Emberileg, szakmailag, erkölcsileg is inkorrekt f*szok gyülekezete volt eddig is

Budapest, 2009. május 22.
Szájer József, az Európai Parlament néppárti frakciójának alelnöke (b) és Gulyás Gergely, a Fidesz EP-jelöltje beszélget a Fidesz Ifjúsági Tagozata és a Konrad Adenauer Alapítvány által szervezett 3. Közép-európai Konferencián az Ybl-palotában.
MTI Fotó: Soós Lajos Budapest, 2009. május 22. Szájer József, az Európai Parlament néppárti frakciójának alelnöke (b) és Gulyás Gergely, a Fidesz EP-jelöltje beszélget a Fidesz Ifjúsági Tagozata és a Konrad Adenauer Alapítvány által szervezett 3. Közép-európai Konferencián az Ybl-palotában. MTI Fotó: Soós Lajos

Hála legyen az égnek és pláne az Orbán nevű végtelen bölcsességének, valamint Donald Trump megválasztásának, már nincsenek életveszélyben a fideszesek. Mert eddig abban voltak, a politikai korrektség majdnem halálos csapást mért rájuk, de most ennek vége, levetik láncaikat és a franc tudja mi lesz itt mindjárt.

Szólok is időben, hogy akinek brüsszeli csipkébe tekert árvalányhajból van a lelkülete, az feltétlenül ne olvasson tovább egy sort sem. Ha mégis, csak saját felelősségére és köszönöm, nem kérek sopánkát magam alá. Sem a „stílus maga az ember” rommá csócsált, semmit nem jelentő büfit, sem Bayer Zsolt stílusával való össehasonlítást nem kérek, amúgy sem volt soha bajom Bayer stílusával, hanem minden másával. Köszi.

Ott tartunk, testvéreim a szétlopott diliházban, hogy Gulyás Gergely legfőbb nulla böfög egyet a senki által nem olvasott Demokrata címen futó kamulapban és erről beszámol az MTI. Isten bizony. Ez egy hír és feltétlenül tájékoztatni kell a közt. Kivételesen nem másolom be, hanem monitorfotón rögzítettem a nagy eseményt, amikor az MTI az eddig sem nagyon létező gátlásait levetve beleállt a pártpropagandába tökig.mti

Elolvasni nem nagyon lehet ugyan, de nem baj, mondom, mi van. Nincs tovább politikai korrektség, ami eddig szinte megbénította, létében fenyegette a fideszes elvtársakat. De jött Trump és eltörölte ezt, áldott legyen az ő neve! Amúgy igaza lehet ennek a lelkes senkinek, már tényleg csak a politikai korrektség nyűge lóghatott a kormánypárt nyakán. Másféle korrektség már régen nem jön szóba se, ha a magyar kormányról beszélünk.

Emberileg, szakmailag, erkölcsileg is inkorrekt faszok gyülekezete volt eddig is, az utolsó, amiben még nem érték el az elvárt mélységet, az a politikai beszéd volt, de mától ennek is vége. Ettől persze még pont ugyanolyan dilettáns, mohó, ostoba bűnöző marad mindenki, mint annak előtte, de attól a kurva politikai korrektségtől csak sikerült megmenteni a világot.

Egy senki által nem olvasott, közpénzből rommá pénzelt lapocskában habogó fideszes végre megvált minket. Jó, nem saját erőből, mert a gazda által megrágott, majd kiszart bölcsességet viszi ő fáklyaként a vakvilágba. Orbán, aki már leszámolt a liberális szóval – sajnos a szabadsághoz ragaszkodó emberekkel még nem sikerült neki, de próbálkozik – aki gyökerestül nyírta ki a demokráciát, aki bemesélte a faszparasztoknak, hogy ő egy olyan jobboldali, aki az egyik kezével lop, a másikkal államosít, akinek évek óta nem volt egy őszinte mondata és akit nagy valószínűséggel évek óta kezelni kellene, most meghirdette a politikai korrektséggel való leszámolást. Mert ez volt az összes baja a suttyónak, amúgy már minden rendben van ebben az országban.

Most végre majd lehet mondani hogy buzi, meg nigger és rokkant. Ettől biztosan sokkal jobban érzi magát mindenki, de azért nem hinném, hogy Orbánt valaha is éppen ez nyomasztotta volna.

Gulyás ilyen kurvaokosakat mond a szájával a Demokratában:

az elmúlt években azzal szembesültek (a fideszesek – szerk.), hogy ódivatú, provinciális és Európa-ellenes bélyeggel illethető az, aki hagyományos európai értékeket képvisel, aki nem gondolja, hogy két férfi és két nő is köthet házasságot (…)

Hogy egyem meg a zuzáját ennek a sok erkölccsősznek, de komolyan! Az a mindenen túlmutató tenyeres-talpas megfelelni-akarás, az a habzó szájú buzizásba tekert kisebbrendűségi-komplexus, az a takonygerincű szervilizmus. Az a párt sikoltozik elnyomásról, amelyik egy ország torkán akarja lenyomni a keresztet, mert hirtelen mindegyik vallási áhítatba esett. Az a párt, amelyik gyakorlatilag azt csinál ebben az országban, amit akar, amelyben magas beosztású politikusok és egyéb seggnyalók nyíltan buzizhatnak, zsidózhatnak, cigányozhatnak, de nyugodtan pépesre is verhetik a feleségük arcát, mert az olyan férfias.

A büdösszájú házelnöktől kezdve a halálra sértődött Kocsis Mátéig (tényleg, őt lehet majd buzizni, vagy nem lehet majd sem?), a korrupt gecik pukkadásig tömött külföldi bankszámláitól a saját mocskában halálra fagyott demens öregemberig itt már senkinek semmi más baja nem volt, csak ez a kurva politikai korrektség, amit rákényszerítettek a fideszesekre. De ennek mától vége.

Miután gyorsan tanulok, azonnal levedlettem én is az utolsó foszlányait ennek a kórnak és felszabadulva, liberális lekesedéssel üzenem a komplett kormánynak: menjetek ti a picsába!adomany