NEHAZUGGY

Egy szánalmas telefonbeszélgetés margójára

H. Andrea | 2016. November 27, Vasárnap | 9:10

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ne lihegjük túl, de azért így vasárnap reggel időzzünk még el egy kicsit az elmúlt hét egyik legjelentősebbnek kikiáltott eseményén. Nem én kiáltottam ki annak, hanem. A tudományos-fantasztikus újságírás egyik fellegvára tegnap egy szakembertől igyekezett megtudakolni: mit érdemes megjegyezni arról a bizonyos történelmi telefonbeszélgetésről, amely a frissen megválasztott amerikai államelnök és egy kelet-európai kisország miniszterelnöke között zajlott szerdán.

Amiről csak azért kell egy kicsivel többet beszélni, mint amennyit szeretnénk, mert az összehangolt kormányzati kommunikáció vért izzad azért, hogy Donald Trump világraszóló sikerét egyúttal saját sikereként árulja a piacon (erről óbégatott a minap Kovács Nemsikerült Zoltán angol nyelven is beszélő szóvivő). A politikai korrektség liberális éthoszának végét és kimúlását hirdetve örömködnek a fiúk, hogy Donald elhozta a jóvilágot számukra: a liberális nem-demokráciáknak befellegzett végre és valahára, elérkezett az egyenes beszéd ideje. Vagy valami hasonló.

Igaz, hogy Lázár János, ujjlenyomatok hiányában is arrogáns kancelláriaminiszter egy héttel korábban jelentéktelen ügynek tekintette, hogy Trump és Orbán még nem beszélt egymással telefonon, mostanra felértékelődött ez a jelentéktelenség, amibe mégsem tudtak beletörődni. Mészáros Lölö egyik vadiúj lapjában, a Világgazdaságban szellőztették meg a szenzációt: mindenki nyugodjon le a picsába, Orbán beszélt Trumppal, aki el van ájulva Magyarországtól és már meg is hívta Felcsút híres szülöttét a Fehér Házba.

A Bors által a naftalinból előkapott szakértőt Jeszenszky Gézának hívják, ő volt az Antall-kormány külügyminisztere (1990-1994), illetve Magyarország washingtoni (1998-2002), majd norvégiai és izlandi (2011-2014) nagykövete. Az MDF-ért, majd a Fideszért is azonos lelkesedéssel tevékenykedő történész-diplomata elmesélte nekünk, hogy ez a beszélgetés igen nagy valószínűséggel 5-10 perces lehetett, és alapvetően udvariassági tárgyalás volt.

Trump figyelmét nyilván felhívták arra, hogy Orbán elsőként jelezte, az ő választási győzelmét támogatja. Ezt illett honorálni egy telefonnal és a washingtoni meghívással

– mondta a Borsnak Jeszenszky, aki szerint feltételezhető, hogy a beszélgetést a magyar fél kezdeményezte, hiszen Trumpnak jelenleg sok más gondja, elfoglaltsága is akad. Az elnöki telefonbeszélgetéseken Jeszenszky szerint nincsenek előre egyeztetett kérdések, témák. Jelen vannak a politikusok munkatársai is, a beszélgetést pedig rögzítik.

A fenti, foltokban vicces megállapításokhoz képest egyáltalán nem csak hab a tortán, hogy a Havasi Bertalan egyszemélyes Miniszterelnöki Sajtóiroda, testőrség és tirkárság nem árulta el a Borsnak és senki másnak sem, hogy ki kezdeményezte a telefonhívást, mikor történt és meddig tartott. Ezt a nagyfokú titkolózást nem nagyon értem/túlságosan is jól értem, ezért kellene váltanunk róla pár szót. Meg arról is, hogy Jeszenszky úr megállapításai mennyiben fedhetik a valóságot.

Afelől nekem semmi kétségem nincs, hogy ki kezdeményezte a beszélgetést – még egyszer mondom, ennek a szánalmas kis tengereken átívelő csacsogásnak azért van jelentősége, mert az Orbán-kormány az előttünk álló történelmi időkben Trump nagyságához fogja mérni saját kicsinységét -, hiszen ha Orbán mobilja csörren meg, hogy Hello-hello, itt Donald beszél, akkor már a fél ország ezzel lenne kitapétázva. De mivel mégiscsak arról van szó, hogy Orbán nem tudott aludni a sárga irigységtől, hogy a közelebbi és távolabbi régióban már mindenki túl van az udvariassági körökön, csak neki nem jutott még egy 5 perces telefonhívásnyi idő Trump életéből, hát ő tárcsázta a Fehér Házat.

A Mészáros Lölö lapjában megjelent exkluzivitás után két nappal a nemzetközi sajtóban továbbra sincs se híre, se hamva annak, hogy Trump ingerküszöbét elérte volna ez a telefonbeszélgetés, továbbra is a Világgazdaság által ellelkendezett csodával határos eseményről lehet olvasni. Ez pontosan egybevág Bercike titkolózásával: kínos lenne elmondani, hogy két hétig próbálták elérni Trumpot, akinek a legkisebb gondja is nagyobb volt az Orbán nevű emberrel való kötelező udvariaskodásnál.

Mindazonáltal emlékezzünk vissza arra – mivel értelmezni nem tudom Jeszenszky úr ama megállapítását, hogy Orbán elsőként jelezte, hogy Trump választási győzelmét támogatja -, hogy az egyszemélyes miniszterelnöki press office elég egyértelműen leszögezte a választás előtt néhány héttel: Orbán Viktor nem mondta, hogy Donald Trumpot támogatja. Vagyis miután a választási eredmény egy tudomásul veendő tény (amit a voksok terítéken lévő, esetleges újraszámlálása sem fog átírni), egy megváltoztathatatlan tényen mégis mit lehet támogatni, azon kívül, hogy semmit? Drága Jeszenszky úr ugye nem gondolja komolyan, hogy egy Facebook-posztban kinyilvánított halleluja értelemszerűen egy washingtoni meghívást von maga után? Mert én ugyan soha nem voltam még washingtoni nagykövet, de azért ezt enyhén szólva is egy eltúlzott költői kirohanásnak érzem.

Sőt, ha jobban belegondolok – ennyi idő után már egészen nyugodtan belegondolhatok -, akkor Orbán Viktor november 9-én posztolt fotójába (üzenet: Gratulálok! Micsoda nagyszerű hír! A demokrácia még mindig él.) – majdhogynem kódolva van ez a megkésett telefonbeszélgetés. A fotó önmagában is azt sugallja, mintha a magyar miniszterelnök éppen az érintettnek gratulálna egy országnak és a pusztító liberalizmusnak-nihilizmusnak hátat fordítva. De hogy ebből miért következik a washingtoni meghívás, az továbbra is rejtély számomra. Akkor is, ha Jeszenszky Géza megbízható forrástól származik az információ.

A dolog szerintem úgy áll, és ennek az egész telefonos hisztériának is ez a legnagyobb tanulsága, hogy az Orbán nevű – Európa pénzén dőzsölő, de mélységesen euroszkeptikus – kormánya mindent feltett arra, hogy Amerika élére egy vérpopulista, demagóg, gyűlölködő ripacs került, akinek személyével és kiszámíthatatlan politikájával legitimálni lehet a hasonszőrű pusztító kelet-európai populizmust. Amit ezek után lehet egyenes beszédnek nevezni. Az nem baj, hogy két hete még minden kormányzati megszólalás az Egyesült Államok tömény és általánosító köpködésével volt egyenértékű. Két hét alatt megváltozott a világ, és Magyarország pozíciói is: Semjén Zsolt felfedezte magában a Republikánus Párt iránt érzett örök szerelmét, és a Fidesz testületileg rájött, hogy neki soha nem volt baja Amerikával, csak az idióta Demokrata Párt ne lett volna.

A teljesen kiszámíthatatlan, elszabadult Donald Trump kegyeinek keresése és megtalálása a lehető legrosszab dolog, ami pillanatnyilag történhet. Európa keleti sarkában, ahol a putyini-erdogani recept szerint főzik a végeláthatatlan korrupcióra, a fentihez hasonló köpönyegforgatásra, a jogállam kisiklatására és a legsötétebb diktatorikus célok elérésére törekvő korlátlan ökényuralmat. Ehhez képest ez egy szánalmasan jelentéktelen telefonbeszélgetés volt. Ha viszont jobban belegondolunk, a jelentősége túlmutat azon, hogy az örökös kisebbrendűségi komplexusoktól gyötört kisember pillanatnyi hírnévre vágyik. Függetlenül attól, hogy hány percig tartott a beszélgetés, és egyáltalán elhangzott legalább a fele annak, amit nagydobra vertek belőle.

adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!