilvánította abbéli nyilatkozatban testet öltött szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 történelmi vármegye – a Román Királysághoz csatlakozzon. Nagy Nemzeti Tanácsot választottak, miközben a gyulafehérvári vármezőn százezer ember ünnepelte az aktust. Ők egyébként a Magyar Államvasutak által biztosított ingyenvonatokon jutottak el Gyulafehérvárra.

Igen tudjuk: ahhoz, hogy ez valóra váljon, nyilvánvalóan szükség volt például a trianoni megállapodásra. A Gyulafehérváron született határozat mégis annyiban biztató volt, hogy deklarálta az olyan demokratikus jogokat, mint például az általános és titkos választójog, a sajtó-, gyülekezési és gondolatszabadság teljes elismerése. Az más kérdés, hogy sokan, köztük sok román is, már akkor attól tartottak, hogy mindez a nem éppen demokratikus hagyományairól híres Román Királysággal egyesülve soha nem lesz betartva. És tényleg: a nemzetiségi, vallási és kulturális autonómiával, illetve politikai önrendelkezési jogokkal kapcsolatban kábé semmi nem valósult meg.

Ennek okán nem várható el egyetlen simán becsületes, vagy melldöngető hősmagyartól sem, hogy ünnepelni támadjon kedve, vagy táncra perdüljön ezen a szent napon. Nem könnyű viszonyulni ehhez a történethez, f*sztudja, miként kellene hozzáállni ehhez a közel 100 éves történethez. A romániai magyarok politikai képviselői (RMDSZ) például nem tudták soha (ők sem), hogy mi a következetes viszonyulás e kérdéshez. Szerencsére nem csak ők. Vagy sajnos.

2002-ben például Medgyessy Péter akkori magyar és Adrian Nastase akkori román miniszterelnökkel koccintottak Budapesten. Kövér László elvtársa és barátja, Szász Jenő – aki a minap a nemzeti házmester oldalánt turnézott az RMDSZ választási kampányában Erdélyben – 2009-ben például Traian Basescu akkori államfővel közösen bulizott Bukarestben december elsején. Nem baj, rég volt, igaz sem volt.

Băsescu államelnök és Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester koccint 2006. március 15-én
Băsescu államelnök és Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester koccint nem december 1-jén, hanem 2006. március 15-én

Ha az időben kicsit visszamegyünk, ott találjuk Szőcs Géza jelenlegi Orbán-felszopót, egykori RMDSZ főtitkárt, aki 1990-ben Gyulafehérváron szólalt fel Ion Iliescu államelnök mellett. Beszédében méltatta az 1918-as gyulafehérvári határozat demokratizmusát, kisebbségvédelmét. Olyannyira, hogy szerinte ennek a határozatnak kellene képeznie az új román alkotmány alapját is. Vagy például 1998-ban Orbán Viktor  levelet írt Radu Vasile román miniszterelnöknek, amelyben utalt arra, hogy 1918. december 1-jén a Gyulafehérvári Nagy Egyesülés határozata Románia valamennyi együttlakó népére vonatkozott. És gondolom azóta minden évben megeresztenek valami hasonlót, de majd mostantól.

Sem kedvem, sem hangulatom ezeket ide felsorakoztatni, ám meg kell mondanom, hogy 2016-ban nagy pofával megtiltani a magyar diplomatáknak a szomszédos ország nemzeti ünnepén való részvételt, túlzásokba eső, zsigeri, vérgőzős érzelmek felkorbácsolására irányuló, minősíthetetlen diplomáciai húzás. Már ha a diplomáciát egyáltalán egy mondatban lehet emlegetni Szijjártó Péterrel.

Azt gondolom, hogy ez a múltba forduló, trianonozásra épülő sérelmi nemzetpolitizálás (ha egyáltalán van nemzetpolitikája a Fidesznek az állandó frusztrált hőzöngésen túl), amely se nem koherens, se nem mutat túl a pillanatnyi politikai érdekeken, amely újabb és újabb réteg politikai tőkét próbál levakarni a trianoni sebekről, amely gyilkolja az egészséges nemzettudatot, egyértelmű gátja annak, hogy meghaladjuk a nyomorúságos múltunkat. Gátja a fejlődésnek és annak, hogy a belterjes, siránkozó vadmagyarkodás helyét 100 év múltán átvegye valamiféle európai mentalitás.

Igen, Szijjártó, nincs mit ünnepelni. A kutya nem kért rá, hogy ünnepelj. Létezett volna egyéb, civilizáltabb, vállalhatóbb módja is annak, hogy ezt kinyilvánítsd. Csak azzal nem lehetne hergelni a határon inneni és túli nemzettársakat. Kell az olajat önteni a tűzre, keménykedni, pattogni, mert a feszültségek élezése csak jót tehet a sanyargatott erdélyi testvéreknek. Akiket elnyom a román állam. Majd jön a magyar kormány és egy közleménnyel megvédi őket. Ki jár jól ezzel?

Az elmúlt években egyetlen világos hangot nem hallottunk arról, hogy a lekenyerezésen, a kitalicskázott milliárdokon túl miről szól a magyar kormány nemzetpolitikája, hogy miként tervezi a magyar kormány a kisebbségi magyarok problémáinak megoldásához való hozzájárulást. A párbeszéd, az egy asztalhoz ülés alternatívája a taplóparaszt, bunkó utasítgatás. Egy 100 évvel ezelőtti, visszafordíthatatlan történelmi esemény fölötti, soha véget nem érő óbégatás.

Ha valamivel szét lehet cseszni, nem csak két ország kapcsolatát, de egy szomszédos országban élő kisebbség helyzetét, ez a magas lóról bekeményítő faszakodás. Az exportált gyűlölködés. Kisstílű, provinciális és pusztító. Az ostoba, örökké békétlenkedő, önmagát újratermelő, parttalan, torz fajmagyarkodást.

Nem kell együtt ünnepelni a románokkal, de állandóan aláásni, rontani a két ország közötti kapcsolatokat, felelőtlenség és tuskóság. Mert a diplomácia pont azért diplomácia és nem kocsmai verekedés, hogy nem férnek bele az ilyen húzások. De honnan is tudhatná ezt Szijjártó Péter nemzeti hős?

adomany